A Sole-Mizo Zrt., a Medifood Hungary Innovation Kft. és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem konzorciuma a Széchenyi Terv Plusz program keretében 996,44 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatást nyert, mely lehetővé teszi a GINOP-PLUSZ-2.1.1-21-2022-00048 azonosítószámú, „Tejfehérje-alapú, speciális célra szánt élelmiszer és tápszerösszetevők fejlesztése" című 3 évig tartó kutatás-fejlesztési projekt megvalósítását.

A tejipar által előállított fehérje-készítmények több csoportba sorolhatók, ezek közül az egyik a tejfehérje izolátumok/koncentrátumok (MPI/MPC) csoportja. A konzorciumi tagok célja, hogy kidolgozzák egy olyan MPI/MPC alapú speciális fehérjekeverék előállítási módját, amelynek tápértéke meghaladja az ideálisnak tekintett savófehérje tápértékét. Ezen fejlesztés következtében az MPI/MPC készítmények felhasználási területei jelentősen kibővülnének. Az új termék előállítási módján kívül kidolgozásra kerül egy – a speciális fehérjekeverékhez kapcsolódó – jelölési rendszer is. A sajtótájékoztatón a tagok beszámoltak a projekt előrehaladásáról, valamint az eddig elért eredményekről is.

A Sole-Mizo Zrt. bemutatójából megtudhattuk, hogy a fent említett fehérjekeverék kifejlesztése részben

megoldást jelentene a globális problémát okozó megnövekedett fehérjeszükségletre azáltal, hogy a keverék jelentős mennyiségű és magas minőségű tejfehérjét tartalmaz.

A projektmunkálatok első lépéseként a vállalat szakemberei alapos irodalomkutatást végeztek mind hazai, mind pedig nemzetközi forrásokat felhasználva. A prezentációból kiderült továbbá, hogy rögzítésre kerültek a felhasznált fehérjeforrások és adalékanyagok értékelési és minőségi követelményei, ezen kívül az új termék piacképességi és gazdasági elemzéseit is elvégezték a szakemberek, valamint felmérésre kerültek a fejlesztés technológiai lehetőségei, valamint az esetleges korlátozó tényezők is. 2023 márciusában érzékszervi minősítéseket végeztek a Sole-Mizo Zrt. mind a négy telephelyén, amelynek keretében értékelték a kifejlesztett fehérjekeverékek prototípusait.

A projekt következő lépéseként a két legjobbra értékelt tételből laboratóriumi léptékű teszteket végez majd a tejipari vállalat.


A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem képviselője a tájékoztatón beszámolt arról, hogy a projekt keretében eddig összesen 43 féle, komplettálásra (a fehérjetápérték növelését célzó eljárásra) alkalmas alapanyagot vizsgáltak meg. Ezen tételeket felhasználva idáig három termékprototípus laboratóriumi léptékű előállítása valósult meg. Az egyetem kutatói kidolgozták az úgynevezett  fehérjeminősítési protokollt, melyhez előbb kiválasztották a tápértékminősítésre alkalmas mutatókat és a fehérjeporok technofunkciós paramétereit (pl. oldhatóság, szemcseméret) majd rögzítették azok meghatározási módszereit. A projekt következő szakaszához kiválasztották az alkalmazandó biokonverziós eljárásokat és felmérték azok ipari beilleszthetőségét, így megkezdődhetnek a biokonverziós eljárások laboratóriumi léptékű fejlesztései.

A Medifood Hungary Innovation Kft. szakemberei szintén széles körű nemzetközi szakirodalom-kutatással kezdték meg munkájukat a projektben, amely keretében elsősorban a lehetséges fehérjeforrások aminosav-összetételének meghatározását, illetve a megfelelő fehérjeérték-mutató kiválasztását vették górcső alá. A kutatási eredményekre támaszkodva, az aminosav-összetételek segítségével létrehozták az egyes fehérjék, illetve fehérjekeverékek biológiai értékének meghatározására alkalmas kalkulátort. Továbbá felmérték a biológiai érték növelésének lehetőségeit, mely alapján megtörtént a komplettálásra alkalmas fehérjék meghatározása.

A sajtóközleményt azzal zárják, hogy a konzorcium tagjai tovább folytatják kutatás-fejlesztési projektjüket, és annak előrehaladásáról, további eredményeiről tájékoztatni fogják a nyilvánosságot.