Február elején több áruházlánc is 20-25 százalékkal csökkentette több vaj árát. A március pedig azzal kezdődött, hogy az Aldi bejelentette, hogy tartósan, 20 százalékkal csökkenti bizonyos sajtok árát.

Most a Lidl is beszáll a sajtháborúban, megint van kilónként 3000 forintért trappista. Itt a pontos lista, minek hogyan változik az ára.

A Lidl Magyarország cégvezetője a vg.hu-val azt közölte, hogy március 6-tól jelentős mértékben és tartósan csökkenti a kínálatában található, legnépszerűbb sajtok árát:

  • a saját márkás Pilos 250 grammos Edami darabolt sajt 25 százalékkal kerül majd kevesebbe, és a jelenlegi 999 forintos ár helyett holnaptól 749 forintba kerül majd,
  • az 1 kilogrammos kiszerelésű Pilos trappista sajt 23 százalékkal, azaz 900 forinttal lesz olcsóbb, 2990 forintos áron lesz elérhető a mostani 3890 forint helyett,
  • a 700 grammos Pilos trappista sajt 21 százalékkal kerül majd kevesebbe, így 2599 forintot kell majd érte fizetni,
  • a laktózmentes 700 grammos kiszerelésű Pilos trappista sajt esetében az árcsökkenés mértéke 21 százalékos, 2999 forintért lesz elérhető az áruházakban.


Melyik termék ára fog legközelebb csökkenni?

A Tej Terméktanács adatai szerint az Európai Unióban már hónapok óta csökken a vaj, a sajtok és a tejszín ára. Tehát, ha követjük a trendeket, akkor a vaj és a sajt után talán a tejszín ára mérséklődik legközelebb.

Ugyanakkor pénteken a vg.hu-nak Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója azt mondta, hogy néhány napon belül a CBA és a Príma üzleteiben csökkeni fog a száraztészta ára és az árcsökkentés mértéke 5 százalék körül alakul majd.

Indexkép: Pixabay