A Szent István Egyetem (SZIE) Kertészettudományi Karán működő Gyógy- és Aromanövények Tanszék kutatásainak fókuszában a gyógynövények mélyebb megismerése, a hazai alapanyagtermelés támogatása áll. A szakértők – hazai és külföldi hallgatók segítségével – választ keresnek olyan kérdésekre, mint például miként tárolhatók a zöld fűszernövények a legkisebb aromaveszteség nélkül, vagy melyik levendulafajtát milyen célra érdemes telepíteni.

Bíbor kasvirág

Bíbor kasvirág – fotó: SZIE

A gyógynövények ismerete azonban a hétköznapok során is hasznos lehet, ráadásul a tendencia azt mutatja, hogy egyre gyakrabban választunk hazai vagy más égövről származó gyógynövényeket, gyógynövény-készítményeket a szintetikus gyógyszerek helyett. A téli időszakban például előtérbe kerülnek a megfázásra, meghűlésre alkalmazható gyógyfüvek, így immunrendszerünk erősítéséhez a C-vitamin-tartalmú csipkebogyóra, az Amerikából honosított kasvirágra vagy éppen az egzotikusan hangzó ginzenggyökérre is érdemes több figyelmet szentelnünk. Abban az esetben is gazdag eszköztár áll rendelkezésünkre, amennyiben már kialakult tüneteket kell kezelnünk.

Citromfű

Citromfű – fotó: SZIE

A felsőlégúti panaszok enyhítésére szolgálhat a klasszikus hársfatea, a görcsös köhögést pedig a kakukkfű, a fehérmályva gyökere vagy a szöszös ökörfarkkóró virágai is enyhíthetik. Inhalálásra legnépszerűbb a kamilla virágzatából, a borsmenta vagy az eukaliptusz leveleiből készített lepárolt illóolaj. Kevésbé ismert tény, hogy a mézeskalács ízesítésekor használt szegfűszeget a torokgyulladás kezelésére is hatékonyan alkalmazhatjuk fájdalomcsillapítóként, de ugyanerre a panaszra javasolt az északról származó izlandi zuzmó is.

Édeskömény

Édeskömény – fotó: SZIE

A természet kincseihez nem csak a téli megbetegedések alkalmával fordulhatunk. Hasznos segítséget nyújthatnak a sokunkat érintő krónikus panaszok esetében is. Gyomorhurut vagy visszatérő emésztési problémák esetén különösen ajánlott a cickafark hajtása vagy virágzata, a gyömbérgyökér vagy a jólismert köménymag. A babateák nélkülözhetetlen alapanyaga az édeskömény, míg alvászavar esetén a macskagyökér, a komlótoboz és a citromfű tehet jó szolgálatot.

Kamilla

Kamilla  – fotó: SZIE

Bár az egyes gyógynövényeket a hétköznapok során is alkalmazhatjuk, mégis érdemes szem előtt tartani, hogy alkalmazásuk nem veszélytelen. A piacon található számos készítmény közül sajnos nehéz kiválasztani a minőségileg hatásos és ugyanakkor biztonságos termékeket, éppen ezért kiváló lehetőség a SZIE képzése, melynek keretein belül professzionális ismereteket kaphatunk a témában.

Kerti kakukkfű – fotó: SZIE

A Budai Campuson található Gyógynövényismerő és -felhasználó képzésre január 11-ig lehet jelentkezni. A posztgraduális szakirányú továbbképzésről, illetve a jelentkezési feltételekről bővebben itt olvashat. A gyógynövényágazathoz kapcsolódó általános és technológiai ismeretek elsajátítására a Szent István Egyetem gyöngyösi Károly Róbert Campusán és a keszthelyi Georgikon Campusán is lehetőség van.