További áremelkedésre számíthatunk a pékáruk piacán, Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke az InfoRádió-nak nyilatkozott. Szerint egy átlagember napi 3 forintos költségnövekedéssel számolhat, tekintettel arra, hogy egy magyar állampolgár 30-39 kiló kenyeret fogyaszt el egy évben, és egy nap egy emberre 10-12 dkg kenyeret lehet számolni. A további áremelkedések oka: bérköltségek növekedése, az étkezési gabona és a nyersanyagok árának emelkedése.

"A tavaly ilyenkori, aratásközeli árakhoz képest durván 30 százalékkal ment fel a búza ára" - mondta. Szerinte a sütőiparban alapvetően nincsenek nagy nyereségek, így az energiaárak, a logisztikai költségek változásából fakadó költségnövekedést a vásárlókra kénytelenek áthárítani.

A vg.hu-nak adott nyilatkozatában Septe József kifejtette, hogy a sütőipar az élelmiszeripar legnagyobb foglalkoztatója, és így körülbelül 22 ezer főnek ad munkát. Ennek ellenére is sajnos döntő jelentőségű a  szakemberhiány. Ahhoz, hogy a munkaerőt meg tudja tartani az ágazat, folyamatos béremelésekre van szükség.

Különbség van az átadási ár és a fogyasztói ár között

Septe József beszámolt arról, hogy alapvetően nem a sütőipar határozza meg a fogyasztói árat, hiszen csak az átadási árban van szerepük. A végső fogyasztói ár az üzletláncokon múlik. Nem lehet megjósolni a kialakuló fogyasztói árakat, a nagyobb cégek, sütőipari szakbolthálózatok saját árat képeznek, a kisebb üzleteknél viszont egyéni árazás jellemző.

A technológiai háttér is meghatározó

Minden egyes szereplőnek más költségei merülnek fel, az is nagyban befolyásolja az árak alakulását. Nem mindegy ugyanis, hogy kézi technológiával dolgoznak, vagy valamilyen szintű gépesítés, automata technológia is segíti az előállítást.

Az viszont biztos, hogy szinte minden előállításhoz kapcsolódó költség emelkedett: például az energiaárak tavaly ilyenkorhoz képest 30-40 százalékkal emelkedtek, a gázolaj is 80 forinttal drágult idén januárhoz viszonyítva.

A fogyasztók a minőségi kenyeret keresik

"Egyre inkább a minőségi szempontok szerint választunk péktermékeket, és nem az ára alapján – közli a Világgazdaság a Magyar Pékszövetség elnökének véleményét.

kenyér

Egyre inkább a minőségi szempontok szerint választunk péktermékeket – Fotó: pixabay

Szerinte a vásárlók ma már kevésbé érzékenyek az árváltozásokra, egyre inkább a minőségi termékeket keresik, szinte függetlenül attól, hogy mennyibe kerülnek. Jó példa erre, hogy egyre inkább teret nyernek a kisebb pékségek is, ahol hagyományos technológiával állítanak elő kovászos kenyeret, amelyet egyébként jóval magasabb áron értékesítenek a sütőipari termékekhez képest.

Gondot jelent az ágazatnak, hogy a kiskereskedelmi láncok jelentős árversenyt alakítottak ki, de nehezíti a helyzetet az is, hogy centralizálódik a sütőipar, ami nem kedvez a közepes méretű vállalkozások számára.

A nehézségekkel való megküzdés problémájának mértékét jól jelzi, hogy a sütőipari vállalatok száma az utóbbi években 1150-ről 900-950 körülire csökkent.

Az ártartási kötelezettség enyhítését szeretnék elérni

A Magyar Pékszövetség a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával együttműködve tárgyalásokat kezdeményez a multinacionális kereskedelmi láncokkal arról, hogy  a sütőipari vállalkozásoktól elvárt egy éves ártartási kötelezettséget fél évre csökkentsék. A szervezet emellett a gyártási technológiák korszerűsítését, automatizálását is szorgalmazza.