A K&H 2012 óta kiemelt pártoló tagja a Tej Terméktanácsnak. A most megújított szerződés értelmében a K&H – többek között – tanácskozási joggal vehet részt a Terméktanács eseményein, továbbá rendszeres kétoldalú egyeztetések megszervezésével támogatja a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács eredményes működését és céljainak elérését. A megállapodás határozott időtartamra szól.

Sajt

A megállapodást Harcz Zoltán, a Terméktanács ügyvezető igazgatója és Tresó István, a K&H Agrárüzletág ügyvezető igazgatója írta alá – fotó: pixabay.com

Fontosak számunkra az ilyen szakmai együttműködések, hiszen úgy gondoljuk, ezek révén juthat előrébb az ágazat. A mögöttünk álló nehéz évek ellenére nemcsak fennmaradt, de növekedni is tudott a hazai tejtermelés. Emellett elindultak az ágazaton belül a termelői és ipari fejlesztések és a vertikális és horizontális összefogások, amelyek eredményeként a belföldi értékesítés, az árbevétel és a kapacitás is erősödött – mondta Harcz Zoltán az együttműködés fontosságáról.

Harcz Zoltán arra is felhívta a figyelmet, hogy az ágazatban súlyos kihívást jelent, az erősödő infláció, az input költségek dinamikus növekedése. Szükséges rendezni a nyerstejtől a késztermékig jelen lévő költségproblémákat. A közös érdek felismerése és a közös teherviselés nélkül a termelők és feldolgozók képtelenek hatékonyságukat, illetve a beruházásaikat a jelenleginél gyorsabb ütemben bővíteni.

Mozgalmas év áll az ágazat mögött, ugyanakkor még inkább felértékelődött az élelmiszerbiztonság, a folyamatos élelmiszerellátás és a hazai élelmiszer szerepe. Ágazati szinten ez tovább erősítheti az új, innovatív fejlesztések szükségességét. A K&H az agrárszektorban 26%-os, míg az agrár- és az élelmiszeriparban együttesen 19%-os piaci részesedéssel bír. A mezőgazdaság és élelmiszeripar – ezen belül is a tejágazat – stratégiai partnerei vagyunk, így a szektor további fejlesztésében, fejlődésében aktívan részt kívánunk venni –  hangsúlyozta Tresó István, a K&H Agrárüzletág ügyvezető igazgatója.