Az agrárközgazdász, a Magyar Agrárkamara volt főtitkára közölte:
összességében mintegy 3.100 milliárd forintnyi uniós forrás áll majd
rendelkezésre 2007-2013 között, a nemzeti forrás pedig mintegy 500
milliárd forintot tesz majd ki.
    A Magyar Agrárkamara szakértői mindezt az úgynevezett Debreceni
kezdeményezés című agrárgazdasági koncepciójukban tették közzé,
amely a múlt év végén készült el, és most ismertették az
újságírókkal.
    A dokumentumban közzétett adatok szerint az unió új
költségvetési időszakában közvetlen termelői támogatásra mintegy
1.800 milliárd forint jut, ami évi 200-290 milliárd forintot jelent.
    Az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap forrásaiból
mintegy 1.100 milliárd forintot kap Magyarország összességében ez
idő alatt.
    A piaci támogatások összege eléri a 200 milliárd forintot, ami
évi 15-20 milliárd forint.
    A nemzeti költségvetésből finanszírozható támogatások összege
mintegy 500 milliárd forint lesz, évi 70 milliárd forint.
    Forgács Barna, a Magyar Agrárkamara alelnöke hozzátette: a
források megfelelő elköltésének biztosítása érdekében át kell
alakítani a magyar mezőgazdaság szerkezetét. A gabonaágazatot oly
módon, hogy az ott megtermelt gabonamennyiség egy jelentős hányadát
- évente 2-5 millió tonnát - bio üzemanyaggá kell feldolgozni.
    Az állattenyésztést általában is fejleszteni kell, de az
abrakfogyasztó ágazatokat - sertés-, baromfi- és
szarvasmarha-tartást - fokozottan támogatni kell a kamara
álláspontja szerint. Az agrár környezetgazdálkodásra az eddiginél
ugyancsak nagyobb figyelmet kell fordítani és az ilyen irányú
tevékenységet, beruházásokat segítve Magyarország környezeti
állapotát a jelenlegi környezetterhelési szinten kell megőrizni.
    Figyelmet kell fordítani a termelői szervezetek - TÉSZ-ek,
BÉSZ-ek - támogatására, főként a kertészeti ágazatban és az
állattartásban. A termékek megfelelő piacra juttatási feltételeinek
biztosítására a szükséges logisztikai fejlesztéseket ugyancsak végre
kell hajtani.
    A javaslatokat a Magyar Agrárkamara Hajdú-Bihar megyei
szervezete dolgozta ki, ezért kapta a napokban 20 ezer példányban
megjelentetett agrárgazdasági koncepció a "Debreceni kezdeményezés"
címet - mondta Forgács Barna, a Hajdú-Bihar megyei Agrárkamara
elnöke is. A kezdeményezést 24 neves agrárgazdasági személyiség írta
alá önállóan vagy az általa vezetett szervezet képviseletében -
tette hozzá.

Forrás: MTI