Az Európai Bizottság nem elégedett a magyar kormány eddigi vállalásaival, írta meg a HVG a Frankfurter Allgemeine Zeitung-ra hivatkozva. Sőt a pénzmegvonás mellé még az is társul, hogy a helyreállítási tervet, ha jóvá is hagyják, a pénzek kifizetése sokáig elhúzódhat. Egészen addig, amíg a kért reformokat nem teljesíti Magyarország.  A FAZ úgy értesült, hogy sem a kohéziós alap kapcsán visszatartott 3000 milliárd forint (körülbelül 7,5 milliárd euró), sem pedig a helyreállítási alap (5,8 milliárd euró) pénzeire nem számíthatunk egyelőre.

A 17 intézkedést, amelyet a magyar kormány vállalt, nem tartja elégségesnek a Bizottság.

Állítólag a Bizottság elismerte, hogy valóban teljesítettek a magyarok néhány vállalást, de bőven maradtak hiányosságok. Problémásnak tartják többek között az Integritás Hatóságot, melynek alelnökei a Bizottság szerint „nem állnak minden kétségen felül".

A végső döntés december 6-án születhet majd meg, a tagállami pénzügyminiszterek (Ecofin) találkozóján.

Hogy a hónapok óta tartó vita érintheti-e a most jóváhagyott KAP Stratégiai Tervet, azaz a magyar agrártámogatásokat, arról korábban dr. Feldman Zsoltot kérdeztük, aki azt választolta, hogy az új agrártámogatási rendszer mindenképpen elindul 2023 január elsején, a tárgyalások eredménye ezt nem befolyásolja.

Indexkép: Pixabay