Hivatalos indoklás

A hivatalos indoklás szerint az Északi Áramlat, az Európába vezető legnagyobb kapacitású gázvezeték karbantartása miatt következik tíz napos szünet a szállításban, de ez ugyanakkor lehetőséget kínál a Kreml számára arra is, hogy növelje az energiakrízis miatti szorongásokat a kontinensen.

"Németország ipari központjaiban és az ország berlini vezetőinek irodáiban a július 11-e hetek óta piros színnel van bejelölve."

- írja a Bloomberg. Amikor hétfőn a 10 napos karbantartás miatt leáll az orosz gáz Európába vezető fő vezetéke, Németország és szövetségesei arra is felkészülnek majd, hogy Vlagyimir Putyin elnök esetleg nem kívánja majd újra elindítani a szállítást, hanem végleg leállítja a gázáramlást. Amennyiben Moszkva nem indítja el újra a gázszállítást, a tervek szerint, Olaf Scholz kancellár kormánya olyan sürgősségi intézkedésekre kényszerülhet, melyeket az arányosítás és a vállalatmentés kifejezések mögé csoportosítottak.

Csúcson az aggodalmak

A következmények ez esetben szinte törvényszerűen mély recessziót jelentenének Európa legnagyobb gazdasága számára, és annak tovagyűrűző hatásai a kontinens minden országát érintenék, így természetesen Magyarország sem mentesülhetne alóluk.

„Aggódunk? Igen, rendkívüli módon aggódunk! Naiv álmodozás lenne nem aggódni”

– mondta Christian Kullmann, az Evonik Industries AG német vegyipari óriás vezérigazgatója. Tekintettel arra, hogy Németország gázellátásának több mint egyharmada Oroszországtól függ, és rövid távon nem állnak rendelkezésre életképes alternatívák. Annak a kísértése, hogy a gázcsap elzárásával komoly károkat okozzon Európának talán túl nagy lehet Putyin számára ahhoz, hogy egyszerűen figyelmen kívül hagyja. Mindezt természetesen megtorlásként a kemény szankciókért és Ukrajna támogatásáért cserébe.

Érdekek harca az értékekkel

Moszkva konzekvensen tagadja, hogy fegyverként használja az energiát, Putyin számítása azonban éppoly egyszerű lehet, mint amilyen cinikus - vélekedik a Bloomberg. Európa kétségbeesetten szeretné megtölteni a gáztárolókat télire, hogy az Unió polgárai fűthessék az otthonaikat, és működhessenek a gyárak a télen is. Tehát minél hamarabb lép fel Moszkva a gázpiac további megzavarása érdekében, annál magasabbak lesznek az árak, és annál több ideje lesz Oroszországnak learatni a lépés hasznát.

„Oroszországnak csupán annyi zsetonja van, amennyit ki is tud játszani. Megpróbálják maximalizálni a még fel nem használt eszközeiket" – fogalmazta meg ugyanezt kaszinónyelven Olga Khakova, az Atlantic Council Globális Energiaközpontjának igazgatóhelyettese.

Moszkva konzekvensen tagadja, hogy fegyverként használja az energiát, Putyin számítása azonban éppoly egyszerű lehet, mint amilyen cinikus - vélekedik a Bloomberg.

Moszkva konzekvensen tagadja, hogy fegyverként használja az energiát, Putyin számítása azonban éppoly egyszerű lehet, mint amilyen cinikus - vélekedik a Bloomberg. Kép: Pixabay

Csővezeték puzzle

Ukrajna volt korábban az orosz gáz Európába áramlásának szűk keresztmetszete, de a bővítések és az új vezetékek kiépítése csökkentette tranzitpontként betöltött jelentőségét. Ugyanakkor Oroszország stabil energiaszolgáltató-partnerként betöltött több évtizedes szerepe is semmivé lett a február végi ukrajnai invázió óta eltelt hónapokban.

"A német kormány ma nem látja Putyin terveit, főképp, mióta a Gazprom állami gázipari óriáscéggel folytatott kommunikáció megszakadt. A berlini tisztviselők ma csak „fekete dobozként” emlegetik Oroszországot."

Németország fokozatosan felkészíti a 80 milliós lakosságot az előttük álló nehéz időkre. Scholz kancellár a helyzetet az 1960-as és 70-es évek inflációs hullámához hasonlította, és figyelmeztetett, hogy nem lesz gyorsan vége. Robert Habeck gazdasági miniszter felidézte a pénzügyi válság képeit, figyelmeztetve a Lehman Brothers által okozott "csőd-fertőzésre", és nemrégiben megismételte Mario Draghi híres szavait is, aki az Európai Központi Bank akkori vezetőjeként megfogadta, hogy bármit megtesz az euró megmentése érdekében.

"Ezúttal a sürgős cselekvés fókuszában az energiapiacok összeomlásának megelőzése és az Európa ipari motorját érintő következmények megelőzése áll."

A válság leküzdése érdekében Németország a környezetvédelmi kötelezettségvállalásaiból is visszaszorul azáltal, hogy újraindítja a konzervált állapotban álló szénerőműveket villamosenergia-termelés céljából.

A válság leküzdése érdekében Németország a környezetvédelmi kötelezettségvállalásaiból is visszaszorul azáltal, hogy újraindítja a konzervált állapotban álló szénerőműveket villamosenergia-termelés céljából. Kép: Pexels

Németország fapadosítása

Az energiaprés hatása fokozatosan egyre kézzelfoghatóbbá válik a lakosság számára is. München csökkentette nyilvános uszodáinak hőmérsékletét, Köln tompítja az utcai lámpák fényerejét, Hamburg pedig azt tervezi, hogy a meleg vizet csak a nap bizonyos szakaszaiban bocsátja majd rendelkezésre. A berlini parlamenti irodák letekerik a termosztátokat, és a Vonovia SE, Németország legnagyobb ingatlan-bérbeadója megkezdi lakásai nagy részében az éjszakai hőmérséklet csökkentését, egészen 17 Celsius-fokig.

"Az intézkedések előrelátónak és józannak tűnhetnek, de valójában már tűzoltásról van szó, a baj már megérkezett - noha ezt talán senki nem akarja még hivatalosan is beismerni."

A Scholz adminisztráció eközben megerősíti hatáskörét, olyan jogszabályokat fogadhatnak el, melyek lehetővé teszik számukra, hogy részesedést szerezzenek az olyan nehézségekkel küzdő energiavállalatokban, mint például az Uniper SE. A cég Németország legnagyobb orosz gázvásárlója és a helyi közművek kulcsfontosságú beszállítója. Mindezt a vállalat maga kérte, nyomást gyakorolva ​​a kormányra pénteken azzal az indokkal, hogy kifogytak a készpénzből. Klaus-Dieter Maubach vezérigazgató arra figyelmeztetett, hogy az Unipernek hamarosan nem lesz más választása, mint kivonni a gázt a tárolókból, megemelni az árakat a fogyasztóknak, és még az ellátást is csökkenteniük kell majd.

„Nem engedjük meg, hogy egy rendszerszinten ilyen fontos vállalat csődbe menjen, és ennek következtében felboruljon a globális energiapiac”

– mondta el Habeck az Uniper kijelentésére reagálva, hozzátéve, hogy a támogatás pontos formája még vita tárgyát képezi.

Ukrajna volt korábban az orosz gáz Európába áramlásának szűk keresztmetszete, de a bővítések és az új vezetékek kiépítése csökkentette tranzitpontként betöltött jelentőségét.

Ukrajna volt korábban az orosz gáz Európába áramlásának szűk keresztmetszete, de a bővítések és az új vezetékek kiépítése csökkentette tranzitpontként betöltött jelentőségét. Kép: Pixabay

Környezetvédelem? Majd a háború után!

A válság leküzdése érdekében Németország a környezetvédelmi kötelezettségvállalásaiból is visszaszorul azáltal, hogy újraindítja a konzervált állapotban álló szénerőműveket villamosenergia-termelés céljából. A Bloomberg becslései szerint a lépés lehetővé tenné az ország számára, hogy:

"A következő 12 hónapban 52 százalékkal csökkentsék az áramtermelésre felhasznált gáz mennyiségét."

A Bloomberg elemzőjének véleménye szerint azonban az államilag támogatott energiatakarékossági intézkedések a fűtési célú gáz csökkentésére és az energiatermelésben használt szénnel való helyettesítésére kevéssé enyhíthetik a csapást, így Németország ipari szektora különösen ki van téve az ellátási és az árfüggő sokkoknak - mondta el Joao Martins a Bloomberg elemzője, noha azt nem fejtette ki, hogy mire alapozza a sommás kijelentést.

erőmű

A válság leküzdése érdekében Németország a környezetvédelmi kötelezettségvállalásaiból is visszaszorul azáltal, hogy újraindítja a konzervált állapotban álló szénerőműveket villamosenergia-termelés céljából. Fotó: Unsplash

Felhatalmazási törvény

A német kormánynak már van felhatalmazása arra, hogy felügyelje és irányítsa a gázfelhasználást, mivel még június közepén a második legmagasabb riasztási fokozatra emelte a készenlét szintjét, miután a Gazprom orosz állami gázipari óriás 60 százalékkal csökkentette az Északi Áramlat gázvezetéken keresztül történő transzfert. A következő, vészhelyzeti fokozat kihirdetése lehetővé tenné a német Bundesnetzagentur hálózatszabályozó számára, hogy ellenőrizhesse az elosztást. Míg a háztartások és a kritikus infrastruktúra, például a kórházak védve lennének, az ipari vállalatoknál csökkenhetne a kiszállítás, és

"a fogyasztóknál is szükséges lehetne a termosztátok letekerésére, a fogyasztás csökkentésére és a vízkazánok fűtési hőmérsékletének csökkentésére."

Németország célja az, hogy novemberre legalább 90 százalékban megteljenek a gáztárolók. A jelenlegi szint körülbelül 63 százalék, és az elmúlt hét feltöltési aránya – amely valószínűleg csökkenni fog, amikor az Északi Áramlat holnap hajnalban leáll – azt eredményezheti, hogy 86 napba telik majd a tervezett cél elérése. Eközben a vállalatok Németország-szerte feszülten készülnek a számukra szükséges készletek biztosítására, intenzíven kutatnak az alternatív üzemanyagok után, illetve felülvizsgálják berendezéseik leállításának kockázatait. A szomszédos Lengyelországban működő gyártók is készülnek az arányosításra.

„Nem elég aggódni emiatt. Nem egy főiskolai szemináriumon vagyunk, ahol a szociológiáról beszélgetünk. Cselekedni kell. Fel kell készülnünk erre a forgatókönyvre”

– mondta Christian Kullmann, aki az Evonik mellett egyben a német vegyipari lobbi vezetője is.

A német kormánynak már van felhatalmazása arra, hogy felügyelje és irányítsa a gázfelhasználást, mivel még június közepén a második legmagasabb riasztási fokozatra emelte a készenlét szintjét.

A német kormánynak már van felhatalmazása arra, hogy felügyelje és irányítsa a gázfelhasználást, mivel még június közepén a második legmagasabb riasztási fokozatra emelte a készenlét szintjét. Kép: Pixabay

Túlfeszültség: közvetett hatások

A 2023-as szállítású villamosenergia-árak csúcsokon szárnyalnak a kulcsfontosságú európai gazdaságokban, ami növeli az inflációs és recessziós kockázatokat - közölte a Deutsche Bank, rávilágítva arra, hogy Putyin még az Északi Áramlat teljes leállítása nélkül is mennyit ártott Európa gazdaságának.

"Az ING becslése szerint az eurózóna recesszióba fordul , függetlenül attól, hogy Oroszország milyen lépéseket tesz az energiapiacon."

A feszültség fokozódik és jól jelzi az ellentmondásos helyzetet, hogy Habeck kétségbeesett nyilvános felhívást intézett Kanadához, hogy küldjék vissza Németországba az Északi Áramlat egyik gázturbináját, ami javításra a tengerentúlon ragadt, mivel az Oroszország elleni szankciók miatt eddig nem kaphatták vissza. Dmitrij Peszkov a Kreml szóvivője, azt nyilatkozta, hogy Oroszország képes lenne megemelni a gázvezeték kapacitását, ha az alkatrészt kijavítják és visszaküldik.

"Mindez már erősen annak a jele, hogy Berlin tisztában van vele, valójában milyen kevés választási lehetőségük maradt."

„Súlyos hiba volt, hogy Németország ilyen magas fokú energia-függésbe került egyetlen országtól, és ez az ország Oroszország. Évtizedekbe telt az orosz gáztól való függőség kiépítése, és ezen most hónapok alatt próbálunk változtatni” – érkezett meg a realitás talajára Habeck egy interjúban.

Hazatér a turbina

Kanada egyébként Ukrajna kifogásai ellenére visszaadja Németországnak azt a megjavított orosz turbinát, melyre annak az Északi Áramlat gázvezetékhez szüksége van, mondván, hogy támogatnia kell Európa hozzáférését a „megbízható és megfizethető energiához”

A kanadai természeti erőforrások minisztere, Jonathan Wilkinson szombati nyilatkozatában kijelentette, hogy a kormány „időben korlátozott és visszavonható engedélyt” ad ki a turbinák visszaszállításának mentesítésére az orosz szankciók alól, hogy támogassa „Európa képességét a megbízható és megfizethető energiához való hozzáféréshez”. Wilkinson elmondta, hogy az exportengedélyt európai barátaikkal és szövetségeseikkel, valamint a Nemzetközi Energiaügynökséggel folytatott megbeszéléseket követően adták ki, és hozzátette:

„szükséges földgázellátás hiányában a német gazdaság nagyon komoly nehézségeket fog szenvedni, és maguk a németek is fennáll annak a veszélye, hogy nem tudják fűteni otthonaikat a tél közeledtével”.

Ukrajna ellenezte Kanadának a turbina átadását, Kijev pedig úgy véli, hogy egy ilyen lépés megsértené az Oroszország elleni szankciókat - mondta csütörtökön egy ukrán energiaügyi minisztériumi forrás a Reuters hírügynökségnek.

Szijjártó Péter

Szijjártó elmondta, hogy a fizikai határt nemcsak a földgáztározó-kapacitás jelenti, hanem azoknak a csöveknek a kapacitása is, melyeken a földgáz beérkezik, illetve távozik. Fotó: Szijjártó Péter/Facebook

Magyarország is készülhet

Szijjártó Péter külügyminiszter csütörtökön bejelentette, hogy Magyarország energiaellásának garantálása miatt egy kormányülésen úgy döntöttek, hogy felhatalmazzák az MVM Zrt.-t és a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetséget (MSZKSZ) a piacon felelhető forrásokból a meglévő hosszútávú szerződéseken felüli földgáz vásárlásra, addig a fizikai határig, amit még be lehet tárolni Magyarországon.

"A hazai földgáztárolók telítettsége 40 százalék feletti szint, (ez a német adat volt fentebb 63 százalék)."

Szijjártó elmondta, hogy a fizikai határt nemcsak a földgáztározó-kapacitás jelenti, hanem azoknak a csöveknek a kapacitása is, melyeken a földgáz beérkezik, illetve távozik. Úgy tűnik, hogy a kormány most gyorsan szeretne mindent megvenni és eltárolni amit csak földgáz címkével eladnak, hogy a téli fűtési szezonra maximalizálják az energiaellátási biztonságot.

"Nagy kérdés, hogy nem késtek-e el ezzel, most, hogy már szinte mindenki pánikszerűen ugyanezt csinálja. Csak remélni tudjuk, hogy a válasz valóban: nem."

Magyarországra most már alapvetően a Török Áramlat nevű gázvezetéken érkezik a legtöbb földgáz, naponta körülbelül 30 millió köbméter. Ennek több mint a fele, 16,5 millió köbméter jön be itt, a déli útvonalon Szerbiából - ismertette Szijjártó.


(Forrás: Bloomberg)