A kormányzásnak köszönhetően 2010 óta olyan fejlődés tapasztalható a magyar vidéken, amit mindenképpen látni kell - jelentette ki az agrárminiszter pénteken Budapesten.

Meg kell állítani a vidéki elvándorlás tendenciáját

Nagy István a Conservative Political Action Conference (CPAC) elnevezésű kétnapos fórumon szólalt fel, amely az Egyesült Államokban a konzervatív oldal politikai rendezvénye, a republikánus tábor seregszemléje. A csütörtökön kezdődött magyarországi eseményt, a CPAC Hungaryt az Alapjogokért Központ szervezte.

A miniszter úgy vélekedett, hogy a biztos pont a termőföld, ehhez kötődik ugyanis a történelem, a kultúra, az összes hagyomány.

A földet művelő ember sohasem téveszti el a célt, a valóság talaján áll. Fontos neki a családja, a települése, a nemzete, ezek nem lecserélhetőek

– tette hozzá.

Meg kell állítani a vidéki elvándorlás tendenciáját, ugyanis minél messzebb kerül az ember a földtől, "annál több kísértésnek lesz kitéve" – hangoztatta Nagy István.

Kijelentette, hogy a hitet meg kell tartani, a hazát meg kell védeni, a családot meg kell becsülni.
Azt mondta, hogy 2010 után haladéktalanul fel kellett számolni a "vidékellenes baloldali politikai örökséget": a munkalehetőségek megszűnését, a vidéki elvándorlást, a magyar termőföld külföldi kézre játszását, az élelmiszeripar leépítését.

vidék

Biztos pont a termőföld, ehhez kötődik ugyanis a történelem, a kultúra, az összes hagyomány – fotó: pixabay.com

Az élelmiszer-ellátás nemcsak nemzetstratégiai kérdés

A kormány ezzel ellentétben növekedési pályára állította a vidéket: megalkotta Európa egyik legszigorúbb földtörvényét, megvédte és megvédi a magyar gazdák érdekeit –jelentette ki a miniszter.

Hangsúlyozta, hogy mindent meg kell tenni a mezőgazdaság és a vidék megerősítéséért, mert ez az egész ország felemelkedését jelenti.

Az élelmiszer-ellátás nemcsak nemzetstratégiai, hanem - amint azt a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború szintén megmutatta - nemzetbiztonsági kérdés is – közölte.
Nagy István azt mondta, hogy Magyarország a lakosságának a kétszeresét képes ellátni friss, biztonságos táplálékkal.

Törődni kell a jövő nemzedékével

A 2010 óta hatalmon lévő polgári-nemzeti kormány egy kiegyensúlyozott, a főváros-vidék funkcionális munkamegosztásán alapuló társadalom megteremtésén dolgozik – hangoztatta.
A miniszter úgy vélekedett, a vidék nem valaminek a perifériája, hanem a veleje, és fontosnak nevezte, hogy a föld valóban megtartsa az embereket.

"Meg kell adni végre a vidéknek, ami jár neki" – jelentette ki Nagy István. Arról is beszélt, hogy nincs két, elkülönülő válság, hanem egyetlen, összetett társadalmi-környezeti krízissel áll szemben az emberiség. Törődni kell a jövő nemzedékével – mondta a tárcavezető.