Az Egyesült Arab Emírségek területén épülő, egyre nagyobb méretű napelemparkok egyre közelebb járnak méretüknél fogva ahhoz, ami a számítások szerint már képes „vizet fakasztani". Német kutatási eredmények szerint ugyanis ezek a naperőművek elősegíthetik a csapadékképződést – írja az ng.24.hu.

A közel-keleti olajállamok számára a víz óriási kincs, és csak nagyon kevés áll rendelkezésükre belőle. Ezért folyamatosan születnek újabb és újabb ötletek a vízkészletek pótlására, például hogy jéghegyeket kellene vontatni a déli sarkvidékről. Olyan ötletek  is felmerültek, melyekkel a helyi csapadékképződést lehetne elősegíteni.


A nagy méretű napelemparkok hatalmas területen sötét felületet hoznak létre, melyek a felettük lévő légoszlopot felmelegítve olyan felfelé irányuló áramlatokat indítanak el, amik megfelelő körülmények között csapadékképződéshez vezetnek.

A kutatás során a szakemberek 50×50 kilométeres négyzet alakú napelemparkokkal végeztek modellszámításokat. A napelemparkok sötét felülete segítségével egy mesterséges hőszigetet hoznának létre, ami az adott helyen rendelkezésre álló légnedvességből képes lehet gomolyfelhőket létrehozni.

A kutatók szerint a Szahara 20 százalékát kitevő napelemfarm kielégíthetné a világ energiaszükségletét, és a helyi csapadékképző hatása révén kizöldülhetne a sivatag.

napelem

A hatalmas napelemparkok helyi csapadékképző hatása révén kizöldülhetne a sivatag – fotó: Pixabay

Számításaik szerint már a 15 négyzetkilométeres napelemfarm is előidézi a helyi légtömegek feláramlását és eredményezhet felhőképződést, ha van légköri pára. A Perzsa-öböl felől érkező szelek pont elegendő párát hoznak abban a magasságban, ahol a felhőképződés lezajlik, tehát egy 20 négyzetkilométeres napelemfarm kb. 600 ezer köbméter esővizet eredményezne alkalmanként. Egy nyár alatt tíz ilyen alkalom biztosítaná 30 ezer ember éves vízellátását.

Vizsgálatok tárgyát képezi még, hogy ha beindul a felhőképződés a napelemfarmok felett, akkor a felhőzet árnyékoló hatása nem állítja-e le a további folyamatot, ami gátat szabna a csapadék kialakulásának.

Kínában már közel járnak a napelemgyártók ahhoz a mérethez, amelynél előfordulhat csapadékképző mellékhatás.