A homoktövist tartják a világ egyik legértékesebb gyógynövénynek, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen nagyon sok egészségügyi problémára jelent gyógyírt. A homoktövisnek puha, de kissé fanyar, savanykás ízű a termése, ezért nem nyersen fogyasztjuk, viszont nagyon finom lekvár, zselé, szirup vagy püré készülhet a gyönyörű narancssárga bogyókból.

Más gyümölcsök, mint például a narancs vagy az alma bevonásával ízletes mártás készülhet belőle húsok mellé, de joghurtba téve, gyümölcssalátába keverve is igazán finom és egészséges. Ráadásul a termesztése is olyan egyszerű, hogy nyugodtan próbálkozhatunk vele a kertünkben is. A szüretelésénél azonban óvatosnak kell lenni, hiszen nem véletlenül szerepel a tövis szó ennek a finom gyógynövénynek a nevében. Azonban, ha tudjuk a titkát, gyorsan és egyszerűen juthatunk hozzá a homoktövishez.

Ismerd meg a homoktövist

1. A homoktövis a Himalája és Ázsia területén őshonos növény, azonban manapság már az egész világot meghódította. Hazánkban leggyakrabban a Duna mellett, a Balaton partján és a Csepel-szigeten találkozhatunk ezzel a védett növénnyel.

homoktövis bogyó ital

A homoktövis nyersen nem túlságosan finom, de a belőle készült lekvár és ital fenséges. Fotó: Pixabay

2. A bozótszerű, lombhullató fácska vesszői tövisesek, levelei csillagszőrösek. Nagyon könnyű szaporítani, azonban ha igazán jól érzi magát nálunk, az egész kertet hamar be fogja nőni. Márciustól nyílnak fehér virágai, narancssárga gyümölcse pedig szeptember végétől kezd érni.

3. A homoktövis erősíti az immunrendszert, és segít késleltetni az öregedési folyamatokat.

4. Mivel véd a különféle fertőzésekkel szemben, a legyengült szervezet megerősítésében is sokat segít. Ebben fontos szerepe van magas C-vitamin tartalmának is, mely segít megelőzni a megfázást, és még a fogyásban is segítségünkre van.


5. A homoktövis csökkenti a vércukorszintet, lassítja az érelmeszesedést, és jó hatással van a gyomorra.

6. Habár jóval finomabb, a C-vitamin tartalma csökken, amikor megcsípi a dér.

7. A homoktövisben sok E-vitamin és esszenciális zsír van, így segít meggyógyítani a kiszáradt bőrt.

8. Ahogy a gyógynövények esetében lenni szokott, sajnos nem mindenkinek ajánlott, így terhes hölgyek és kismamák számára, valamint 12 év alatti gyermekek részére nem ajánlott a fogyasztása.

9. Mivel zsíroldó hatása van, fokozza az anyagcserét, így a fogyókúra esetében is számíthatunk rá.

10. A homoktövis még a vér koleszterinszintjét is csökkenti és lassítja az érelmeszesedési folyamatok kialakulását.

11. Leveléből tea készíthető, C-vitamin-tartalma pedig tízszerese a citroménak.

Így legyen homoktövis a kertedben

A homoktövis nem támaszt nagy igényeket a kertészek felé, azonban huncut növény, hiszen ha nem figyelünk oda, hamar át tudja venni a kertünk felett az irányítást. Válasszuk ki számára a kert legnaposabb részét. Fontos, hogy a porzós és termős virágok külön-külön növényen vannak, így legalább egy hím- és egy nőivarú dugványt kell ültetnünk. Ha több növényben gondolkodunk, érdemes 4 nőivarú növény mellé 1 hímivarút telepíteni.

Telepítés előtt forgassuk át alaposan a talajt, és keverjünk hozzá érett trágyát. Meg fogja hálálni, ha emellé még kálium és foszfor tartalmú műtrágyát is adunk a földjéhez. Az ültetőgödör mérete 40x40 cm-es legyen, majd takarjuk le 10 cm földdel, és öntözzük be alaposan. Pár napig hagyjuk ülepedni, majd 20-25 cm mélyre helyezzük le a dugványokat.

Ahhoz, hogy a homoktövis jól tudjon növekedni, érdemes 4 méteres sortávolságot és 2 méteres tőtávolságot tartani. Nagyon kell ügyelnünk rá, hogy a homoktövis igazán vízigényes növény, különösen a telepítés utáni két évben. Azonban ne árasszuk el vízzel, mert a pangó vízben a dugványok el fognak pusztulni.

homoktövis termés

A homoktövis akár a kertünkben is könnyedén megterem. Fotó: Pixabay

Mivel a homoktövis gyógynövény, így nem célszerű vegyszerekkel kezelni. Ritkán betegszik meg, de gombás betegségek esetén érdemes hagyományos kén- és réztartalmú szereket használni. Ahhoz pedig, hogy újult erővel kezdhesse a tavaszt, a tél végén érdemes réz és kén alapú lemosó permetezésben részesíteni.

Így takarítsd be fájdalommentesen a homoktövist

Nem véletlenül kapta a nevét a homoktövis, így a betakarítása nem is olyan egyszerű, ha fájdalommentesen szeretnénk túllenni rajta. A szedést a növény tüskéi nagyban nehezítik, ezért sokan levágják a vesszőket, és úgy szedik le a fürtökben nőtt bogyókat. Így jóval kevesebb szúrásban lesz részünk, és mégis be tudjuk takarítani az értékes bogyókat.

Hogy ne lakja be túlságosan a kertünket, szükség van a metszésére. A homoktövis mindig az előző évi hajtásokon hozza a leveleket és gyümölcsöket, viszont ezáltal a korona belseje egyre kopárabb és fásabb lesz. Ha pedig a szüretelés során levágjuk az ágakat, azzal ugyan gondoskodunk az ifjításról is, viszont így csak kétévente hoz gyümölcsöt. Ezért is praktikus, ha a hímivarú mellett kettő nőivarú bokrot ültetünk, mert így felváltva tudjuk szüretelni.

Gyors szüretelést és sok homoktövises finomságot kívánunk mindenkinek!