Hajtó Péter – aki egyben a Győr-Moson-Sopron megyei település polgármestere is – elmondta, hogy Iván új helyszínként csatlakozott idén a Nemzeti Vágta versenysorozatához és az elővágta első három helyezettje vesz részt az októberi Nemzeti Vágtán.

vágta

Másodikként Tata lovasa, Mátyás Edina, harmadikként pedig Abony lovasa, Szboray Viktória ért célba a felnőtteknél.

A felnőtt futamoknál tíz lovas indult.

Hajtó Péter hozzátette, hogy megrendezték a Kishuszár Vágtát is, amelynek tizennégy 10 és 16 év közötti indulója volt.

A kishuszároknál Fülöpszállás lovasa, Látos Lili ért célba elsőként, másodikként Dunaszeg lovasa, Nagy Noémi, a harmadik pedig Felsőpakony lovasa, Nagy Regina lett.

Hajtó Péter kitért arra is, hogy az 1080 méter hosszú és 12 méter széles pályát egy hónapja kezdték építeni, a felnőtteknek két és fél, a kishuszároknak két kört kellett menniük. A futamok nézőszáma "várakozáson felüli" volt – fűzte hozzá.

A kísérőprogramok közt egyebek mellett volt légtorna, lovastorna, csikós és puszta ötös bemutató, de terepfutó versenyt is rendeztek 10 és 5 kilométeres távokon – sorolta, hozzátéve, hogy egy egykilométeres távon jótékonysági futást is rendeztek, amelynek bevételét fele-fele arányban a helyi állatmenhely és a Magyar Vöröskereszt Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete javára fordítják.

A Nemzeti Vágta idei elővágta sorozata június 19-én kezdődött a Vajdasági Vágtával és szeptember 18-án zárul a Hevesi Vágtával. A Nemzeti Vágta október 2-án és 3-án lesz Budapesten a Hősök terén.

Indexkép: Bal oldalon a győztes lovas Vörös József látható – fotó: Agroinform.hu