szent istván egyetem

A Szent István Egyetem több olyan kart és szakot is magába foglal, amely agrárképzéssel foglalkozik. Ezek közül kiemelkedik például az Állatorvostudományi Kar, a Mezőgazdasági és Környezettudományi Kar, és a Gépész Kar.

Kapcsolódó címkék: oktatás,

Hozzászólások

  • Kishantos » 2014. október 15., csütörtök 11:43 | Valodi

    Dr. Ángyán József írása: SZIE Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet (KTI) – élt 24 évet. „Seregesen senkik jönnek, megrabolnak, elköszönnek gúnnyal, szabadon,…” (Ady Endre, 1912) Ezúton tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy alapításának és sikeres működésének 24. évében, „hosszan tartó, súlyos” támadások után, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Tanácsának indoklás nélküli döntése és a SZIE Szenátusának ezt megerősítő határozata alapján, Orbán Viktor 3. kormánya, Balogh Zoltán felügyelő minisztersége, Tőzsér János rektorsága, Gyuricza Csaba dékánsága és Urbányi Béla mb. intézetigazgatósága idején, 2014. szeptember 30-án megszűnik a Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete, a fenntartható mezőgazdaság és vidékfejlesztés egyetemi képzési programjának hazai kidolgozója, gondozója, a határokon innen és túl ismert és elismert SZIE KTI. Intézetünk Magyarország és benne a felsőoktatás remélt megújulása jegyében fogant, az 1990-es „rendszerváltó reménységek” egyik szülötte volt. Felsőoktatási értelmiségi műhely, egyúttal emberi-szakmai közösség, amely közel negyedszázadon át a páratlan magyar természeti értékek megőrzésén, agráriumunk és vidékünk megújításán, az ehhez szükséges „szellemi infrastruktúra” kialakításán, egy felelős magyar (agrár)értelmiség felnevelésén munkálkodott. Olyan értelmiség kinevelésén, amely tudatosan vállalja a természet, a gazdatársadalom, a helyi közösségek és a vidék iránti - létéből, küldetéséből fakadóan rá háruló - felelősséget. Olyan értelmiség felnevelésén, amely képes lehet a természeti és az ember formálta tájnak, valamint az elődeinktől örökölt szellemi, kulturális környezetnek megfelelő természetvédelmi, mezőgazdálkodási, környezetgazdálkodási, terület- és vidékfejlesztési feladatok összehangolt ellátására. Ehhez a korábbi – kizárólag technológiai és természettudományos területekre koncentráló, „csőlátó” – képzésünket meg kellett haladnunk, a technológus szakemberképzésről továbblépő – a mezőgazdálkodást a természeti rendszerekkel és a vidéki közösségekkel valamint a földhöz („ager”-hez) kötődő kultúránkkal, az agrikultúrával ismét egyesítő – új szakértelmiségi képzési irányra volt szükség. Ennek – a fenntartható mezőgazdaság- és vidékfejlesztés, a környezet- és tájgazdálkodás programjának – megvalósítását és az ehhez nélkülözhetetlen kutatási, oktatási, nevelési szellemi infrastruktúra fejlesztését tekintette küldetésének az a szakmai műhely és egyben emberi közösség, amelyet 2014. szeptember 30-áig, erőszakos megszüntetéséig, lerombolásáig Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetnek, vagy önálló fogalommá válva egyszerűen csak KTI-nek neveztek. A történések és a végső kudarc okainak részletes elemzését egyszer bizonyára majd érdemes lesz elvégezni. Ám nekünk, akik annak idején, az 1980-as évek végén különböző szakterületekről érkező, zömében harmincas, negyvenes éveikben lévő egyetemi oktatók voltunk, és ezt az irányt, az agrár-felsőoktatás megújítását közel negyedszázada - a rendszerváltás később illúzióvá vált őszinte hitével - kezdeményeztük majd elindítottuk, programját kidolgoztuk és tartalmilag sikerre vittük, nekünk magunknak is számot kell vetni a történtekkel. Tartozunk az utánunk jövő generációknak is azzal, hogy az elhallgatások, csúsztatások, mi több hazudozások közepette legalább vázlatosan rögzítsük a KTI kialakulásának, felemelkedésének és bukásának általunk igaznak vélt történetét, az események egyfajta értékelését, amely önmagában is számos tanulsággal szolgálhat, sokat elmondhat viszonyainkról. A krónikás szerepét a szak- és intézetalapítók egyikeként, a létrehozásban és működtetésben alapító igazgató-helyettesként majd 15 éven keresztül igazgatóként közreműködő, most nyugállományba készülő „csapattagként” mások helyett is magamra kell vállalnom, meghagyva persze a részletes elemzés és ítéletalkotás jogát és lehetőségét az utókor számára. Ami a kezdetet illeti, nehéz azt egy időponthoz kötni. A változások ugyanis általában nem egy csapásra, hanem hosszú érési folyamat, lassú eszmélés eredményeképpen következnek be. Mégis ez a közös történetünk talán az 1988. november 12-i, mintegy 600 résztvevővel megszervezett kiskunmajsai agrárfórummal kezdődött, amelyre Dobos Károllyal, Szakál Ferenccel és Gábriel Andrással, kedves korábbi professzoraimmal, tanáraimmal majd kollégáimmal együtt magam is elutaztam. Tettük ezt annak ellenére, hogy tudtuk: agrár- és vidékügyekben ez lesz az első olyan komoly, országos ellenzéki összejövetel, amelyről a hivatalos média is tudósit, és amelynek résztvevői komoly retorziókra is számíthatnak. (Ezen a tanácskozáson, nyilvános fórumon – a televíziós felvételeken is látható módon - magam is felszólaltam, aminek következtében pl. az Egyetem személyzeti vonaláról „jó szándékú” figyelmeztetést kaptam: jobb lesz, ha más munkahelyet keresek magamnak, itt ugyanis „nem jósolnak nekem hosszú karriert”.) De ennél lényegesen fontosabbá vált a későbbiekben, hogy itt találkoztam több olyan korombeli kollégával – pl. Ónodi Gábor építésszel, Podmaniczky László agrárközgazdásszal és másokkal -, akik ugyancsak úgy gondolták, hogy az agrár-felsőoktatásban is jelentős tartalmi és intézményi változtatásokra van szükség. Olyan kollégákkal, akik szinte egyszerre érezték meg, hogy a környezethez, a tájak eltérő adottságaihoz alkalmazkodó, környezeti, gazdasági és társadalmi dimenziókban egyaránt elfogadható eredményeket adó, fenntartható mezőgazdasági, környezet- és tájgazdálkodási rendszerek kidolgozására és elterjesztésére van szükség. Ez azonban nem csak más típusú, hanem szélesebb körű ismereteket is igényel, mint az „egy-ügyű”, kizárólag a termelés és a befektetői tőkemegtérülés hatékonyságának növelésére törekvő, iparszerű mezőgazdaság, vagy inkább biológiai ipar technológiai folyamatainak puszta irányítása. Az ezt követő szélesedő – Bakonyi Gáborral, Kiss Józseffel, Mézes Miklóssal és másokkal bővülő - „kemény mag” egymásra találása, az érlelődő közös gondolkodás és belső viták után a változtatási szándék első, komoly meghökkenést okozó közös akciója 1990 legelején történt. Ekkor generációnk több tagjával – a vezetés számára is némiképp váratlanul - szórólapokon és plakátokon követeltük, hogy a pártállam kiszemelt következő rektora helyett az egyetem kollektívája maga választhassa meg vezetőjét. A kezdeményezéshez óvatosan bár, de egyre többen csatlakoztak, és az akció számunkra is váratlanul komoly sikert hozott: az évek óta Rómában, a FAO központban dolgozó, így a helyi érdekköröktől és -összefonódásoktól távol került, széles látókörű, az agráriumot és a vidéket érintő európai és világfolyamatokra rálátó volt professzorunk, Kocsis Károly lett az Egyetem rektora. Vele, aki a nemzetközi trendek ismeretében maga is komoly változtatásokat látott szükségesnek a felsőoktatásban, és az általunk körvonalazott iránnyal maga is szimpatizált, gyorsan megértettük egymást. Nagy lelkesedéssel és hittel vetettük tehát bele magunkat az általa elindított, tartalmi, intézményi és szervezeti átalakítást célzó egyetemi kerekasztal-tárgyalásokba. 1990 nyara a változtatás reményével, előkészületeivel, felfokozott várakozásokkal és lázas egyeztetésekkel zajlott, és eleinte úgy tűnt, hogy sikerülhet az egész egyetemet ezen új irányba fordítani. Őszre azonban kiderült, hogy a fordulathoz, az intézmény egészének megmozdításához nincs meg a kritikus tömeg, és az ortodox iparos, technológus, nagyüzemi képzési irány csak igen nehezen lesz változtatható. Ekkor született az a döntés, hogy karközi kezdeményezésként, kisebb léptékben, új szak kidolgozásával kezdjük el a változtatást. Erre akkor két út kínálkozott. • Az egyik lehetőség az új, környezetgazdálkodási agrármérnöki szak alapításával egyidejűleg karalapítási folyamat indítását jelentette volna. Akkortájt több egyetem is ezt a megoldást választotta, melynek következtében akkor az országban több új kar jött létre néhány tanszékkel és tanszékenként akár 3-4 oktatóval. • Egy másik út – amelyet végül is rektorunk, Kocsis Károly professzor javaslatát elfogadva választottunk – az építkezést a tartalom felől kezdte meg, és a szerves fejlődésben tartalmilag megerősödő szak számára irányozta elő az intézményesülést, a szakgondozó intézetté majd karrá válást. Mai tudásunk birtokában és a végkifejlet ismeretében persze az első megoldás valószínűleg jobb lett volna, elkerülhetővé tette volna a program valamint az azt összeállító közösség hányattatásait, szinte folyamatos támadását, erodálását majd mai tönkretételét. Az összeállított korszerű - a maga idejében valóban a világ élvonalába tartozó - program, Kocsis Károly professzor, a Rektori Konferencia akkori elnöke menedzselésével bizonyára sikeres karalapítást eredményezhetett volna. De más döntés született, és 1990 decemberében karközi környezet- és tájgazdálkodási szak alapítását és indítását kezdeményező felhívással, nyílt levéllel fordultunk oktató kollégáinkhoz. Azóta ettől az időponttól számítjuk a szak és az azt gondozó Intézet alapításának kezdetét. Ebben – azon túl, hogy a kiinduló helyzetértékelést és a legfontosabb alapelveket rögzítettük – kértük a kollégákat, hogy egyetértésük esetén, tudományterületük specialitásainak ismeretében tegyenek javaslatot az új szak tartalmára és működésére. Felhívásunkhoz a különböző gödöllői karok és tanszékek munkatársai közül azonnal közel 30 oktató csatlakozott. Számuk hamarosan meghaladta az 50-et, és 1991 tavaszára összeállt egy olyan szerkezet és képzési program valamint oktatói közösség, amely lehetővé tette szakalapítási és indítási kérelem benyújtását az engedélyező szervekhez. A kérelmet az Egyetemi Tanács, az Agrár-felsőoktatási Intézmények Rektori Kollégiuma, az MKM, a KTM továbbá az MTA illetékes osztálya is megtárgyalta, és a szak alapítását valamint indítását egyaránt támogatta, az FM pedig 1992 augusztusában engedélyezte. Az újonnan alapított okleveles környezetgazdálkodási agrármérnök szakon a képzés Gödöllőn, az országban elsőként, de Európában is a legelsők között, 1992 szeptemberében, felmenő rendszerben, nappali tagozaton 35 hallgatóval megkezdődött. Gondozására 1994-ben, kari jogállású, „funkcionális kari” szervezeti egységként jött létre a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet, a KTI. E viszonylag gyors kezdeti sikerekben fontos szerepet játszott, az építkezés egyik fontos mérföldkövének bizonyult, hogy az általunk nagyra becsült professzoraink közül Stefanovist Pál akadémikus úr, a Talajtan professzora, a környezetvédelmi szakmérnöki képzés korábbi gödöllői elindítója, az MTA Agrártudományok osztályának hajdani elnöke - Kocsis Károly rektor úr közvetítésével, megkeresésünkre és kérésünkre - elvállalta az új irány kidolgozását kezdeményező akkori „csikócsapat” majd a szak és az azt gondozó intézet vezetését. De ugyancsak fontos fejleménynek bizonyult, hogy Menyhért Zoltán, Szakál Ferenc majd mások mellett Cselőtei László, Horváth László és Kovács Margit, tudományterületeik méltán elismert professzorai is közösséget és személyes közreműködést is vállaltak a kezdeményezésben, vagy pl. Győri-Nagy Sándor, Kelemen Janka és Lábadi Károly a szakhoz kapcsolódó humán képzési terület kialakításában. Az emberi közösség- és műhelyformálásnak fontos fejleménye volt továbbá Keszthelyi Kamillóné, Matild csatlakozása az induló közösséghez, aki egy olyan hallgató- és oktatóbarát, emberi Hivatalt alakított ki a szak körül, amit az elembertelenedő, személytelenné váló, gépies felsőoktatás közegében azóta is méltán emlegetnek mindazok, akik azt és annak lelkét, közülünk sajnos korán távozott kedves kollégánkat, Matildot megismerhették. A halálával keletkezett űrt Szabó Péterné, Magdika hasonló lelkülettel és odaadással igyekezett betölteni, szintén nagyszerű munkatársunkká vált. A kifelé tudatosan nyitó műhelyben azután, az idő előrehaladtával olyan kiváló külső kollégák is oktatói szerepet vállaltak, mint például Andrásfalvy Bertalan, Balázs Géza, Bardócz Zsuzsa, Darvas Béla, Elek Sándor, Holnapi Dénes Márton, Gyulai Iván, Horváth Lajos, Illés Zoltán, Kerekes Sándor, Kerényi Attila, Kiss Károly, Krassay László, Kresz Albert, Lóczy Dénes, Murányi Attila, Pusztai Árpád, Roszík Péter, Székács András, Tardy János vagy például Vajnáné Madarassy Anikó. Köszönettel tartozunk nekik, hiszen ez akkor – az agrárium és a képzés ökoszociális irányváltását, megújítását alapvetően elutasító, de legalábbis lekicsinylő, mosolyogva fogadó, ortodox iparos agrárközegben és annak egyetemén – egyáltalán nem volt személyes kockázat nélküli lépés. Nem volt ugyanis egyszerű a kizárólag technológiai, termelési kérdésekre koncentráló szakképzés – e többfunkciós mezőgazdasági, fenntartható környezet- és tájgazdálkodási modellnek megfelelő – átalakítása, és e folyamat igazán még ma sem fejeződött be, sőt visszafordulni látszik. A fenntarthatósági elvek a szakképzési hierarchiában „felülről lefelé” terjedtek. Először a postgraduális (1974: okl. környezetvédelmi szakmérnök képzés, Gödöllő), majd a graduális egyetemi képzésben jelentek meg (1992: okl. környezetgazdálkodási agrármérnök képzési szak alapítása és indítása, Gödöllő; 1997: okl. környezetgazdálkodási agrármérnök képzési szak indítása, Debrecen). Ezt követően terjedtek át a graduális főiskolai (1992: víz- és környezetgazdálkodási képzés, Szarvas; 1997: környezetgazdálkodási agrármérnök képzés, Gyöngyös; 1997: tájgazdálkodási mérnökképzés, Mezőtúr) majd a középfokú képzésre. A fenntarthatóság, a környezet és a vidéki térségek társadalmi problémái oktatásához való viszony megváltozásának időben egymást követő lépcsőfokait a felsőfokú szakképzésben olyan megfogalmazások, vélemények jellemezték, mint pl. az alábbiak: • „Nincs rá szükség! Ez a zöldek és a szociálpolitika dolga! Nekünk termelnünk kell!” • „A fenntarthatósági és környezeti kérdéseket a tárgyak építsék be saját tananyagukba!” • „A fenntarthatósági és környezeti kérdések jelenjenek meg önálló tárgyak formájában!” • „Legyenek önálló szakok - önmagában a környezetügy területén (pl. környezeti mérnök) - más szakmákhoz kötötten (pl. környezetgazdálkodási agrármérnök)!” Közösségünk ez utóbbi álláspontot képviselte. Az általunk alapított és indított okleveles környezetgazdálkodási agrármérnök szak a fenntartható (értékőrző) mezőgazdálkodás és vidékfejlesztés területeire olyan „generalista típusú”, „nemcsak a fát, hanem az erdőt is látó” agrármérnökök képzését tűzte ki célul, akik • ismerik a környezet- és tájgazdálkodás főbb területeinek (mezőgazdasági célú környezethasználat/agrártermelés, környezet- és természetvédelem, környezetelemzés, -tervezés, -alakítás) alapjait, belső összefüggéseit és e területek kölcsönhatásait; • rendelkeznek azokkal a legfontosabb ökológiai-, mezőgazdálkodási-, műszaki-, jogi-, közgazdasági-, társadalmi ismeretekkel és az agráriumhoz kapcsolódó humán műveltséggel, amelyek képessé teszik őket a természeti és az ember formálta tájnak valamint az örökölt szellemi környezetnek megfelelő területfejlesztési, vidékfejlesztési, környezetgazdálkodási feladatok ellátására és koordinálására, fenntartható mezőgazdasági, környezet- és tájgazdálkodási rendszerek kidolgozására, továbbfejlesztésére és gyakorlati megvalósítására. Az e programot kidolgozó, az azonos értékrend és világlátás alapján természetesen kiválogatódott oktatói, emberi, értelmiségi közösség tehát a fenntartható környezet- és tájgazdálkodás kutatási, fejlesztési, felsőfokú képzési és tanácsadási feladatainak magas szintű ellátását tekintette hivatásának, küldetésének és életprogramjának. Ez a közösség munkájával, törekvéseivel hozzá kívánt járulni a magyar agrárium megújításához, fenntartható fejlődési pályára állításához, természeti értékeink, tájaink és ezzel egy élhető környezet fenntartásához, továbbá a magyar gazdatársadalom, a helyi közösségek és a vidék megerősítéséhez. A KTI-nek az új irány megfogalmazásában, képzési programja kidolgozásában és indításában játszott meghatározó szerepét, úttörő tevékenységének országos elismerését mi sem jelzi jobban, mint hogy a környezetgazdálkodási agrármérnöki szak egyetemi és főiskolai szintű képzési követelményei „Az agrár-felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről” szóló, 146/1998. (IX.9.) számú Korm. Rendeletben, az Intézet oktatási programja alapján kerültek rögzítésre. Ami az intézményi kereteket és a szak vezetését illeti, a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet (KTI) 1994-es létrehozását követően annak igazgatója Stefanovits Pál akadémikus úr lett, a helyettesi teendők ellátására pedig én kaptam megbízást. 1996 és 2010 között – Stefanovits professzor úr visszavonulásától, államtitkári kinevezésemig - az Intézet vezetését én láttam el. Munkámat két helyettesem, Ónodi Gábor és Podmaniczky László, majd a feladatok szaporodásával hozzájuk csatlakozva Kriszt Balázs segítette. A szak iránt jelentősen növekvő érdeklődés hatására 1998 februárjában az Egyetemi Vezetői Kollégium egyetértésével, Székely Csaba akkori rektorunk támogató felkérésére az Intézet vezetése tézisszerű, belső vitaanyagként vázolta a KTI önálló egyetemi karrá válásának koncepcióját, a folyamat elindításának és ütemezésének tervét. Azt a vezetői értekezlet fő vonásaiban elfogadta, majd egy – a meglévő karok kapacitásait kisebb mértékben érintő – részletes intézményfejlesztési terv kidolgozását kérte, 9-10 új – az intézeti profilokhoz kapcsolódó, komplex tudományterületeket gondozó – tanszék létrehozásával. Ez alapján, a fejlesztés első lépéseként 1999 januárjában az Egyetemi Tanács döntése alapján a KTI-ben előbb 5, majd ugyanezen év novemberében újabb 5, új tudományterületeket gondozó, az Egyetemen addig nem volt tanszék, korszerű tanszéki struktúra jött létre az alábbiak szerint: • Alkalmazott Etológiai Tanszék • Földhasználati és Tájgazdálkodási Tanszék • Környezetgazdaságtani Tanszék • Kultúrökológiai és Környezeti Kommunikációs Tanszék • Környezeti Elemek Védelme Tanszék • Ökológiai Mezőgazdasági Tanszék • Tájökológiai Tanszék • Természetvédelmi Tanszék • Területi Tervezési Tanszék • Térinformatikai Tanszék Időközben az Egyetemi Tanács határozata alapján a KTI szervezetébe került át az Egyetem - Gödöllői Tájvédelmi Körzethez tartozó - 270 ha-os babatvölgyi területe és az azon található lovarda valamint lúdtenyésztési kutató állomás is, melyek együtteseként létrejött a Babatvölgyi Ökológiai Modellközpont, mint az Intézet tangazdaságága. A KTI kollektívája elkészítette annak fejlesztési tervét, amelyet az Egyetem és a kormányzat közös környezet- és természetvédelmi modellközponttá kívánt fejleszteni, és mint közös fejlesztési projekt a magyar-holland kormányközi együttműködési programba is bekerült. Az Intézet tehát a 2000. január 1-én megalapított Szent István Egyetembe, mint annak a Gödöllői Területi Irodához tartozó, 10 tanszékből, 1 modellközpontból és tangazdaságból, valamint Intézeti Hivatalból álló, önálló kari jogállású egysége került. Ezt követően a SZIE új Egyetemi Tanácsa 2000 áprilisában – az Intézet valamint partnerei: a Kisállattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet, illetve a Tápiószelei Agrobotanikai Intézet előterjesztése alapján és együttműködésében – létrehozta a SZIE-KTI Kihelyezett Génmegőrzési és Nemesítési Tanszékét. A fenti fejlesztési folyamat eredményeként létrejött egy olyan – összesen 91 teljes és 28 részmunkaidős munkatársat foglalkoztató, közel 400 környezetgazdálkodási agrármérnök hallgató tanulmányait irányító és saját tantárgyaival az egyetem több szakjának oktatási programjában is aktívan közreműködő intézeti struktúra, amely minden tekintetben megfelelt az egyetemi karokkal szemben támasztott követelményeknek. Az Intézet karalapítási kérelmét a rektorral, Szendrő Péter professzorral egyetértésben, 2000 májusában terjesztette az Egyetemi Tanács elé, amit az egyhangúlag támogatott. Egyidejűleg felhatalmazta a rektort, hogy 2001. január 1-el a KTI bázisán, annak továbbfejlesztésével kezdeményezze a SZIE-n egyetemi szintű Környezetgazdálkodási Kar alapítását. A rektor által 2010 júliusában - a MAB (gödöllői belső „közreműködéssel és ráhatásra” kialakított) elutasító valamint az FTT támogató véleményével az 1. Orbán kormány oktatási miniszteréhez, Pokorni Zoltánhoz - beterjesztett karalapítási kérelem azonban nem hozta meg a várt eredményt, azt az OM elutasította. Ebben különböző, külső és egyetemen belüli akadályozó háttérerők is jelentős szerepet játszottak, amelyek közül egy zavarkeltő kezdeményezést talán külön is érdemes megemlíteni. A Mezőgazdaságtudományi Kar ugyanis Heltai György professzor - korábbi rektor-helyettes, majd 1999-ig a kar dékánja - vezetésével egyidejűleg, a karalapítási kérelemmel párhuzamosan környezetmérnöki szak indítása iránti kérelmet nyújtott be ugyanazon engedélyező szervekhez. Ez erősen gyengítette, majd – mint utólag kiderült – meg is akasztotta a Környezetgazdálkodási Kar megalapítására vonatkozó kezdeményezést, és helyette a Mezőgazdaságtudományi Kar kapott engedélyt a környezetmérnöki szak indítására. A korábbi önálló, sikeresen működő és egyre több hallgatót vonzó kari jogállású szakgondozó intézet, a KTI így nemcsak, hogy nem vált karrá, hanem 2001-től - addigi önállóságát is elveszítve - a Mezőgazdaságtudományi Karba került. A Kar pedig ezzel egyidejűleg - a KTI által hozott profilokra és szervezetre építve - nevét Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karra változtatta. Az, hogy a KTI mindezek ellenére viszonylag nyugodt körülmények között folytathatta egészen 2012-ig szakmai munkáját, az nagymértékben Dimény Judit és Csányi Sándor dékánoknak volt köszönhető, akik a KTI kollektíváját, szervezettségét, magas színvonalú oktatási, kutatási, tudományos és jelentős hallgatói létszámot vonzó valamint kimagasló forrásteremtő, a Kar finanszírozási helyzetét is jelentősen javító tevékenységét elismerték és nagyra értékelték. Ezt a megbecsülést az is jelezte, hogy egy-egy időszakban három kollégánk – Barczi Attila, Kriszt Balázs és Ónodi Gábor – is dékán-helyettesi feladatokat látott el mellettük a Karon. Sőt az egyetemi vezetésben is erősödő – mindenekelőtt Hornok László rektor-helyettes által képviselt – KTI-ellenességet is képesek voltak némiképp ellensúlyozni. Így vált lehetővé, hogy – bár a belső szervezeti átalakítások révén az Intézet tanszékeinek száma az időközben csatlakozott (a KTI-be „menekült”) Halgazdálkodási Tanszékkel együtt előbb (2007 áprilisában) 8-ra, majd (2008 júniusában) 6-ra olvadt, ám ennek ellenére szervezetileg és tartalmilag is továbbfejlődött. E fejlődés jegyében a KTI az Állattudományi Alapok Intézettel közösen, Darvas Béla professzor vezetésével Kihelyezett Ökotoxikológiai Tanszéket alapított, a környezetgazdálkodási agrármérnöki szakon főiskolai végzettséggel rendelkezők számára egyetemi szintű kiegészítő képzést indított, és a természetvédelmi mérnök egyetemi szak indítási engedélyét is megszerezte. Ezen túl 6 tanszékével és két kihelyezett tanszékével, közel 100 munkatársával és több mint 500 – az általa gondozott szakokhoz kapcsolódó – hallgatójával nemcsak elindította a fenti képzési rendszer-átalakító és kutató-fejlesztő tevékenységet, hanem a „bolognai folyamat” keretében kidolgozta és 2006-ban illetve 2009-ben elindította a környezetgazdálkodási agrármérnök (KGA) és a természetvédelmi mérnök (TV) alap- (B.Sc.) és mester- (M.Sc.) szakokat is. Az Intézet a két általa gondozott szakon eddig immár több mint 2.000 diplomát adott ki. Emellett Menyhért Zoltán professzorunk vezetésével, a KTI bázisán a Környezettudományi Doktori Iskolát (KTDI-t) is megalapította, létrehozva ezzel a környezet- és tájgazdálkodás teljes felsőfokú képzési vertikumát, melyhez a SZIE-MKK időközben (a KTI indulása után mintegy 12! évvel) létrejött Környezettudományi Intézete (KöTI) is csatlakozott. A KTI erejét és ütőképességét egyebek mellett olyan nagy hazai valamint EU-csatlakozási illetve EU-s projektekben játszott meghatározó szerepe is jelezte, mint például Magyarország földhasználati zónarendszerének kidolgozása vagy pl. a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP) közreműködő kidolgozása, fejlesztése és koordinációja. De mindenképpen ide sorolhatók az NVT, AVOP, ÚMVP, VTT programok és tervek alapozó elemzései, az ÉTT rendszer bevezetése, a „Zöld belépő: EU csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata” című MTA kutatási program agrár-tématerületi koordinációja éppen úgy, mint a DART, a NATUROPA, a CEESA (FP-5), a MEA-SCOPE (FP-6), a SENSOR (FP-6), RUBICODE (FP-6), az AE FOOTPRINT (FP-6), a CONVERGE (FP-7), a BIOBIO (FP-7) vagy a BIOCORE (FP-7), nagy nemzetközi projektekben való aktív, meghatározó részvétele is. Bár 2012-ben, VM parlamenti államtitkári megbízatásomról történt lemondásomat követően – feltehetőleg ettől nem függetlenül, sőt kormányzati hátszelet, állami bátorítást érezve – az Intézet gyengítésére irányuló törekvések érezhetően felerősödtek, ám mindezek ellenére a KTI, mint a SZIE fenntarthatósági képzési alapműhelye, egészen 2014 áprilisáig, az országgyűlési választásokig szakmai, oktatási, tudományos és gazdasági értelemben is az Egyetem egyik legműködőképesebb intézete maradt, a programjai iránti érdeklődés pedig folyamatosan növekedett. Mindez világosan mutatta, hogy a minden tekintetben jól működő intézet átalakítására, még inkább megszüntetésére, - határon innen és túl, vidéki, közösségi, hallgatói valamint szakmai, felsőoktatási és K+F körökben egyaránt ismertté vált, jól csengő - nevének elvételére, tanszékei felszámolására észérvek nem hozhatók fel. Ennek ellenére a dékán, Gyuricza Csaba a KTI-re vonatkozóan - a téma jelentőségéhez mérten döbbenetesen szűkszavú, a kari átvilágítás eredményeit valamint az Intézet megtartására és megerősítésére vonatkozó ajánlásait figyelmen kívül hagyó, indokokat egyáltalán nem tartalmazó, 2014. szeptember 5-én kelt, meglehetősen zavaros - megszüntető előterjesztést tett. Ebben szinte kizárólag - hihetetlenül primitív, jelmondatszerű, kommunikációs panelekben szokásos - meghatározatlan tartalmú általánosságok („koherensebb, szakmailag egységesebb, összefüggő szervezeti egységek” létrehozása, meghatározatlan „átfedések megszüntetése”, a KTI „átalakításának” elkerülhetetlensége, mint a „kari szerkezet átalakításának első lépése”, tehát legfontosabbnak ítélt teendője) szerepeltek. Ezen „előterjesztés” alapján, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Tanácsa 2014. szeptember 11-i ülésén a KTI nevű intézet indoklás nélküli megszüntetéséről és tanszékei feloszlatásáról döntött. A döntést a Szenátus 2014. szeptember 24-i ülésén megerősítette, ezzel véglegessé tette, hogy a SZIE Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete, a SZIE-KTI 2014. szeptember 30-án megszűnik, 24 éves története véget ér. Nem lehetnek persze kétségeink afelől, hogy itt nem csupán egy dékán magánakciójáról van szó. Ahol a politika által delegált - az Egyetemen munkaviszonyban egyébként nem lévő - „tartótiszt” számoltatja be, irányítja, utasítja az intézmény vezetését, ott nem a dékáni magánakciók és még csak nem is a belső ármány, irigység és másokon átgázoló erőszak vezet ilyen értelmetlen, az értékeket leromboló, barbár pusztításhoz. Az pedig, hogy dékánként, a vezetői státusban maradásának egyfajta előfeltételeként éppen annak kell az Intézet megsemmisítését, nevének elvételét, tanszékei feloszlatását szánalmasan szervilis módon végrehajtania, önként magára vállalnia, aki környezetgazdálkodási agrármérnöki diplomáját éppen ebben az Intézetben szerezte, ettől a műhelytől kapta, az az ő – talán általa még fel sem fogott – személyes, emberi tragédiája. A KTI története ezzel úgy tűnik egyelőre véget ért. Szellemisége azonban volt hallgatóiban és mindazokban tovább él, akik az elmúlt negyedszázadban munkatársaival és programjaival így vagy úgy kapcsolatba kerültek. Az Intézet által képviselt irányt az élet igazolta, arra nemcsak itthon, de a világban is egyre nagyobb igény mutatkozik. El kell jönnie tehát hamarosan újra a KTI idejének. Szomorú persze látni azt, hogy miközben az „önsorsrontó” Gödöllőn egy ilyen program, közösség és intézmény, mint amit a KTI egyfajta bejáratott védjegyként jelentett, a ledózerolás sorsára jut, azonközben azok a hazai és külföldi egyetemek, amelyek akár 5-10 évvel is később eszméltek és fedezték fel az irány és képzési programja fontosságát, azok – mint például Debrecen, ahol Pepó professzorék, a szak hozzánk képest 5 évvel későbbi indításához, éppen Gödöllőről, az alapító KTI-től kértek és kaptak ajánlást – jövőt építenek erre, és karuk elnevezésében is büszkén viselik a környezetgazdálkodást. Nagy kár bizony az alkotó közösség ostoba szétverésével, a barbár pusztítással és az értékek lerombolásával okozott időveszteségért, az elvesztegetett előnyért. Úgy látszik nagyon gazdag ez az ország, hogy még ezt is megengedheti magának. Végül határozottan le szeretném szögezni, hogy a fentiek személyes folyamatelemző, helyzetértékelő magánvéleményemet tükrözik. A tények rögzítését, értelmezését és a folyamat tanulságainak megfogalmazását lelkiismereti kötelezettségemnek éreztem, és a leírtak leginkább az utókornak szólnak. Ezzel egy olyan valaki folyamat-értékelését, véleményét ismerhette meg az olvasó, aki az átélt események ismeretének biztos tudatával rögzítheti a tényeket, mert maga is végigküzdötte és aktív közreműködőként, negyedszázadon át belülről követte egy ígéretes, új kezdeményezés, a KTI sorsát, indulásának, felemelkedésének és lerombolásának folyamatát. Gödöllő, 2014. szeptember 25.

  • Termény és árhelyzet » 2014. október 15., csütörtök 11:42 | Josey

    Nem állatkínzás a libatömés a Magyar Állatorvosi Kamara szerint. S mivel nem hisszük, hogy a Kamara akár valótlant is állítana a magyar érdekért, bizonyítást nyer, amit eddig is hangoztattunk: nincs itt szó másról, mint egy újabb aljas magyarellenes támadásról. Az ügyben Lorászkó Gábor, a Kamara Állatvédelmi Bizottságának elnöke és Sótonyi Péter professzor, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kara Anatómia Tanszékének vezetője részletes anatómiai, élettani és etológiai vizsgálatokat végzett. A szakemberek közölték: a kutatások egyértelműen bebizonyították, hogy a szakszerű libatömés nem káros a víziszárnyasok egészségére, fájdalmat a libáknak nem okoz, a libatömést tehát lehet úgy végezni, hogy az ne jelentsen állatkínzást. Hozzátették: a libatömés miatt megnagyobbodott máj bizonyíthatóan nem jelent szenvedést az állatnak. A kutatók a kényszertömés kifejezést hangulatkeltőnek és félrevezetőnek tartják, noha elismerik, hogy a kívülálló számára a libatömés furcsa látvány. A tevékenységet tüzetesen és szakszerűen megvizsgálva azonban nem állatkínzás - szögezték le. A szakemberek kiemelték: a liba számára a táplálék felvétele a töméskor ugyan nem önkéntes, de a nyitott csőrön át a táplálék akadálytalanul jut a nyelőcsőbe, elsősorban a lágy szájpadlás fajra jellemző hiánya miatt. A tömött és nem tömött liba összehasonlító bonctani vizsgálatával megállapítható, hogy a tömőcső egészségkárosodást nem okoz - fűzték hozzá. Az állatorvosok megjegyezték: a tömés során az állat testhelyzete, a tömőcső hossza és a rövid bejuttatási idő is azt a célt szolgálja, hogy a légutakba ne jusson takarmány a tömés során. Hozzátették: a tömés csak másodpercekig tart, ami az állatok számára legfeljebb enyhén zavaró körülmény, különösebb jelentőséggel nem bír. A tömés fájdalommentességét támasztja alá az is, hogy a tömést megelőzően az állat nem fél, nem mutat menekülési reakciókat. A sajtótájékoztatón elhangozott, a magyar állatorvosok vizsgálati eredményeiket külföldi kollégáiknak is eljuttatják, széles körben publikálják azokat. A vizsgálat előzménye, hogy a Négy Mancs osztrák állatvédő szervezet kampányt indított a magyar liba- és kacsatömés ellen, ami a magyar Baromfi Terméktanács elnöke szerint mintegy kétmilliárd forint kárt okoz az idén a baromfiágazatnak és ötezer munkahelyet veszélyeztet.

  • Kínai műtojás? » 2014. október 15., csütörtök 11:42 | BNC

    Mai téma volt a Kossuth Rádióban: Külsőleg megtévesztésig hasonlít az a műtojás az igazira, amelyet tömegesen gyártanak Kínában – számolt be egy hongkongi újság. A műtojások egyelőre nem juthatnak el hazánkba. Ellentétben a szintén nagy tételben termelt szójával és a génkezelt változatával, ami az egyik leggyakoribb – káros anyagokat is tartalmazó - élelmiszer-alapanyag. A mechanikusan előállított kínai műtojások a megtévesztésig hasonlítanak az igazira. A hamis tojás 75 százalék vízből, 14 százalék fehérjéből és 11 százaléknyi zsírból áll. A hibája viszont, hogy nincsenek meg benne a tojásra jellemző ásványi anyagok és vitaminok, és nem rendelkezik az eredeti tojás szerkezetével sem. A kínai élelmiszerbiztonsági hatóságok már bezártak egy hamis tojást gyártó céget a tulajdonost pedig megbüntették. Noha ez az ország adja a világ tojástermelésének 40 százalékát, szakértők szerint egyelőre nem jut el hazánkba a műtojás – tudatta közrádió. Ellentétben a szójával - az élelmiszer-gyártás egyik, ám teljesen szükségtelen és felesleges alapanyagával -, ami hazánkban is igen elterjedt. Ángyán József, a Szent István Egyetem professzora, a MAGOSZ képviselője elmondta a közrádiónak, hogy az itthoni szója nem manipulált, ám a behozott, illetve a külföldi élelmiszerekkel együtt beérkező szója korántsem biztos, hogy nem génkezelt. A szakértő elmondásából kiderül, a hozzánk, vagyis az élelmiszereinkbe bekerülő - főként Dél-Amerikából érkező - alapanyag az, ami még a totális gyomirtó-szereket is kibírja. A professzor szerint ezek génmódosított fajták, a gyomirtót egyedül ez a fajta szója bírja ki. Nyilván ennek maradványai ott vannak a szójában, csak közömbösíteni tudja ezt maga a szója – vélte Ángyán. Így, a felhalmozódott növényirtószerek miatt az egészségre is káros lehet a növény. [Forrás: OrientPress Hírügynökség] Reméljük nem ez lesz a magyar élelmiszeripari termékek újabb silány minőségű versenytársa.

  • Méhészet » 2014. október 15., csütörtök 11:39 | Pintér Zoltán

    Az agrár szakmai szervezetek tiltakoznak az akác üldözése ellen 2014.01.24. A meghatározó agrár- és erdészeti szakmai szervezetek teljes megdöbbenésüknek adnak hangot, hogy az Európai Unió az akác korlátozására, kiirtására, illetve támogatásból történő kizárására törekszik. Ezért támogatásukról biztosítják Glattfelder Béla fideszes európai parlamenti képviselő múlt heti - az akác védelmére irányuló - felszólalását. „A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a MAGOSZ, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége, az Országos Erdészeti Egyesület, az Erdészeti Tudományos Intézet, a Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség, a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kara, a Nemzeti Megújuló Energia Platform, a Nemzeti Biomassza Egyesület, valamint gyakorló erdészek és méhészek is teljes mellszélességgel támogatják az akác védelmében végzett tevékenységemet” - emelte ki az EP-képviselő. „Továbbra is tiltakozom az idegenhonos özönfajokról szóló bizottsági tervezet és a hozzá kapcsolódó EP jelentéstervezet ellen, mert elfogadásuk esetén az EU szabadon dönthetne akár az akác uniós pénzen történő kiirtásáról” - tette hozzá. Ezen felül Glattfelder Béla azért is küzd, hogy a gazdák az ökológiai jelentőségű szántóterületeken energetikai célból korlátozás nélkül telepíthessenek rövid vágásfordulójú fás szárú fafajokat, így akácot is. A szakmai szervezetek emlékeztetnek, hogy az Európai Unió akácállományának a fele Magyarországon található, ez a mennyiség a hazai erdőállomány egynegyedét teszi ki. A szakma szerint tudományos szempontból kiemelendő, hogy az Európai Unió egy olyan fafaj visszaszorítására és kiirtására törekszik, mely számos gazdasági, környezeti és klimatikus előnyt kínál. Kiválóan alkalmas a futóhomok megkötésére, s így a talajerózió megállítására. Őseink ezért tudatosan telepítették még a XVIII. században. Az akác méztermése nemzetgazdasági jelentőséggel bír, a magyar méz döntő része akácméz. Továbbá az akác kérge számos gyógyszer és gyógyhatású készítmény alapanyagaként szolgál, köhögéscsillapító és gyomorsavszabályzó hatása széles körben ismert. Az utóbbi időben virágának gasztronómiai jelentősége megnőtt, gondoljunk csak az akácteára. Külön kiemelendő, hogy az akác kemény fája lehetővé teszi a fa ipari felhasználását. Az akácból készült oszlopok, támok, szőlőkarók, árvízvédelmi oszlopok, karámfák, kerítéselemek, parketták és bútoralapanyagok keresettek egész Európában. Az akác jól tolerálja az éghajlatváltozást, a talajvízszint csökkentésének következtében több térségben kizárólagos fajtává vált. Az akác a faanyagban megkötött légköri szenet egyik leghosszabb ideig tároló fafaj. Az akác tüzelőértéke kiváló, ezért mind tűzifának, valamint megújuló energetikai - biomassza - célokra jól használható, energetikai ültetvényeken kedvelt fafaj. Nem véletlen, hogy számos európai uniós tagállam és más országok tanulmányozzák az egyedülálló és fenntartható magyar akácgazdálkodást, s gondolkodnak az akác országukban történő elterjesztésén. „A szakmai szervezetek és számos erdész, méhész és gazda elmúlt napokban kinyilvánított támogatása arra kötelez, hogy tovább küzdjek a magyar akác védelme, sőt elismerése érdekében” - tette hozzá Glattfelder Béla EP-képviselő. Forrás: OrientPress Hírügynökség

  • Új földtörvény » 2014. október 15., csütörtök 11:27 | Valodi

    Magyar Narancs - Ángyán interjú: A maffia nem veszíthet/Csak a retorika más Távozása óta keményen bírálja pártja vidékpolitikáját, amelynek „kottáját” éppen ő írta. Tavaly januárban államtitkári kinevezését adta vissza, idén június végén a földforgalmi törvény végszavazásának napján pedig kilépett a Fidesz frakcióból. Ángyán József, a gödöllői Szent István Egyetem tanára, a vidék egyik legnépszerűbb politikusa, aki júliustól a függetlenek között folytatja parlamenti munkáját. - Hogy van? - Műtétem után a nyári szünet egy részét otthon, lábadozással töltöttem, de már jól vagyok. - Hol ül most a Parlamentben? - Előttem a Jobbik, tőlem jobbra az LMP volt-, balra a mostani képviselői, én függetlenként közéjük beékelve. - Tudós emberként, hogyan került közel a politikához és Orbán Viktorhoz? - Már korábban is sokat jártam falusi, vidéki és gazdaközösségekbe, majd 2004-ben lettem a MAGOSZ szakértője. 2005 januárjában jelen voltam és magam is hozzászóltam azon az országos gazda-nagygyűlésen, amely végül a budapesti traktoros gazdatüntetést elhatározta, és felkért, hogy segítsek a tárgyalásokon. Három hét után sikerült elérni, hogy Gyurcsány miniszterelnök kénytelen volt elfogadni és aláírni a 38 pontban rögzített követeléseinket. Erre senki nem számított, ezért a sikert a mai napig sokan nekem is tulajdonítják. A 2006-os választások előtt ezt a Fidesz nyilván beárazta, és a szövetséges MAGOSZ vezetésén keresztül ezért kereshettek meg. Az ellenzékben eltöltött négy év parlamenti munka után kerültem 2010-ben ismét az Országgyűlésbe, majd a Kormányba. - Önt Orbán Viktor személyesen kérte fel erre a szerepre. Hogyan zajlott a felcsúti találkozó? - Hatszemközt vele és Fazekas Sándorral folyt a jó kétórás beszélgetés, amely – nyitott, jóhiszemű alkat lévén – elhitette velem, hogy ha nyer a Fidesz a választásokon, akkor az általam kidolgozott program lesz az új kormány vidékfejlesztési programja. - De nem így történt. - Nem. Pedig én ott átadtam neki elképzeléseim vázlatát, és világossá tettem, hogy ez az én „kottám”, én az emberekkel ebben állapodtam meg, és ha nem ez a „műsor”, akkor ahhoz másvalakire van szükség. Akkor úgy láttam, ő is komolyan gondolja, hogy a Fidesz kormányra kerülve valódi „nép-párti” vidékstratégiát valósít meg. Visszavesszük a közösségek államát, és a tőkeérdekek helyett ismét a közjó szolgálatába állítjuk. A földet a helyi gazdálkodó családokhoz, a helyi közösségekhez és a fiatalokhoz juttatjuk, minden rendelkezésre álló eszközzel a helyi gazdaságot és társadalmat erősítjük, a várost a vidékével pedig ismét összekötjük. - Ennek épp az ellenkezője történik. - Ma sem tudom, hogy vajon menet közben változott-e meg Orbán Viktor álláspontja, vagy eleve nem gondolta komolyan. Egyre inkább azt kell feltételeznem, hogy csupán a biztos 2/3-hoz kellhettem. Sokat jártam a vidéket, az emberek elfogadtak, hiszen őszinte voltam velük, soha nem csaptam be őket. Úgy mérlegelhettek a „nagyfiúk”, hogy a gazdák közül - bár viszolyognak ettől, de – a szavamra hallgatva mégis sokan a Fideszre fognak szavazni. És én őszinte hittel arra bíztattam őket, hogy szavazzanak bátran erre a pártra, mert annak a programnak a megvalósítására, amiben megállapodtunk, nem akárki, nem a portás adott nekem garanciákat. Álmomban meg nem fordult a fejemben, hogy nem ez fog történni. - Tavaly januárban lemondott az államtitkárságról. Mi volt az oka, hogy rászánta magát erre a lépésre? - Nem hirtelen döntés, hanem egy hosszú folyamat lezárása volt. Olyan jelek és események sora előzte meg, amelyek egyre inkább arra mutattak, hogy a kormány és a törvényhozás a meghirdetett iránnyal fokozatosan szembefordul. Ezeket eleinte elhessegettem magamtól, bíztam az adott szó becsületében. Amikor azonban 2011 nyarán kezembe kaptam az állami földbérletei pályázati kiírás első szövegtervezetét, nem akartam hinni a szememnek. Mintha az előző, Gyurcsány-Bajnai korszak itt maradt irománya került volna elő a fiókból. Ekkor fogtam föl igazán, hogy a kormányzati föld- és birtokpolitika – az előző korszakkal teljesen azonos módon – egyáltalán nem a családokat, a helyi közösségeket és a fiatalokat, hanem a nagybirtokot, a politika-közeli nagytőkés érdekeltségeket kívánja helyzetbe hozni. Ezután, még fél éven keresztül harcoltam azért, hogy a szekér az eredeti irányba visszaforduljon, és bár néhány korlátozó szempont bekerült a pályázati rendszerbe, ám teljesen világossá vált, hogy már rég nem az én néppárti kottám alapján játszik a zenekar. A Nemzeti Vidékstratégiát még nagy nehézségek árán sikerült tető alá hozni, ám a munkámat fokozatosan ellehetetlenítették azok a háttérben meghúzódó oligarchák, akik a politikát ma ténylegesen irányítják. Távozásommal kellett a bennem bízó embereknek jeleznem ezt a durva irányváltást. - Mondana a földbérleti pályázatokkal kapcsolatos konkrét példákat is? - A rendszer maga olyan, hogy annak juttatható az állami föld, akinek a politika akarja. A pályázat bírálati pontjainak 40%-a pl. a szakmai és gazdasági megalapozottságra adható, de hogy mitől lesz megalapozott, arról egy sor sincs. Megítélése tehát teljesen szubjektív, így ez korlátlan lehetőséget biztosít a nyertesek „bediktálására”. A pályázatok nyilvános szakmai értékelése pedig nem lehetséges, hiszen az egész folyamat titkos. A háttérmegegyezés megtörténtét számos jel bizonyítja is. Egyes bennfentes „pályázók” láthatóan biztosra menve pl. már akkor elkezdték művelni a földeket és beruházásokat indítottak, amikor a pályázatokat még ki sem írták. Fejér megyében pl. Mészáros Lőrinc Felcsút polgármestere, építési vállalkozó már 2011! elején, jóval a pályázati kiírás előtt mezőgazdasági céget alapított, nagy beruházásokba fogott, és elkezdte művelni a korábban a Csákvári Mg. Zrt. által bérelt földeket. Ilyesmit az ember csak akkor tesz, ha tudja, hogy ki melyik területet kapja, és a pályáztatás csupán formalitás. Nem lehet véletlen tehát, hogy a Csákvári Mg. Zrt. négy tulajdonosa és családtagjaik, valamint Mészáros Lőrinc cége és családja vitte el a Fejér megyében bérbe adott földek 60 %-át úgy, hogy mind az 55 beadott pályázatuk nyert. Ezt épp az Önök lapja nagyon szépen összeszedte. - Hangot adott nemtetszésének a Parlamentben? - Természetesen. Ám amikor pl. egy bizottsági ülésen nyilvánosan támadtam ezek miatt a kormányzatot, a VM egyik vezető „földügyi korifeusa” félrehívott és azt mondta, hogy ne őt zaklassam. Értsem meg, a „főnök” neki azt mondta: „te ne foglalkozz Fejér megyével, az az én dolgom.” Amikor pedig egy 2011 végi, egészen szűk körű beszélgetésen elhangzott, hogy ezekből a földügyekből probléma lesz, a „főnök” azt válaszolta, „mi probléma lehetne, megegyeztem a parasztjaimmal”. Ennyi. - Mindezek ellenére valahogy mégsem sorakoznak traktorok a Parlament előtt. Hol a MAGOSZ? - A gazdáknak ma már nincs tényleges érdekképviselete. A MAGOSZ országos vezetése integrálódott a kormánypárti politikába. Jakab István elnök az Országgyűlés egyik alelnöke, Győrffy Balázs alelnök országgyűlési képviselő, agrárkamarai elnök, Budai Gyula szövetségi igazgató országgyűlési képviselő, elszámoltatási kormánybiztos majd államtitkár lett. De fideszes országgyűlési képviselő Obreczán Ferenc főtitkár és Örvendi László Hajdú-Bihar megyei elnök is. Hogy fordulhatnának szembe a Kormánnyal, ha az a gazdatársadalom és a vidék érdekeivel, a nekik tett ígéretekkel ellentétes intézkedéseket hoz? Inkább a gazdák között a hangadóknak itt-ott-amott löknek valamit, adnak pl. valamennyi állami földet, így vezetés híján a többiek elégedetlensége könnyen leszerelhető. - Menjünk még vissza a földforgalmi törvényhez! - Amikor láttam, hogy a kormányban nem tudom visszafordítani a folyamatokat, lemondtam, és elkezdtem elemezni az állami földbérleti helyzetet. Az eredményeket valamennyi frakciótársamnak – köztük természetesen a „nagyfiúknak” is – elküldtem. Még csak válaszra sem méltatták. Viszont a miniszterelnöki és miniszteri megnyilatkozások azt ígérték, hogy a földforgalmi törvény majd rendbe tesz mindent. Ezzel szemben a most már 2/3-os törvény még inkább a tőkeerős érdekeltségeket és nem a helyi családokat hozza helyzetbe. - Az Ön családi gazdaságokra épülő programját egyes szakmai körök egyenesen versenyképtelen „skanzennek” tartják. - Ha ez valóban így lenne, akkor Európában már régen meg is szűnt volna a mezőgazdaság. Ám ez annyira nem így van, hogy pl. a kisparaszti gazdálkodást soha fel nem adó és ugyanahhoz az Európai Közösséghez velünk együtt csatlakozott Lengyelország állattenyésztése még saját hazai piacainkról is kiszorította az állítólag versenyképesebb, nagy, szakosított, iparszerű állattartó telepekre visszaszorult magyar állattenyésztés termékeit. És akkor Franciaország, Németország vagy Dánia „versenyképtelen skanzen-mezőgazdaságáról”, vagy falvainak, vidékének állapotáról már ne is beszéljünk. - Mondana az európai birtokméretekre néhány konkrét adatot? - Az átlagos méret pl. Lengyelországban 6 ha, Franciaországban 52 ha, Dániában 60 ha. De az ország mezőgazdasági területének felső 20 %-át használó „nagygazdaságok”, legnagyobb birtokok átlagmérete is pl. Lengyelországban csupán 250 ha, Franciaországban 274 ha, és Dániában is csak 426 ha. Ezeknek az országoknak a mezőgazdasága – azt hiszem, ebben egyetérthetünk – versenyképtelennek egyáltalán nem nevezhető. Európa versenyképességét – szemben Dél-Amerikával – nem az egyes gazdaságok méreteinek növelésével, hanem e kisebb mozaikok önkéntes társulásával, közös beszerzési, tárolási, feldolgozási és/vagy értékesítési szövetkezeteik létrehozásával biztosítja. - Ez valóban más lépték, mint ami a magyar elképzelésekben és pl. a magyar földforgalmi törvény 1.800 hektáros birtokmaximumában megjelenik. - Ráadásul a most elfogadott 2/3-os földforgalmi törvényből eltűnt a családon, érdekeltségen belüli összeszámítási kötelezettség és együttes birtokmaximum. Így a család szétírhatja a földjeit, mindenki - a feleség, a testvér, a gyerek, a sógor – „földműves” lesz, és elmehet 1800 ha-ig. De azt sem korlátozza a törvény, hogy egy település külterületének hány százalékát szerezheti meg egy azon család vagy érdekcsoport, egy-egy érdekeltség kezében tehát könnyen hatalmas birtok összpontosulhat. - Vajon miért nem a tőkés integráció, hanem a szövetkezés az általánosan elterjedt európai forma? - Az alulról szerveződő szövetkezet – szemben a felülről rátelepülő, profitcentrumként működő, nagytőkés integrátorral - a teljes feldolgozási és kereskedelmi tevékenységi kör hasznát visszaosztja a létrehozó termelői, fogyasztói közösségeknek, családoknak, így az helyben marad, a helyi gazdaságot és társadalmat erősíti. Nálunk is ezért volt olyan hatékony és sikeres a - háború utáni kommunista hatalomátvétellel szétvert - „Hangya”szövetkezeti rendszer. - Ön szerint ennek a családi gazdasági és szövetkezeti modellnek a társadalmi teljesítményei is jobbak, közös költségei pedig alacsonyabbak, mint a dél-amerikai típusú tőkés nagybirtokrendszeréi. - Vegyük például a foglalkoztatást. Ugyanakkora – mintegy 3,4-3,4 millió ha - termőterületen gazdálkodva a tőkés nagybirtokok 85 ezer bérmunkást foglalkoztatnak, míg a kis, közepes egyéni gazdaságok – az önfoglalkoztatást és a bérmunkát is figyelembe véve - mintegy 358 ezer fő munkalehetőségét biztosítják. Ráadásul a tőkés nagybirtok általában csupán néhány termék tömegtermelésére - pl. a bioetanol gyártás számára alapanyagot előállító kukoricatermesztésre - rendezkedik be, amelyben átlagosan 174! ha földterület tart el egy munkaerőt. Ugyanehhez egy mai átlagos hazai kis, közepes egyéni gazdaságnál mindössze 9,5 ha területre van szükség. - Miért jobb ön szerint a családi gazdálkodó, mint a tőkebefektető? - Csak így biztosítható a generációk közti felelős viszony és folytonosság. A „jó gazda gondossága” megőrzi a talajok termőképességét, mert utódainak is megélhetést biztosító birtokot akar átadni. Emellett így örökíthető át az a helyi tudás is, amely egy fenntartható, a táj adottságaihoz alkalmazkodó gazdálkodásnak alapfeltétele. A tőkés nagybirtok ezzel szemben kizárólag a befektetett tőke gyors és minél nagyobb mértékű megtérülésében érdekelt. Az ebből származó társadalmi – egészségügyi, környezeti, foglalkoztatási, szociális, stb. – károk elhárításának költségei viszont a közös kasszákat terhelik. A haszon tehát a tőkebefektetőé, a károk elhárításának költségeit pedig a közösség kénytelen viselni. - Hogyan illik ebbe a képbe Kishantos ügye? Ellenfelei azt mondják, Ön a kis gazdaságokra esküszik, mégis a kishantosi nagygazdaság érdekeiért száll síkra. - Egy botrányos disznóságról akarják a figyelmet úgy elterelni, hogy összekeverik a szezont a fazonnal. Kishantos nem egy termelő nagyüzem, hanem egy olyan helyi civil kezdeményezésű és fenntartású, modell értékű, a Nemzeti Vidékstratégiában is megsokszorozni tervezett, nonprofit tájközpont, amelyben immár 20 éve ökológiai gazdálkodást folytató, 452 hektáros mintagazdaság és egy általa finanszírozott népfőiskola működik. Egy olyan – a fenntartható gazdálkodást bemutató, tanító, a helyi gazdaságot és a helyi közösséget erősítő, fejlesztő – tájközpont, amely fontos, hagyományosan kincstári birtokfunkciókat, közfeladatot lát el, ezért eddig e közhasznú tevékenységéhez az állam földet biztosított. Bérleti szerződése azonban október 31-én lejár, és ki hinné, de a magát nép- és vidékpártinak mondó állam kihúzza alóla a létalapját jelentő földet. Már a földbérleti szerződése lejárta előtt szét is osztották a területeit nyolc érdekeltség között. Mondanom sem kell, nem helyiek kapják. A központ bűne az lehet, hogy működteti a „Kié legyen a föld?” honlapot, amely az állami földbérleti pályázatokról szóló jelentéseimet közzétette, a kormányt folyamatosan saját programjával, a vidéknek és a gazdatársadalomnak tett ígéreteivel szembesítette, a föld- és birtokpolitikai pálfordulás nyilvános kritikájának pedig fórumot teremtett. Ehhez képest mit sem számít a központ, népfőiskolájának és mintagazdaságának közhaszna, több évtizedes, európai rangú, példa értékű tevékenysége. - Lesz következő Ángyán-jelentés? - Feltett szándékom, hogy erőmhöz mérten teljes körűen feldolgozom az állami földbérleti pályázatokat, és annak eredményeit, tanulságait tényszerűen a nyilvánosság elé tárom. Csak az igazság és a nyilvánosság hozhat megújulást. V. jelentésem a 2013. szeptember 1-ei időkeresztmetszetre készül, és egyik indító gondolata nem véletlenül így szól: „Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket!” ( Jn. 8,32) - Mi volt valójában a „piszkos 12” ügye, amit gyakorta emlegetnek? - Ez egy régi, ám a mához mégis szorosan kapcsolódó történet. A nemzeti vagyon széthordásában az MSZP és a FIDESZ mögött álló, egyazon emlőn nevelkedett és ma is azonos gazdasági érdekű rablóprivatizásiós hálózat aktív szerepet vállalt. Korábban a szocialista zöldbárók az egykori állami gazdaságok túlnyomó többségét maguk között már szétprivatizálták, ám az első Orbán-kormány alatt, 2001 nyarán „gazdára lelt” a maradék 12 is. A népnyelv ezeket hívja „piszkos 12”-nek. Ezek között szerepelt pl. a Mezőfalvai Állami Gazdaság is, amely gyakorlatilag ingyen és tartós állami földbérlettel négy tulajdonoshoz került. Egyikük, Zászlós Tibor, a baracskai rabgazdaság volt MSZMP titkára, ma a Fejér megyei agrárkamara elnöke, az Országos Agrárkamara mezőgazdaságért felelő alelnöke és az azóta már német tulajdonba került, kilencezer hektár állami földet bérlő Rt. vezérigazgatója. A másik három: egy fideszes volt államtitkár, ma európai parlamenti képviselő nagybátyja, a gödöllői egyetem volt MSZMP szervező titkára és még egy fideszes kötődésű privatizátor. Az eredmény tehát 2:2: két szocialista és két fideszes káder. Közös tehát a gazdasági érdekhálózat, csak a népnek szóló politikai beszéd más. - Mondana még néhány példát, amire ezt alapozza? - Hogyne. Tavaly decemberben pl. az Alaptörvény harmadik módosítása során elrendelt név szerinti szavazáson Orbán Viktor és Mesterházy Attila vezetésével az úgynevezett jobb- és baloldal egyként tett hitvallást a nagybirtokokra épülő integrátori rendszer mellett, és utasította el a családi gazdaságokat és azok szövetkezését. Arra az egyszerű kérdésre, hogy a családokat és összefogásukat vagy a nagy tőkeérdekeltségeket akarják e kétharmados törvénnyel helyzetbe hozni, Orbán és Mesterházi nagy egyetértésben a tőkeérdekeltségeket választotta, és nemet mondott a családokra, helyi közösségekre. A média persze néma maradt, ami önmagában is az emberek háta mögötti összekacsintásra utal. Az sem lehet véletlen, hogy az agrárkasszából a legnagyobbat merítő, FIDESZ közeli tőkeérdekeltség, a Bonafarm csoport főtanácsadója az a Benedek Fülöp, aki az MSZP vezette kormányzatok – egyébként köztörvényes bűncselekményért jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt – állandó, meghatározó figurája. De ugyanígy említhető a számonkérés, az elszámoltatás ígérése majd elmaradása is – mindkét oldalon. Vagy pl. a földtörvény júniusi elfogadásának körülményei, amikor is a szocialisták közül csak néhányan lézengtek a teremben, pedig ha valamennyi ellenzéki képviselő jelen van és nemet mond, akkor csupán négy kormánypárti szavazaton múlik a sorsa. A törvény azonban – az MSZP számára láthatóan elfogadható tartalommal, ezért azután szintén összekacsintó, hallgatólagos támogatásával - megszületett. - De hiszen a két oldal a nyilvánosság előtt éles politikai csatát vív egymással? - A látszat gyakran csal. A retorikájában eltérő két külön politikai formáció hátterében közös gazdasági érdekű csoportok egységes irányító hálózata áll. Kik kapták pl. az elmúlt években a legnagyobb agrártámogatásokat? A fidesz közeli Csányi és Nyerges után az MSZP közeli Leisztinger következik. Ők hárman a közös kasszából egyetlen év alatt több mint 10-szer annyi támogatást (10,4! milliárd Ft-ot) kaptak, mint amennyi - nagy küzdelmek árán - a tanyán élő 300 ezer honfitársunknak, a tanyás területek fejlesztésére jutott. De az őket követő Dorogik, Delityek, Harsányik, Kárpátik, Hujberek, Szaxonok vagy épen Raskók és társaik is bőven merítenek a közös kasszákból. Ebben a rendszerben az egyes politikai pártok ugyan elbukhatják a választásokat, de a nagy tőkeérdekeltségek összefüggő hálózata, a maffia nem veszíthet. Ha nem sikerül a politikáról, az államról leválasztani vagy legalábbis alkura kényszeríteni ezt a mohó, zsákmányszerző háttérhálózatot, akkor elkerülhetetlen a dél-amerikanizálódás. Megtisztulás, erkölcsi megújulás nélkül a magyarságnak nincs jövője! - Most már viszont törvény garantálja, hogy nem kerül a magyar föld külföldi kézbe. - Először is az elfogadott földforgalmi törvény az EU tagállamainak és társult tagjainak polgárait, több mint 500 millió embert nem tekint külföldinek, vagyis azonos feltételekkel – persze összehasonlíthatatlanul nagyobb tőkeerővel – juthat földhöz Magyarországon. Másrészt viszont annak, aki majd zsellérként műveli a földet, mindegy lesz, hogy Csányinak, Nyergesnek, Leisztingernek, Doroginak vagy éppen Helmut Gsuknak, netán Franz Josef Straussnak hívják az uraságot. - A Transparency International térségünkre vonatkozó elemzése a korrupció újabb szintjéről beszél. - A „sikerdíjas” vagy a „Nokiás dobozos” módszert valóban felváltani látszik az a „fejlettebb” megoldás, hogy az adott gazdasági érdekkör saját emberét döntéshozó pozícióba teszi. Ahol nagyobb pénzek vannak, oda összekötő is kerül, akit az egyszerűség kedvéért „tartótisztnek” nevezhetünk. Nem állítom, hogy ezt a helyzetet jelzi, ám Fazekas Sándor pl. nekem úgy mutatta be az egyik fidesz közeli agrároligarcha, a szolnoki ügyvéd Nyerges Zsolt öccsét, Nyerges Attila állatorvost, hogy „a segítőm”, bár hivatalosan soha sem volt a VM alkalmazottja. Ugyanez a fiatalember lett a politikai főtanácsadója később Németh Lászlónénak, amikor Fellegi Tamás helyére került az NFM élére. Némethné egyébként korábban köztudottan Simicska Lajos közvetlen munkatársa volt. - Csányi Sándornál hogy sikerült elérnie, hogy a bankvezér sertéstelepen ajánlott Önnek állást? - Bizonyára akkor loptam be magamat leginkább a szívébe, amikor a dioxin-botrány kirobbanását követően a Miniszterelnök Úr utasítására összeállíttattam a részben vagy egészben külföldi alapanyagból dolgozó húsipari cégek listáját. Meglepő módon ugyanis nem a németek, hanem a hazai nagy agrárérdekeltségek tiltakoztak a német hús behozatalára elrendelt tilalom ellen. (Orbán meg is jegyezte, hogy ha már a „nemzeti tőke” hazai cégei is külföldi alapanyagot használnak az úgynevezett „ hungarikumaikhoz”, akkor hogyan is lehetne a magyar állattenyésztést talpra állítani?) Ezen a listán a Bonafarm-csoport húsipari cégei igen előkelő helyen szerepelnek. Maga Csányi Sándor mondta el a „Csípőtelek – csodafarm” átadó ünnepségén, hogy a Miniszterelnök ezt neki szóvá is tette. Ő azonban ennek okát elmagyarázta, és szavai szerint „Orbán Viktor már érti, csak Ángyán nem akarja megérteni”. Azért ajánl nekem munkát, hogy végre megismerjem a sertéstenyésztés rejtelmeit. - Mik a jövőre vonatkozó tervei? - Jelenleg független képviselőként igyekszem „tenni, amit lehet, ott, ahol lehet és úgy, ahogy lehet”. Ennek kereteit egy - a már kormányzati pozícióban volt „pártpolitikai elittől” független - új mozgalom teremtheti meg. Ezért kezdeményeztem a Tisztességes Emberek Szövetségének létrehozását. Szervezése az Élőlánc Magyarországért, a Váralja Szövetség és a Gazdálkodó Családok Egyesülete körül, különböző civil szervezetek, közösségek és egyének aktív bekapcsolódásával megkezdődött. Ez reményeim szerint azok terebélyesedő mozgalma lehet, akik ragaszkodnak az örök értékeinkhez, és nem akarják elfogadni, hogy törvényes lehet az, ami erkölcstelen. Azok, akik szűk gazdasági érdekcsoportoktól, rabló tőkeérdekeltségektől meg akarják szabadítani és ismét a közjó, a családok, a helyi közösségek szolgálatába akarják állítani a közösségek államát. - A törvény szerint azonban ilyen formáció nem, csak párt indulhat a választásokon. - Nem is a választásokról, hanem sokkal többről: az abszolút többségben lévő tisztességes emberek alkupozíciójának megteremtéséről, tényleges rendszerváltó összefogásáról van szó. Csak így lehet kikényszeríteni a változást. Ha a mozgalom kellőképpen megerősödik, akkor akár már 2014-ben választható alternatívaként is felkínálható, és bizonyíthatja, hogy nem csak a maffiahálózatot kiszolgáló rossz vagy még rosszabb közül lehet választani. Van, kell, hogy legyen más, tisztességes út és kínálat is. Az egyik alapító szervezetet, az Élőlánc Magyarországért mozgalmat egyébként már 2005-ban pártként is bejegyezték, így a ma érvényes pártokrata választási törvényi szabályoknak is meg tud felelni. Fölkínálhatja ezt a keretet, a listáját a helyi közösségeknek, hogy valóban az ő érdekeiket képviselő, hiteles embereket és ne pártkatonákat juttassanak a törvényhozásba. De ez még nem a mai nap kérdése. Matkovich Ilona

Hírek

  • Új fejezet nyílik az agrár-felsőoktatás történetében

    Új fejezet nyílik az agrár-felsőoktatás történetében

    A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) megalakulásával fontos mérföldkőhöz érkezett a hazai agrárképzés és agrár-felsőoktatás.

További híreink

  • Fejlesztések a Szent István Egyetem háza tájáról

    Fejlesztések a Szent István Egyetem háza tájáról

    A Kaposvári Campuson az állattenyésztés, a növénytermesztés témaköreiben, illetve a klímaváltozást érintő kutatásokban is világszínvonalú fejlesztések zajlanak.

  • Gyorsabb lesz a gombafertőzések azonosítása

    Gyorsabb lesz a gombafertőzések azonosítása

    Vizsgálat készült csiperkegombáról, görögdinnyéről és darált kukoricáról a hiperspektrális képalkotás élelmiszer minőségellenőrzési módszerével.

  • Budapest hiányzó parkjai – beépítés helyett zöldítést a Duna mentén!

    Budapest hiányzó parkjai – beépítés helyett zöldítést a Duna mentén!

    Adorján Anna várostervező doktori értekezése arra keresett választ, hogy a Duna menti ipari területek rehabilitációja, miként segítheti a főváros zöldítését.

  • Rengeteg a változás Magyarország agráregyeteme körül – megszólaltak az új vezetők

    Rengeteg a változás Magyarország agráregyeteme körül – megszólaltak az új vezetők

    2021. január 5-én, a Kuratórium tagjai, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) megbízott rektorával közösen tartott online sajtótájékoztatójukon felvázolták elképzelésüket az Egyetem jövőjét, illetve az Egyetemmel történő együttműködést illetően.

[bezárás x]