A rendezvényen elsőként Kövesdi László, a Dorker Kft. kereskedelmi igazgatója köszöntötte a résztvevőket, elmondva, hogy a bemutatón a Hardi új csúcstermékét, az AEON permetezőt ismerhetik meg közelebbről az érdeklődők. A Dorker Kft. a HARDI-val közel tíz éve dolgozik együtt, Magyarországon ők képviselik a céget és forgalmazzák a termékeiket.

Ezt követően Villám Ferenc, a HARDI Magyarország értékesítési vezetője vette át a szót, hangsúlyozva, hogy számukra kiváló lehetőséget jelent, hogy a Dorker Kft. segítségével bemutathatják az új terméküket, az AEON-t. Hozzátette, hogy a rendezvény egyúttal alkalmas a történelmi áttekintésre is, ahol beszélni lehet a HARDI múltjáról, a jelenéről, illetve a jövőjéről.

hardi

HARDI AEON CenturaLine vontatott permetezőgép – fotó: Agroinform.hu

Villám Ferenc elmondta, hogy a nyersanyagárak emelkedése, a szállítási nehézségek, és a gazdasági körülmények a Hardi számára is nagy kihívást jelentettek. A gépgyártó életében is jelentős változások mentek végbe. A Hardi 2007-től az EXEL Csoporthoz tartozik. A vállalatcsoport új koncepciója nagyon sok változást generál a növényvédelmi gépek piacán, aminek megfelelően a Hardi menedzsmentjében is teljes változás történt. Az új vezetőknek az lett a küldetése, hogy megújítsák a Hardi teljes termékkínálatát.

2005-ben Funkcionális Design néven indították el azt a programot, aminek az első tagja a Commander, később a Ranger, illetve a Navigator permetezőgép volt. A bemutatón részletesen ismertették ezen permetezőgépek jellemzőit is, hozzátéve, hogy a változtatás szükségessége mára már elért abba a stádiumba, hogy egy teljesen új termékkínálatra van szükség, olyanra, ahol a Hardi egy új elektronikus platformra helyezi az új permetezőgépek kínálatát. Ennek a  lényege az úgynevezett SmartCom rendszer lesz, ami a permetezőgépek piacán teljesen egyedülálló, a permetezőgépek alfája és omegája, amire ezentúl az összes Hardi permetező épül.

permetező

Kiváló választás a precíziós permetezés kivitelezéséhez – fotó: Agroinform.hu

A fő hangsúly az új HARDI AEON-on volt – egy nagyon jól kiforrott, stabil gép

Az AEON-ról a részletes termékismertetőt Szekendi Péter, a Hardi termékmenedzsere tartotta. Bemutatta az új funkciókat, az új lehetőségeket, azt, hogy mitől tud többet ez a gép, mint akár a Hardin belüli társai, vagy akár a konkurens permetezőgépek.

A HARDI AEON CenturaLine vontatott permetezőgép egy teljesen új fejlesztésű gép, teljesen új dizájnnal. A bemutatott modell 4200 literes tartállyal rendelkezett, de rendelhető 5200 literessel is, később pedig a 6 és a 7 ezer literes változatok is elérhetőek lesznek – kezdte a géppel kapcsolatos ismertetést a szakember.

Legfontosabb tudnivalók:

  • a permetező kétféle kerettel rendelhető, a bemutatott Delta Force kerettel, valamint a Twin Force kerettel: a Delta Force-szal 24 métertől egész 39 méteres keresztszélességig, míg a Twin Force-szal 24-től 36 méteres kivitelig rendelhető.
  • a gép alapkivitelben K80-as vonófejjel rendelkezik, a vonórúd hidraulikus támasztással szerelt, ami összezárt állapotban teljesen belesimul a laprugós felfüggesztésű vonórúd síkjába
  • oldalt látható a munka-, és a tech zóna elburkolva, mögötte pedig az új fejlesztésű ComfortTrack kerékkormányzás is, ami mindig, még szűk kanyarokban is követi a traktor hátsó kerekeit
  • a 464-es, 6 hengeres membrán szivattyú 334 liter/perc teljesítményre képes, szárazon is járatható anélkül, hogy károsodna – ez később akár egy kiegészítő szivattyúval 598 literre is bővíthető
  • a gép elején található a nyomásmérő óra, így a fülkéből látható a rendszernyomás, valamint a szívóági szűrőnek a tömítettségjelzője. Ez egy olyan ellenőrző funkció, aminek a segítségével a gépből kiszállás nélkül is látható, hogy milyen állapotban van a szűrő.
  • teljesen új fejlesztés a tisztavizes tartály, ami most a gép elejére került, és mind a két oldalon található, szimmetrikus terhelést biztosítva a gépnek. Ha ürül a főtartály, akkor azzal az alsó fekvésnek köszönhetően növelhető a gép vonóereje. Maga a tartály ék kialakítású, teljesen beleül a vázba, UV- és törésálló. Jellegzetessége, hogy a kialakításnak köszönhetően nincs benne hullámtörő, teljesen üledékmentesen leengedhető belőle a vegyszer
  • a TechZónában könnyű a hozzáférés az elszigetelt permetezési körhöz, a nagyméretű szűrőkhöz és a második szivattyúhoz. Itt található a szívóági szűrő, mögötte a nyomóági szűrő, ami egy 400 liter/perces teljesítményű szűrő, piros szűrőbetéttel. A nyomó és szívóági funkciók a fülkéből is kapcsolhatók.
  • a SmartCom panelek a Navigátorokon jelentek meg először, de mivel a korábbi rendszer elérte a határait, most egy teljesen új fejlesztésű vezérlő elektronikára lett szükség. Ez a rendszer bővíthető, moduláris és távoli diagnosztikára is lehetőséget ad. Hibakeresésénél nagyon előnyös, hogy a szerviztechnikusok rá tudnak csatlakozni magára a permetezőgépre, és ki tudják olvasni a hibakódot
  • a hátsó híd tartalmazza a ComfortTrack nyomkövető rendszert. A különleges híd az első ilyen fejlesztés a Hardinál, mivel 27 fokban tud elfordulni a kerék, 6,3 méteres sugárban megfordítható a gép, miközben még a fordulókban történő kanyarodáskor is tökéletes a kerethelyzet. Érdekesség, hogy a gép elöl, és hátul is figyeli a pozíciót, tolatásnál pedig automatikusan egyenesbe teszi a hátsó tengelyt.
  • a gép tiszta hasmagassága 78 centiméter, semmilyen elakadó rész nem található gép alján - sem tömlő, sem olyan elakadásra hajlamos alkatrész, ami kárt tehet a növényben.

hardi

A gép tiszta hasmagassága 78 centiméter – fotó: Agroinform.hu

Mit érdemes tudni a szórókeretről?

A bemutatott permetezőgépen egy harminc méteres Delta Force szórókeret volt, amit nagy sebességű munkavégzésre terveztek. A svéd acélból készülő robusztus szerkezet saválló csövekkel és PrimeFlow rendszerrel rendelkezik. A PrimeFlow rendszer lényege, hogy minden szórófejnél egy apró elzáró motor található. Mivel a keret állandó nyomáson keringeti a vegyszert,  nagyon gyorsan képes reagálni. Az automatizált fúvókánkénti be- és kikapcsolási megoldással, az AutoNozzleControl-lal teljes mértékben szabályozható a permetezési munka, hiszen fúvókánként szakaszol a gép.

A kereten megtalálható még az AutoTerrain automatikus szórókeret-vezérlő rendszer, ami a kiváló keretstabilitás érdekében szabályozza a magasságot, a dőlést, a döntést és a billentést. Mindezt a szórókeret szárnyain lévő 5 ultrahangos szenzor és a keret közepén elhelyezkedő gördülési érzékelő teszi lehetővé.

A rendszer külön is tudja mozgatni a keret jobb és a bal oldalát, illetve megelőzi a nem kívánatos keretmozgásokat, szinte teljesen kiküszöböli a keret földhöz ütközésének kockázatát.

A szórókeretre elérhető még a pulzáló fúvókarendszer, ami által sokkal szélesebb spektrummal tudunk permetezni. Ehhez a rendszerhez elérhető egy olyan Controll opció is, ami nagy sebességnél, nagy szélességű szórókereteknél lehetővé teszi, hogy a fordulón a belső íven lévő keret sokkal nagyobb dózissal fog permetezni, mint a külső, köszönhetően a nagy sebességkülönbségnek is.

szórókeret

A bemutatott permetezőgépen egy harminc méteres Delta Force szórókeret volt, amit nagy sebességű munkavégzésre terveztek – fotó: Agroinform.hu

Mi az AutoWash, az AutoFill és AutoAgitation funkciók lényege?

Az AutoWash egy automatizált permetezőgép mosási rendszer, 6 fokozatban az egyszerű keretmosástól egészen a gép teljes átmosását le tudjuk vezényelni vele a terminálon, vagy akár a fülkéből is.

Az AutoFill egy automata feltöltési rendszer. Megadhatjuk, hogy hány literrel szeretnénk feltölteni a gépet, és a gép elvégzi magát a feltöltést a beállított értékhatárig.

Az AutoAgitation egy automata kevertetési rendszer, ami dolgozhat teljes automata módon, vagy meg is adhatjuk az arányokat, illetve akár ki is kapcsolhatjuk a kevertetést.

Mivel a gép ISOBUS rendszerrel működik, így bármilyen terminállal párosítható, emiatt precíziós gazdálkodásra maximálisan alkalmazható.

A vadonatúj HARDI AEON CENTURAline egy csúcstechnológiás permetezőgép, amelyet a lean farming elvei vezérelnek – kevesebbel többet elérni.

Az AEON CENTURAline-t a felhasználóbarát és biztonságos használatot szem előtt tartva tervezték.

Az EXEL Csoportról

Az EXEL Industries Group egy francia székhelyű, nemzetközi vállalatcsoport, amely világelső a mezőgazdasági és ipari permetezés területén. A csoport európai kis- és középvállalkozások egyesülésével jött létre, amelyek mindegyike rendkívül innovatív volt a saját piacán. Az EXEL jelenleg 33 országban van jelen, összesen 3770 állandó alkalmazottat foglalkoztat 23 telephelyen.