Ezt Kaveh Zargaran, az Iráni Élelmiszeripari Szövetség főtitkára és egyben a Teheráni Kereskedelmi Kamara Mezőgazdasági Bizottságának vezetője mondta újságíróknak, és hozzátette, hogy az Iszlám Köztársaság 18 millió tonnás élelmiszer- és mezőgazdaságitermék-importjának értéke 14 százalékkal, 9,8 milliárd dollárra nőtt az elmúlt pénzügyi évben – írja a Syngenta blog.

A behozatal több mint a felét tette ki a takarmánykukorica, a rizs, a szójabab, valamint a hús. A rizs- és a növényiolaj-import értéke 76, illetve 68 százalékkal emelkedett, míg Irán húsimportja 53 százalékkal bővült az említett időszakban. Ugyanakkor 96 százalékkal, 518 millió dollárra nőtt az árpa importja.

A takarmánykukorica értéke 1,6 milliárd dollárra rúgott, 1,2 milliárd dollárért vettek rizst, 943 millió dollárba került a szójabab, 544 millió dollár értékű volt a banánbehozatal, 524 millió dollárért importáltak húst, míg 503 millió dollárt fordítottak étolajra és 424 millió dollárt a nyers növényi olaj beszerzésére.

olaj

Irán 8 százalékkal több élelmiszert és mezőgazdasági terméket importált ebben a pénzügyi évben, mint az előző 12 hónap során – fotó: Shutterstock

Iráni adatok szerint 120 millió tonna körül stagnál az ország éves mezőgazdasági termelése, amelyből 82 millió tonna a gabona, 20 millió tonnát tesz ki a zöldség, amihez 14 millió tonna vágóállat és több mint egymillió tonna halászati ​​termék járul.