Ez már egy igazi, klasszikus formájú, kétmotoros, közel sportrepülő méretű technika, ilyet eddig csak a katonai alkalmazásoknál láthattunk. Tavaly májusban emelkedett levegőbe először, és azóta már túl van a 3000. bevetésén is, míg most a gyártó a kereskedelmi jóváhagyásra vár, hogy megkezdhessék az értékesítést, igaz, egyelőre csak az USA területén.

Új kategória a növényvédelmi drónoknál

A Pyka cég Pelican nevű, teljesen autonóm növényvédelmi permetező repülőgépe sikeresen teljesítette a kereskedelmi engedélyhez szükséges tesztek utolsó szakaszát is az Egyesült Államokban.

Először 2021 májusában emelkedett a levegőbe a világ első mezőgazdasági célú, Pelican nevű, merevszárnyas, légcsavaros drónja, hogy banánültetvényt permetezzen. Latin-Amerikában jelenleg több Pelicant is használnak permetezésre az 50,5 hektár/óra célérték 80%-ával, ami kb. 40 hektárt jelent óránként.

A Pyka használata a gombaölő szerek kijuttatására összpontosít a banán és más növények esetében a latin-amerikai ültetvényeken. A Pelican drónok együtt már több mint 3000 bevetést teljesítettek, beleértve a kutatási és fejlesztési repüléseket is.

Partnerség az EmbraerX-szel

A Pyka nemrég jelentette be, hogy partnerséget kötött a brazil EmbraerX vállalattal, az Embraer repülőgépgyártó cég innovációs részlegével, hogy felgyorsítsák a jövőbeli autonóm légi mezőgazdasági műveleteket. Az együttműködés a technológiára, a tanúsításra, az üzemeltetésre és a Pelican jövőbeli kereskedelmi hasznosítására összpontosít.

Mindkét vállalat keresi a kereskedelmi szolgáltatások bővítésének lehetőségeit, párhuzamosan az autonóm légi járművek térhódításával Brazíliában. Most a világ egyik legnagyobb mezőgazdasági piacán dolgoznak együtt egy vezető repülőgépgyártóval, hogy elősegítsék az elektromos légi járművekkel kapcsolatos üzletág kialakítását.


Egy nagyobb kapacitású technika

A Pyka az új drónos permetezés bevezetését tervezi Hondurasban is, ahol szintén kiemelt szereppel bír a légi növényvédelem, mert nem minden növényél, ültetvényen lehet a talajról traktorral és vonatott eszközzel kellő hatékonysággal elvégezni, nem beszélve az időszükségletről. Ezért még nagyobb kapacitású drónokat is forgalomba kívánnak állatani.

A jelenlegi Pelicannak és a nagyobb testvérének szinte minden légi kijuttatási tevékenységre alkalmasnak kell lennie. Még nincsenek konkrét tervek, de versenyképesnek kell lennie az alkalmazott AT-402B típusú (AT = Air Tractor) mezőgazdasági permetező repülőgéphez.

drón

Munka közben – fotó: www.futurefarming.com

Kereskedelmi jóváhagyás az Egyesült Államokban

A Pelican mostanra sikeresen teljesítette a kereskedelmi engedélyhez szükséges repülési tesztek utolsó szakaszát az Egyesült Államokban, és hamarosan megkapja a kereskedelmi engedélyt. Ez nagyon izgalmas, hosszú folyamat volt, két éve dolgoztak együtt a Szövetségi Légügyi Hatósággal. Amint megkapják az engedélyt, valószínűleg beindítják az értékesítést az Egyesült Államokban is, bár egyelőre még Latin-Amerikára összpontosítanak.

Az Egyesült Államok a világ legnagyobb légi permetezési piaca, a Nemzeti Mezőgazdasági Repülésügyi Szövetség becslése szerint 800 millió dolláros éves forgalommal. Az oaklandi startup rengeteg lehetőséget lát olyan növények esetében, mint a leveles zöldségek és más zöldségfélék, amelyeknek jól kell kinézni a szupermarketek polcain. Ezeket a növényeket gyakran évente akár 15-ször is permetezik.

Újabb modellek

A Pyka nyitott arra, hogy hosszú távon más piacokra is belépjen. Korábban sikeresen működtek Új-Zélandon is, de még mindig viszonylag kis cég, ezért még szűkíteni kell a piaci kört. Eddig összesen 8 darab Pelican repülőgép készült el, ebből hármat már átadtak különböző latin- és dél-amerikai megrendelőknek. A negyedik a következő hetekben kerül átadásra egy újabb megrendelőnek. Ez a négy darab, amely jelenleg üzemben van. A latin-amerikai ügyfelek jellemzően nagy multinacionális élelmiszer-előállítók, valamint nagy múltú légi bérpermetező cégek.

A Pyka úgy tervezi, hogy a Pelican újabb modelljei három helyett már négy motorral rendelkeznek majd, így még jobb fel- és leszállási tulajdonságaik lesznek (jelenleg 137 méteres távra van szükség), mint egy egymotoros mezőgazdasági gépnek. Ez a változtatás is része az új piacok meghódítására irányuló terveknek. Sőt, már megkeresték  a Pykat potenciális nem mezőgazdasági ügyfelek is, hogy fejlesszenek ki részükre egy Pelicant teherszállítási célokra. Sőt, már van is két jelentkező ügyfél erre a teherszállító géptípusra.

Az oaklandi gyártó nemrégiben zárta le a 37 millió dolláros, „A-sorozatú" finanszírozási kört. A vállalat a pénzt a Pelican repülőgépek sorozatgyártására kívánja fordítani az elkötelezett vevők számára, valamint a kutatás-fejlesztések finanszírozására, hogy gyártmányaikat a fenti teherszállítási piacra is kiterjeszthessék. Most a gyártókapacitás növelésén van a hangsúly, és az év végéig havonta egy repülőgépet fognak gyártani, de 2023-ban várhatóan 25-30 repülőgépre kívánják növelni az éves termelést.

Versenyképesság a mezőgazdasági repülőgépekkel

A Pyka jelenleg még csak bérbeadásra kínálja repülőgépeit, de ők is számítanak a technológiai fejlődésre. Figyelembe véve a jelenlegi fejlődési és fejlesztési irányzatokat, az ügyfelek a kezdeti hosszú távú lízing lejárta után valószínűleg a legújabb technológiát kívánják továbbra is alkalmazni.

A Pelican vételára a permetezési feladatoktól és számától, valamint a piaci régiótól is függ, de mindenképpen versenyképessé kívánják tenni a már említett AT típusú repülőgéppel szemben.

Pontosabb, mint egy pilóta

A Pelican növényvédelmi permetező repülőgép teljesen autonóm, LiDAR-os ütközés- és terepelkerülő rendszerrel. A három elektromos motorral és kellő akkuteljesítménnyel hajtott Pelican mindössze 137 méterről képes felszállni, és teljes kapacitással akár 53 hektár permetezésére is képes óránként, a pilóta által vezetett repülőgépek üzemeltetési költségeinek ötödével.

drón

A Pelican újabb modelljei három helyett már négy motorral rendelkeznek majd – fotó: www.futurefarming.com

A repülőgép üzemideje jelenleg 30 perc, 10 perces tartalékkal. A hasznos teherbírás 318 kg, illetve 318 liter. A permetezés jelen korlátait inkább a repülőgép által szállítható vegyszerek mennyisége, mintsem a folyamatos üzemidő jelenti. Általában két-három permetezési ciklust hajtottak végre, mielőtt kicserélték volna az akkumulátorokat.

A Pyka szerint a Pelican pontosabban és hatékonyabban tudja alkalmazni a növényvédő szereket, mint egy emberi pilóta, és biztonságosan tud repülni éjszaka is, amikor a szél is gyakran gyengébb. A repülőgép minimalizálja az elsodródást is, ami csökkentené a farmok közelében élő emberek vegyszereknek való kitettségét is.

Forrás: www.futurefarming.com