A rendezvény célja, hogy az érdeklődő fiataloknak a modern technológiákon és sikeres fiatalokon keresztül mutassa be a jövő agráriumát.

Agrovirtus

A rendezvényre érkező látogatók egy „Agrárinnovációs Útlevél” segítségével irányítottan vehetnek rész érdekes szakmai programokon:

  • kerekasztalokat hallgathatnak az agrárdigitalizáció témakörében,
  • agrárinnovációs kiállítókkal ismerkedhetnek
  • és megtekinthetik az Agrovirtus egyetemek közötti digitális agrárverseny döntőjét is, melyen az ország 8 legjobb egyetemista csapata fogja összemérni tudását.

A szakmai programokon résztvevő fiatalok között értékes tableteket sorsolnak ki.

Az Agrovirtus döntőjének fővédnöke dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, a zsűri elnöke pedig Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.

Bővebben a rendezvényről az esemény honlapján és Facebook oldalán tájékozódhattok.