A gyorsfagyasztott zöldségek és gyümölcsök piacán mától Karcag lesz Európa központja, köszönhetően annak a kapacitásbővítő beruházásnak, amelyet az AgroSprint Zrt. valósított meg a városban – jelentette ki a pénzügyminiszter a cég új gyorsfagyasztó üzemének keddi átadásán.

Varga Mihály kiemelte: a kormány mindig is hitt abban, hogy azokat kell támogatni, akik lehetőséget látnak ott, ahol mások a problémákat veszik észre. Az AgroSprint Zrt. eddigi működésével és több mint három évtizedes fejlődésével igazolja: megfelel ennek az elvnek – tette hozzá.

Varga Mihály pénzügyminiszter (j2) és Fülöp Gábor tulajdonos, igazgatósági elnök (j3) az AgroSprint Zrt. új gyorsfagyasztó üzemében az átadás napján Karcagon 2023. június 6-án.

Varga Mihály pénzügyminiszter (j2) és Fülöp Gábor tulajdonos, igazgatósági elnök (j3) az AgroSprint Zrt. új gyorsfagyasztó üzemében az átadás napján Karcagon 2023. június 6-án – Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A magyar családok élelmiszerellátása nem függhet a külpiacoktól, az ország kitettségének csökkentését célozva a kormány kiemelten segíti új élelmiszeripari gyártókapacitások létrehozását – mondta a miniszter, jelezve: a mintegy 12 milliárd forintból megvalósult karcagi beruházás nem csupán a várost és a térséget, de a hazai ágazat egészét erősíti.


Fülöp Gábor, az AgroSprint Zrt. alapító-tulajdonosa az eseményen arról beszélt: a 14 hónap alatt megvalósult fejlesztéshez a Nemzeti Befektetési Ügynökség 4,8 milliárd forint támogatást, míg az OTP Bank 4,5 milliárd hitelt adott, a hiányzó összeget önerőből finanszírozták.

A most átadott beruházás eredményeként mára összesen 70 ezer tonna késztermék előállítására képes a vállalat, az új, 9500 négyzetméteres karcagi üzem 15 féle zöldség és gyümölcs feldolgozására alkalmas, technológiája automatizált – tette hozzá.

Dolgozó az AgroSprint Zrt. új gyorsfagyasztó üzemében az átadás napján Karcagon 2023. június 6-án.

Dolgozó az AgroSprint Zrt. új gyorsfagyasztó üzemében az átadás napján – Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ehhez 6000 négyzetméteren 20 ezer tonna mélyhűtő-kapacitást is létrehoztak. Mindemellett több kiszolgáló létesítményt, így egy új biológiai szennyvíztisztitó üzemet is építettek – jegyezte meg Fülöp Gábor kitérve arra is, hogy a cég mára Európa legnagyobb fagyasztott csemegekukorica-előállító vállalatává nőtte ki magát, egyben megerősítette vezető pozícióját a hazai hűtőipari vállalkozások között.

A nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint az AgroSprint Zrt. tavaly 23,21 millárd forint nettó árbevételt ért el az előző évi 16,109 milliárd forint után. A társaság adózott eredménye 2022-ben 3,242 milliárd forint volt, míg egy évvel korábban 2,354 milliárd forint.