"A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program határokon átívelve, a diaszpóra magyarságát is megszólítva, mára sokkal több, mint az indulásakor volt. A programnak köszönhetően közösen őrizzük hagyományainkat, kérjük Isten gazdag áldását vetéseinkre, közösen öntjük össze búzánkat és közösen sütjük meg a mindennapi életet jelentő nemzet kenyerét. Ez a karitatív program a segítségnyújtáson túl, lehetőség ad tudásátadásra, információszerzésre, kapcsolatteremtésre, de mindemellett megtanít bennünket hinni, szeretni, bízni és igazán összetartozni" – mondta köszöntő beszédében Gáspár Ferenc, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének Bács-Kiskun Vármegyei Szervezetének elnöke.

Magyarok Kenyere

Gáspár Ferenc: "Ez a karitatív program a segítségnyújtáson túl, lehetőség ad tudásátadásra, információszerzésre, kapcsolatteremtésre, de mindemellett megtanít bennünket hinni, szeretni, bízni és igazán összetartozni" – fotó: Lévai Zsolt/NAK

"Büszke vagyok a magyar gazdatársadalomra, büszke vagyok azokra, akik nélkül a Magyarok Kenyere program ma nem lehetne az egész Kárpát-medencét átölelő jelentős kezdeményezés. Újabb nehéz év van mögöttünk, mégis megmutattuk, hogy egységben az erő" – tette hozzá.

"A Magyarok Kenyere program kezdeményezői, szervezői évekkel ezelőtt egy csodálatos hagyományt indítottak el, amely megnyilvánulása és egyúttal motorja a nemzeti összetartozásnak, a szolidaritásnak, a nemzeti identitásnak, az összefogásnak" – mondta beszédében Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök.

"Külön köszönöm, hogy idén a díjkiosztó ünnepséget, az évadzáró ünnepséget Ágota falván tartják, a Szent Ágota család számos tagja évek óta részesül a program adományaiból, jótéteményeiből. Köszönet ezért is" – tette hozzá.

Magyarok Kenyere

Idén egy ösztöndíj program is elindult a Magyarok Kenyere programon belül – fotó: Lévai Zsolt/NAK

"Minden évben több ezer határon túli és inneni gazda segíti búzájával a rászoruló gyerekeket és a családokat. Eljutottunk oda, hogy nemcsak búzával, hisz tartós élelmiszer, sőt pénz is kerül így a rászorulókhoz. Kárpátaljára vetőmagot is juttatott a program" – emelte ki Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke.

A NAK elnöke arról is beszélt, hogy idén egy ösztöndíj program is elindult a Magyarok Kenyere programon belül, melynek során 5 anyaországi és 7 határon túli fiatalt segítettek gazdálkodásukban, tanulmányaikban.

Győrffy Balázs

Győrffy Balázs elmondta, hogy már nemcsak búzát, hanem tartós élelmiszert, pénzt és vetőmagot is jutattak el a rászorulókhoz az adományozók – fotó: Lévai Zsolt/NAK

"Őrizzük meg azt az üzenetet, amit azt gondolom a Magyarok Kenyere magában hordoz, bármilyen problémánkról csak együtt tudunk túllenni. Csak együtt tudjuk a kárpát-medencei magyarságunkat megőrizni, csak együtt tudunk bármilyen problémát és bármilyen elvesztett bizalmi szálat visszaépíteni, csak együtt és csak az egymásba vetett hittel tudjuk a jövőnket építeni" – hangsúlyozta az ünnepségen Fülöp Attila, gondoskodás-politikáért felelős államtitkár.

Jakab István

Jakab István elmondta, hogy idén több mint 1100 tonna gabona gyűlt össze – fotó: Agroinform.hu

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) elnöke beszédében kiemelte, hogy idén több mint 1100 tonna gabona gyűlt össze, amit 30 malomban őröltek meg. Hozzátette, hogy a Magyarok Kenyere program a magyarok lelkéből fakadt.

búza

"Fogadjátok szeretettel, mert szívből jön" – mondta a MAGOSZ elnöke – fotó: Lévai Zsolt/NAK

"Azt tudni kell mindenkinek, hogy ez az a program, ahol minden egyes szem búza, minden egyes olyan adomány, minden egyes fillér, amit az alapítványon keresztül biztosítanak, vagy a szervezőkön keresztül, az célba ér, sőt lélekben mindig picit teszünk hozzá. Mert úgy érezzük, hogy ez valamennyi magyar ember számára lélekemelő jelenség az életünkben. Hogy úgy tudunk adni, hogy itt soha nem kell kérni semmit senkitől. Jóformán nem is azt mondjuk, hogy adományok, hanem azt mondjuk, hogy ez egy ajándék. Ezt fogadjátok szeretettel, mert szívből jön. Mert adjuk" – hangsúlyozta Jakab István.