Már írtunk arról, hogy például a pitypang is egyik ígéretes alapanyaga lehet a közeljövő új gumiabroncsainak, és meg kell szokunk, hogy akár zöld színű is lehet egy traktor, kombájn vagy pótkocsi kereke. A Goodyear kifejlesztett egy 90%-ban fenntartható anyagokból készült gumiabroncsot, amely üzemanyagot is megtakarít, de egyelőre még nem tervezik a gyártást.

Újragondolva

Kétségtelenül jelentős, figyelemreméltó áttörés és törekvés a már 90 százalékban fenntartható anyagokból készült gumiabroncs. Az eddig elkészült prototípusok a Goodyear összes belső tesztjén, valamint az összes vonatkozó hatósági vizsgálaton is megfeleltek, és bemérték, hogy gördülési ellenállása is alacsonyabb, mint egy hasonló hagyományos abroncsé.

Az alacsonyabb gördülési ellenállás javítja a hatékonyságot, ami azt jelenti, hogy ez a gumiabroncs jól illeszkedik az elektromos autókhoz, de a benzines vagy dízelautók fogyasztását is képes némileg csökkenteni.


Egyelőre még sem a nullszériás gyártási darabszám, sem a méret, sem pedig a tervezett vételár nem ismert, de tudjuk, hosszú az út, mire egy-egy ilyen fejlesztésből piacérett termék válik.

Azt viszont elárulták, hogy 17 fő összetevőt használtak fel, közülük 12 vagy fenntartható forrásból származik, vagy kisebb környezeti terheléssel bírnak, mint a jelenlegi gumiabroncsgyártásban használt hasonló anyagok. Ilyen például a korom, amelyet a gumiabroncsok gumikeverékének megerősítésére használnak, és általában kőolajtermékek elégetésével állítják elő.

Az újfajta gumiabroncshoz a Goodyear négy különböző típusú kormot használt, amelyek metán, szén-dioxid, növényi alapú olaj és a gumiabroncsok pirolíziséből származó olaj felhasználásával készültek, melyek a vállalat szerint alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátást eredményeznek a gyártási folyamat során.

gumiabroncs

A Goodyear egyik gyártósora – fotó: www.corporate.goodyear.com

A Goodyear ezenkívül szójaolajat is felhasznál, amelyet az élelmiszerekből és állati takarmányból származó szójafeleslegből állítanak elő, hogy a gumikeveréket különböző hőmérsékleten is hajlékonyan tartsa. Ezt egyébként már alkalmazzák néhány sorozatgyártású gumiabroncsnál, de már nyolc termékcsalád, köztük néhány versenyabroncs is tartalmaz szójaolajat.

További kiemelkedő termékek közé tartozik a rizshéjhulladékból származó szilícium-dioxid, a PET palackokból származó újrahasznosított poliészter, a megújuló fenyőfagyanták, a bioalapanyagokból származó polimerek és az újrahasznosított acélszálak a kordokhoz. Az acélt elektromos ívkemencében állítják elő, ami kevesebb energiát igényel, és más eljárásoknál magasabb részarányú újrahasznosított tartalmat tesz lehetővé.

gumiabroncs

Hamarosan forgalomba kerül a már 70 százalékban megújuló anyagokból készülő abroncskínálat – fotó: www.corporate.goodyear.com

Fejlesztés gyors léptekkel

A legújabb fejlesztés bebizonyította, hogy a Goodyear képes 90%-ban fenntartható anyagtartalmú gumiabroncsot gyártani, miközben már a 2023-as évben egy 70%-ban fenntartható gumiabroncsot kíván piacra dobni. Az utóbbiról alig egy évvel ezelőtt adtak hírt, hogy sikerült 70%-ban fenntartható abroncsot előállítani, vagyis a fejlesztései gyorsan haladnak.

A gumiabroncsok, akárcsak a gépkocsik, a hatékonyságot tekintve is gyökeres átalakuláson mennek keresztül. Ennek hátterében az autógyártóknak a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére és a fenntartható tartalom növelésére irányuló céljai állnak. A Hyundai és a Michelin például ilyen célokra szövetkezik, a Bridgestone pedig tavaly jelentette be, hogy az amerikai délnyugatról származó guayule-ból (Parthenium argentatum) természetes gumitermékeket kíván gyártani.

Még távolabbra nyúlik a Goodyear által körülbelül három évvel ezelőtt megálmodott, folyadékkal töltött kapszulákból álló, regenerálódó gumiabroncs ötlete. Talán nehezebb kereskedelmi szempontból életképessé tenni, de a maga nemében pozitív hatása lehet a hulladékok csökkentése révén.

Forrás: www.corporate.goodyear.com