Az Európai Bizottság egy éves átmeneti időszakot javasolt az új agrártámogatási szabályok alkalmazására történő átállás előtt, amely nyilvánvalóan nem lett volna elegendő felkészülési idő sem a gazdálkodóknak, sem a támogatási rendszert működtető intézményrendszernek. Ez pedig óriási gondot okozott volna mind az európai, mind a magyar mezőgazdaság számára.

Nagy eredmény, hogy a tagállamok egységes kiállásának köszönhetően sikerült jobb belátásra bírni az Európai Bizottságot, így két év áll rendelkezésre a 2023-ban induló új Közös Agrárpolitikára való felkészülésre. Emellett fontos eredmény, hogy a koronavírus okozta válsághelyzet hatásainak mezőgazdasági ágazatban történő kezelésére Magyarország számára az Európai Helyreállítási Alapban rendelkezésre álló összesen több mint 107 milliárd forintnyi plusz forrás felhasználása már 2021-ben megkezdődhet – tudatta Nagy István agrárminiszter az MTI-vel.

közös agrárpolitika

Az átmeneti nemzeti támogatások továbbvitelére is lesz lehetőség – Fotó: Agroinform

Az elmúlt bő egy év tárgyalásainak eredményeképp elfogadott rendelet garantálja mind a közvetlen támogatások, mind pedig a vidékfejlesztési támogatások  jelenlegi szabályok szerinti kiszámítható módon történő továbbvitelét, de már az új uniós költségvetés terhére.

Kiemelt siker, hogy a tanácsi álláspontba magyar kezdeményezésre bekerült az elsősorban állattartó ágazatok számára segítséget nyújtó, magyar költségvetésből finanszírozott átmeneti nemzeti támogatások továbbvitelének lehetősége.

Az Európai Bizottság meg akarta szüntetni ezt a támogatási formát, azonban a Visegrádi Négyek közös fellépésének köszönhetően sikerült elérni, hogy e támogatási forma a jelenlegi szinten legyen folytatható a 2021-es és 2022-es évben is. Ennek következtében továbbra is lehetőség lesz nemzeti forrásból támogatni a húsmarha, az anyatehén, az anyajuh, a tejelő szarvasmarha vagy éppen a dohány ágazatot – emlékeztetett az agrárminiszter.