Az Agrovirtus egyetemi agrárverseny megmérettetésre 2021-ben mintegy 110 csapat 400 egyetemista hallgatója jelentkezett az ország minden felsőoktatási intézményéből. A verseny digitális selejtezője egy hónapon keresztül zajlott, ahol a csapatok az AGROVIR rendszerben a Baki Agrocentrum Kft. által rendelkezésre bocsátott valós adatok alapján oldottak meg agrárszakmai- és menedzsment jellegű feladatokat.

A legjobb 12 csapat a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen megrendezésre kerülő Agrovirtus Akadémiára került, ahol a fiatalok három napon át vállalati szakemberekkel, ágazati szakértőkkel készültek a verseny döntőjére.

A végső megmérettetésre a legjobb öt csapat került be, ahol neves zsűri előtt szálltak ringbe az egymillió forintos fődíjért. A tehetséges fiatalok döntőben prezentált feladata volt, hogy egy, a selejtező során megismert agrárvállalat fejlesztési stratégiáját kidolgozzák, majd bemutassák a versenyképesség és a fenntarthatóság jegyében.

A hallgatói projektterv elkészítése során több elem kidolgozására és rendszerbe szervezésére is lehetőség volt. A projektterveket a csapatok 15 perces prezentáció formájában mutatták be.

A döntő – a prezentált projektek komolysága és a végső győzelem tétje ellenére – remek hangulatban telt és az élő online közvetítésnek köszönhetően több ezer érdeklődő követte figyelemmel a színvonalas küzdelmet.

Az eredményhirdetés előtt a résztvevők megismerkedhettek az Agrovirtus Tehetséggondozási Program keretében indított LeadersLab vezetőképző programmal – amely keretében olyan hallgatók tanulhatnak, akik korábban már részt vettek az Agrovirtus verseny valamelyik kiírásán.

Elérkezett a döntő várva-várt eredményhirdetése, amelyet a résztvevők lélegzet-visszafojtva figyeltek. Először az 5 darab értékes különdíj talált gazdára, ami céglátogatást, vezérigazgatói vacsorát és kiállításbelépőt foglalt magába. Ezt követően az est fénypontjaként a legjobb három csapat neve is elhangzott:

  • Harmadik helyen a Debreceni Egyetemről érkezett Növénydokik végeztek

  • Második helyet a Tartamhatás csapata vívta ki, akik szintén a Debreceni Egyetem hallgatói

  • A dobogó legmagasabb fokára pedig a 2021-ben megrendezett Agrovirtus, Egyetemi Agrárversenyen az Óvári Gazdászok csapata állhatott, így a dicsőséggel együtt, az egymillió forintos fődíjat is a mosonmagyaróvári hallgatók vitték haza.

A felszabadult ünneplés záró akkordjaként Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora és egyben a zsűri elnöke gratulált a döntőben szereplő hallgatóknak, majd hangsúlyozta, hogy a díjazottak mellett valójában az Agrovirtus minden résztvevője nyertes, hiszen itt olyan tudással és tapasztalattal gazdagodtak a fiatalok, amelyből előnyt kovácsolhatnak majd az életben.

Kíváncsiak vagytok az öt legjobb csapat prezentációira és a döntőn nyújtott teljesítményükre?

Az alábbi Facebook-linkre kattintva megtekinthetitek a döntő küzdelmet, amelyben olajtök-termesztésről, körteültetvény-telepítésről, öntözéstechnológiai projektekről, valamint áfonyatermesztésről- és feldolgozásról készített inspiráló prezentációkat mutattak be a csapatok:

https://fb.watch/9L13UwC-0Z/

Te is szívesen próbára tennéd tudásodat? Alkossatok csapatot és készüljetek már most a jövő évi Agrovirtus versenyre!

A rendezvény támogatói:

  • AgroVIR Kft. – Főtámogató, főszervező
  • Agri Talent Network Nonprofit Kft. – operatív megvalósító
  • Agrárminisztérium
  • Baki Agrocentrum Kft.
  • Bayer Hungária Kft.
  • EXATA GROUP, a.s.
  • Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány
  • Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
  • Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.
  • Talentis Agro Zrt.