A krizantém az ősz jelképe. Még utoljára színesbe öltözteti a kertjeinket, mielőtt véglegesen beköszönt a tél. Nem véletlenül lett a  japán császári család címernövénye is ez a csodás virág. Sokak kertjében áll a ház bejárata mellett egy-egy nagy cserép krizantém, vendégfogadónak.

Szeretteink sírjára is sokszor teszünk le ezekből a gyönyörű virágokból. De otthonunknak is dísze az alacsonyabb, cserépbe ültetett változata. A krizantém tehát rengeteg formában áll rendelkezésünkre, ha pedig tudjuk, mire van szüksége, sokáig elkápráztat bennünket virágával.

krizantém rózsaszínű

A krizantém színessé varázsolja az őszi kerteket. Fotó: Pixabay

A krizantém az őszirózsafélék családjába tartozik és Kelet-Ázsiából származik. Neve görög eredetű, aranyvirágot jelent.


Sokan azt gondolják, hogy ezeket a virágokat be kell vinni, hogy túléljék a telet, pedig néhány dolgot betartva kint is át tudjuk teleltetni a krizantémot. A krizantém nem támaszt felénk nagy igényeket, azonban sajnos elkövethetünk olyan hibákat a krizantém gondozása során, amelyeket már nagyon nehéz, vagy egyenesen lehetetlen visszafordítani.

Ezeket ne tedd a krizantémmal!

1. Mindenképp győződjünk meg róla, hogy a kapott, vagy vásárolt krizantém valóban fagytűrő vagy sem. Sok esetben a nagyáruházakban vásárolt növények melegházban nevelkedtek, így ha ősszel kikerülnek a kertünkbe, azt egészen biztosan nem fogják átvészelni. Éppen ezért érdemesebb inkább kertészetekből beszerezni a vágyott példányokat.

2. A krizantémot nem elég öntözni, folyamatosan gondoskodni kell a tápoldatozásukról, különben nem sokáig élvezhetjük szépségüket.

3. Amikor a krizantém eléri a 15 cm-es, majd a 30 cm-es magasságot, csípjük vissza a szárai végét. Ezt ne feledjük el, különben nem lesz szép, tömött a növény.

Így teleltesd a krizantémot

Ahhoz, hogy a krizantém túlélje a telet, már az ültetésénél is be kell tartani pár szabályt.

1. Fontos, hogy jó vízelvezetésű talajba ültessük, hiszen a legtöbb esetben télen azt nem bírja ki a krizantém, ha megáll a cserepében a pangó víz, és az megfagy a gyökerei körül.

2. Ügyeljünk rá, hogy szélvédett helyre ültessük. A cserepes példányoknak is olyan helyet keressünk, ahol nem tudja őket felborítani a szél. A cserepes növényeket mindenképp vigyük be télre, mert cserépben nem fogják tudni átvészelni a nagyobb fagyokat.

3. A tél előtt távolítsuk el az elhalt leveleit, majd metsszük vissza a szárait. A talajtól számítva körülbelül 10 centiméterre vágjuk el a növényt. Az új hajtások jövőre ezeknek a száraknak a tövénél fognak majd kihajtani.

4. Ezután takarjuk be a krizantémot vastagon mulccsal, szalmával vagy száraz levelekkel. Így biztosítani tudjuk, hogy a fagyott talaj nehogy felengedjen, amikor egy kicsit melegszik az idő a tél alatt. Ez azért fontos, mert ha megfagy a talaj, majd kienged és újra megfagy, ez több kárt okoz a növényben, mint az, ha fagyott talajban tölti a telet.

Így gondoskodj a krizantémról

1. Tavasszal és ősszel a legcélszerűbb elültetni a krizantémot. Ha tavasszal ültettük el, akkor már augusztusban gyönyörködhetünk a virágaiban.

2. A krizantém kedveli a napsütést, és fontos számára a  jó vízáteresztő képességű, tápanyagban gazdag talaj.

krizantém közeli kék

A krizantém sok otthon bejárata mellett várja haza az ottlakókat. Fotó: Pixabay

3. A töveket ültessük egymástól 30-50 cm távolságra, hiszen ősszel várható a bebokrosodása, így szüksége lesz megfelelő mennyiségű helyre a növekedéshez.

4. Tavasztól kezdődően egyre inkább gondoskodnunk kell a krizantém vízellátásáról. Ne legyen túl nedves a talaj, de ne hagyjuk kiszáradni sem. A pangó vizet pedig, mint ahogy a növények nagy többsége, a krizantém sem kedveli, így különösen legyünk figyelmesek a cserepes krizantémokkal. Fontos, hogy a cserép alján legyenek lyukak, ahol ki tud folyni a felesleges víz, de akár még magasabb kavicsokra is helyezhetjük a cserepet, hogy biztosan ne érintkezzen a felesleges vízzel a növény gyökere.

5. Tavasszal és nyár elején adjunk neki komposztot, vagy érlelt trágyát, hogy kellő mennyiségű tápanyaghoz juthasson. A krizantémnak rendszeresen szüksége van tápoldatozásra, hogy kellő energiát tudjon fordítani a virágzására.

6. Hogy folyamatosan gyönyörködhessünk a virágaiban, az elnyílt virágokat rendszeresen távolítsuk el. Ha magot szeretnénk, akkor ezekből be tudjuk gyűjteni ősszel.

7. A magas nyári hőmérsékletet károsíthatja a krizantémot, ezért nem szabad tűző napra tenni.

8. Ügyeljünk rá, hogy az öntözés alkalmával a leveleit minél kevesebb nedvesség érje, így elkerülhető a gombás és baktériumos betegségek kialakulása. Ezen kívül rendszeresen lazítsuk fel a talaját és távolítsuk el a gyomokat, így jóval több tápanyag, és jóval kevesebb fertőzési lehetőség jut a növénynek.

9. Ha a csúcshajtásokat kéthetente eltávolítjuk, a növény oldalirányban is növekedni fog. Így nem lesz túl magas, és csodás bokorrá tud fejlődni.

10. A krizantémot főként hajtásdugványozással szaporíthatjuk. Az 5-6 cm-es dugványokat május és július között kell kiültetni napos helyre. A dugványozáson kívül szaporítása maggal és tőosztással is megoldható.

Csodaszép krizantémokban gazdag kertet kívánunk!