Az Agrárium 2017 konferencián megrendezett kerekasztal beszélgetésen szó esett Magyarország vetésszerkezetének leegyszerűsödéséről, amelynek hatására lényegesen kevesebb fehérjenövényt termesztünk, mint amennyit hazai szükségleteink indokolttá tennének – olvasható a NAIK honlapján.

A Rekordok, árzuhanás, alternatív lehetőségek – Mire számítsunk 2017-ben a takarmánypiacon? - elnevezésű tanácskozáson részt vett Gyuricza Csaba, a NAIK mb. főigazgatója, Bustyaházai László ügyvezető igazgató, Csitkovics Tibor ügyvezető igazgató, Hódos Ferenc stratégiai igazgató és Kulik Zoltán vezérigazgató – a beszélgetés moderátora Flórián Zoltán volt.

Hiába növekedett az elmúlt években a szója termesztési területe, a megtermelt mennyiség még mindig nem elégséges. Továbbra is a fehérjetakarmány-növények és belőlük előállított takarmányok folyamatos importálására szorulunk, ami azért is különösen problémás, mert a behozott termények sokszor genetikailag módosított forrásból származhatnak.

Magyarország azonban nyíltan, deklaráltan a GMO-mentes mezőgazdaság mellett foglalt álláspontot, ezért a fennálló ellentmondást orvosolni szükséges, lehetőleg minél előbb. Gyuricza Csaba kitért arra is, hogy véleménye szerint a hazai fehérjenövények termesztési területének és termesztési hatékonyságának növelése, csakis a rendelkezésre álló technológia fejlesztésével és megújításával képzelhető el hatékonyan. Az egyre erősödő hazai gazdasági teljesítmény mutatóit figyelembe véve, ezek a fejlesztések meg is valósíthatóak – tette hozzá.

szója

Magyarország jelenleg nem tudja kizárni a genetikailag módosított takarmányt – fotó: Shutterstock

A problémát hazai szinten javasolt orvosolni, tehát egy nagyon komoly szakmai háttérrel rendelkező, nemzeti növényi fehérjeprogram kidolgozása és megvalósítása szükséges – fűzte hozzá a főigazgató. Habár a szója az egyik legfőbb fehérjenövény, nem szabad megfeledkezni a csicseri borsóról, a takarmány borsóról és egyéb szóba jöhető fajtákról, sőt, nem csak növényekre kell gondolni, hanem a feldolgozóipar magas fehérjetartalmú melléktermékeire is.

Rengeteg fontos szakpolitikai kérdést kell megválaszolni a közeljövőben ahhoz, hogy a saját magunk által támasztott takarmánybiztonsági feltételeknek maradéktalanul megfeleljünk, az eredményes munkához szükséges akarat és szaktudás azonban adott – zárta gondolatait Gyuricza Csaba.