A K&H székházában megrendezett, az agrárium fő kérdéseinek és lehetőségeinek megvitatását szolgáló Agrár Klub 5 éves fennállását ünnepelte. A jubileumi rendezvényt, amelynek célja, hogy fórumot teremtsen az ágazat vezetői számára a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart érintő kérdések megvitatására, Tresó István, a K&H Agrárfejlesztési főosztály vezetője nyitotta meg.

„Büszkék vagyunk rá, hogy a tavaly 30 éves K&H a kezdetek óta partnere az agrárszektornak. Közel 10 ezer ágazati ügyféllel és az agrárszektorban 28,5%-os, az agrár- és élelmiszeriparban együttesen 21,2%-os piaci részesedésünkkel hosszú évek óta az agrárium vezető bankja vagyunk Magyarországon” – hangsúlyozta Tresó István.

Az Agrár Klub mára egyértelműen a szakma egyik meghatározó tényezőjévé vált. „A szakmai párbeszéd iránti igényt jól mutatja, hogy az elmúlt öt évben összesen 30 eseményt szerveztünk, több mint 50 előadóval, akik nemcsak az adott téma kiváló szakértői, de az üzleti, a kormányzati, az oktatási és a kutatási terület nézőpontjaira is rá tudtak világítani, hazai és nemzetközi vonatkozásban egyaránt” – mondta el a szakértő.

Az elmúlt öt év értékelése mellett a jelenlegi és jövőbeni kihívásokat is felvázolták a szakemberek.

„Mivel a 2020 utáni költségvetési periódus elvei még csak most kezdenek formálódni, nagy bizonytalanság övezi a várható támogatási mértéket. Itthon a jövedelem  átlagosan több mint 50% -a származik támogatásokból, így ha az Unió lecsökkenti vagy eltörli azokat, a vállalkozások jelentős része válhat veszteségessé” – hívta fel a figyelmet Tresó István.

mezőgazdaság

Kihívást jelent az uniós támogatáspolitika bizonytalansága – fotó: Shutterstock

Az afrikai sertéspestis elterjedése már rövid távon is megoldást igényel. „Habár hazánkban még nem jelentették be hivatalosan a járvány jelenlétét, a környező országokban rohamosan terjed, ami áttételesen több ágazat számára is problémát okozhat nálunk. A sertéstenyésztőknek számolniuk kell azzal, hogy a körülöttünk levő fertőzöttség a hazai vadon élő és a házi sertések elértéktelenedéséhez, végső soron pedig az állatállomány felszámolásához vezethet. Másodsorban pedig a növénytermesztést, azon belül is a takarmánytermelőket érintheti érzékenyen a betegség, hiszen a sertésállomány csökkenésével a felvásárlóerő is mérséklődni fog” – mutatott rá a jelenlegi problémára Tresó István.

Mindezek mellett érdemes fokozottan figyelni a jövőben az észak-keleti szomszédunkra is. „Ukrajna már most komoly agrárpiaci szereplőnek számít. A fejlett termelési technológiák és a magyarországinál átlagosan 40-50%-kal alacsonyabb termelési költségeknek köszönhetően kedvezőbb áron tudják értékesíteni terményeiket, ami azért különösen veszélyes, mert két legnagyobb exportcikke – a búza és a kukorica – is megegyezik a hazánkéval.

A jelenlegi, körülbelül 40 millió tonna/év gabonaexport mennyiséget pedig még tovább fokozhatja a jövőben az egyelőre még szabadon álló földterületek termelésbe vonása. Mivel Magyarország számára a termőterületek bővítése nyilvánvalóan nem jártható út, ezért versenyképességünket kizárólag hatékonyságnöveléssel tudjuk fokozni, amelynek fő mozgatórugói a technológiafejlesztés, a mérethatékonyság és a humánerőforrás tudásszintjének növelése” – hívta fel a jövőbeli fejlesztési irányokra a figyelmet a szakember.