A Mol a karbantartás után ugyan újraindította a százhalombattai Dunai Finomítót, de a teljes kapacitás elérése több hetes folyamat, egyik napról a másikra nem oldódnak meg az ellátási problémák, és ahhoz az importnak is helyre kellene állnia a jelenlegi pánikvásárlások és készletfelhalmozások mellett – mondta a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója.

Bacsa György hozzátette, a Mol teljes kapacitása nem elég a magyar piaci igények kielégítéséhez, ehhez mintegy 30 százalék import is kell, és a jelenlegi kereslet mellett a logisztikai túlterheltség feloldásához arra is szükség van, hogy a többi kiskereskedelmi és nagykereskedelmi partner aktivitása is erősödjön.

Az elmúlt héten a benzin kereslete kétszerese, a dízelé másfélszerese volt a tavalyinak, a napi kiskereskedelmi kiszállítási igény 30 százalékkal meghaladta a teljes logisztikai napi kapacitást, miközben az import jelentősen visszaesett.

"Jelenleg azzal küzdünk, hogy nem érjük utol magunkat, ma már szinte az összes kutunkat érinti az, hogy valamelyik termék leürül. Körülbelül 70 kutunk, a teljes hálózat egynegyede, pedig teljesen leürült" – mondta Bacsa György.


A Mol a Budapesti Értéktőzsde honlapján is közzétette a Dunai finomító újraindításának hírét, de kitért az ellátási problémákra is:

"A Mol végrehajtotta a Dunai Finomító tervezett leállítását 2022 október első felében. Az újraindítás közben kiderült, hogy a Mild Hydrocrack – Hydrogen Desulphurisation (MHCK-HDS) üzemben és más üzemekben is további karbantartásra van szükség. Ezen karbantartási munkák befejezése után megtörtént az MHCK-HDS üzem újraindítása. Ennek eredményeként a MOL megkezdte a kőolajfeldolgozás szintjének fokozatos növelését. A maximális kapacitás elérése várhatóan néhány hetet vesz igénybe."

Hozzáteszik azt is, hogy a "Mol továbbra is elkötelezett a termékpiacainak biztonságos ellátásában, ugyanakkor a piac teljes ellátása nem lehetséges az import volumenek szintjének növelése nélkül a jelenlegi környezetben."

Indexkép: Shutterstock