A homoktövist nem véletlenül tartják a világ egyik legértékesebb gyógynövénynek, hiszen sok egészségügyi problémára jelent gyógyírt és igazi csodanövény. Általában nem nyersen fogyasztják, de megéri a munkát, hiszen a belőle készített különféle lekvárok, aszalványok és szörpök nem csupán egészségesek, hanem igazán finomak is.

Termesztése igazán egyszerű, így érdemes megpróbálkozni vele, hogy testközelből szerezhessük be friss bogyóit. A termését a leszedését követően a lehető leghamarabb fel kell használni, hogy a fogyasztásával a legnagyobb hatást tudjuk elérni a szervezetünk számára. Kisgyerekeknek nem ajánlott, de felnőtt korban sok segítséget nyújthat nekünk.

Ismerd meg a homoktövist

A homoktövis a Himalája és Ázsia területén őshonos növény, azonban manapság már az egész világot meghódította. Hazánkban leggyakrabban a Duna mellett, a Balaton partján és a Csepel-szigeten találkozhatunk ezzel a védett növénnyel.

A bozótszerű, lombhullató fácska vesszői tövisesek, levelei csillagszőrösek. Nagyon könnyű szaporítani, azonban ha igazán jól érzi magát nálunk, az egész kertet hamar be fogja nőni. Márciustól nyílnak fehér virágai, narancssárga gyümölcse pedig szeptember végétől kezd érni.

homoktövis gyógynövény

A homoktövis csodálatos gyógynövény, és a te kertedben is meg tud teremni. Fotó: 123rf.com

Ezért hasznos a homoktövis

A homoktövis erősíti az immunrendszert, és segít késleltetni az öregedési folyamatokat. Véd a különféle fertőzésekkel szemben, és számíthatunk rá akkor is, ha le vagyunk gyengülve. Magas C-vitamin tartalmának köszönhetően segít megelőzni a megfázást, és még a fogyásban is segítségünkre van. Csökkenti a vércukorszintet, lassítja az érelmeszesedést, és jó hatással van a gyomorra. A C-vitamin tartalma azonban csökken, amikor megcsípi a dér.

Sok benne az E-vitamin és az esszenciális zsírsavak, így segít meggyógyítani a kiszáradt bőrt. Nagy mennyiségben azonban nem ajánlott terhes hölgyek és kismamák számára, és 12 év alatti gyermekek sem fogyaszthatják. Zsíroldó hatású, és fokozza az anyagcserét is, így a fogyókúra esetében is számíthatunk rá. Emellett  csökkenti a vér koleszterinszintjét, és lassítja az érelmeszesedési folyamatok kialakulását.

Magjából értékes, telítetlen zsírsavakban gazdag linol- és linolénsav nyerhető, amely kedvelt a különféle kozmetikai készítményekben. A narancsbőr ellen is igen hatásos, és segítségével a bőr ismét puha lehet.

Így hasznosítsd a homoktövist

A homoktövis kiváló gyógynövény, de nagyon finom is egyben. Termését nem nyersen, hanem dzsem, bor, tea, szörp, aszalvány, ivólé vagy kompót formájában fogyaszthatjuk. Leveléből tea készíthető, C-vitamin-tartalma pedig tízszerese a citroménak.

De nem csak fogyasztásra alkalmas, hanem kiváló festési célokra is. Vízzel átitatva csodás sárga színt ad, amit szívesen használnak fel a festők.

Így termessz otthon homoktövist

Válasszuk ki a kert legnaposabb részét a homoktövis részére, hiszen akkor tud a legjobban fejlődni, ha kellő mennyiségű napfény áll a rendelkezésére. Fontos, hogy a porzós és termős virágok külön-külön növényen vannak, így legalább egy hím- és egy nőivarú dugványt kell ültetnünk. Ha több növényben gondolkodunk, érdemes 4 nőivarú növény mellé 1 hímivarút telepíteni.

Mielőtt telepítenénk, érdemes mélyen átforgatni a talajt. Az ültetéskor hozzáadott érett trágyát a növény nagyon meg fogja hálálni, különösen, ha kiegészítjük azt kálium és foszfor tartalmú műtrágyával is. Az ültetőgödör mérete 40x40 cm-es legyen, majd takarjuk le 10 cm földdel, és öntözzük be alaposan. Pár napig hagyjuk ülepedni, majd 20-25 cm mélyre helyezzük le a dugványokat.

homoktövis dzsem

A homoktövisből finom lekvár és szörp is készíthető. Fotó: 123rf.com

A homoktövis ideális növekedéséhez érdemes 4 méteres sortávolságot és 2 méteres tőtávolságot tartani. Nagyon kell ügyelnünk rá, hogy a homoktövis igazán vízigényes növény, különösen a telepítés utáni két évben. Azonban ne árasszuk el vízzel, mert a pangó vízben a dugványok el fognak pusztulni.

Mivel a homoktövis gyógynövény, így nem célszerű vegyszerekkel kezelni. Ritkán betegszik meg, de gombás betegségek esetén érdemes hagyományos kén- és réztartalmú szereket használni. Ilyenkor, a tél végén pedig érdemes réz és kén alapú lemosó permetezésben részesíteni.

A betakarítás során ügyeljünk rá, hogy a bogyói ne sérüljenek meg. Sajnos nagyon lassú, és kellemetlen folyamat ez, hiszen a szedést a növény tüskéi is nagyban nehezítik. Sokan levágják a vesszőket, és úgy szedik le a fürtökben nőtt bogyókat.

Néha a homoktövis is megbetegszik

Bár a homoktövis nagyon ellenálló a különféle megbetegedésekkel szemben, a verticilliumos hervadás a növény pusztulását okozhatja. Sajnos ez a kórokozó gomba a talajban akár 12-14 évig is életképes. Legtöbbször a gyökéren át fertőz, vagy a szár sebein át. A leghatásosabb védekezés ellene a vetésforgó, hiszen ha a fertőzött talajba 15 évig nem ültetünk erre fogékony növényt, el fog tűnni a kertünkből.