„Minden adottságunk megvan ahhoz, hogy országunkat agrárhatalommá tegyük, amihez azonban több hiányosságot ki kell küszöbölnünk” – mondta Iohannis. Az ország az EU-n belül a hatodik legnagyobb művelhető területtel rendelkezik, és jelenleg világviszonylatban a 10 legnagyobb búza- és kukoricaexportőr ország között van. Az elmaradott gazdálkodási viszonyok azonban akadályozzák a további fejlesztést, ezért annak érdekében a precíziós gazdálkodás minél szélesebb körű bevezetésére van szükség.

Továbbá ki kell törni abból a bűvös körből, hogy az ország mezőgazdasági nyersanyagokat exportál, és feldolgozott termékeket importál, azaz a hozzáadott értéknek minél nagyobb részét az országban kell tartani. 2017 első félévében a román mezőgazdasági és élelmiszeripari import az egy évvel korábbihoz képest 17 százalékkal (közel 3,5 milliárd euróra), az export viszont csak 4,5 százalékkal nőtt, ami a cikkcsoportban több mint egymilliárd eurós negatív szaldót eredményezett.

Az elnök felszólította a romániai fiatalságot, hogy forduljanak optimizmussal a mezőgazdaság felé, amely megfelelő korszerűsítés mellett az ország gazdasági fejlődésének motorja és az elmaradott vidéki térségek felemelkedésének kulcsa lehet.