A tavasz egyik első hírnökei a nárciszok. Illatuk és szép virágaik miatt már az ókorban is nagyon kedveltek voltak, és népszerűségük azóta is töretlen. A természetes nárciszfajok mellett számtalan fajtát nemesítettek ki a kertészetek, így manapság már 8000-nél is több nárciszfajtát ismerhetünk.

Csodaszép virágai gyönyörűen borítják be a havasi réteket és legelőket. Az angolszász népek egyik kedvenc virága, amely úgy kapcsolódik a tavaszhoz, mint a rózsák a nyárhoz, vagy a krizantémok az őszhöz. Angliában számtalan nárcisztársaság működik, amelyeknek a tagjai nagy rajongói, termelői és nemesítői ennek a szép virágnak. A svájci Montreux-ben fesztivált is rendeznek neki, és májusi hónak nevezik, hiszen a fehér nárciszok által borított domboldal valóban úgy fest, mintha hó takarná. Erről a látványról pedig nem szabad lemaradni. És lemondani sem.

Érdemes hát a kertünkben is tartani ezekből a gyönyörű, igazi tavaszi virágokból, amelyeket bár gőgösnek tartanak, mégis a maguk szerénységével és szépségével képesek beragyogni a kertet, és a napunkat. Ha pedig nincs kertünk, virágládában is nevelgethetjük őket, hogy ne maradjunk le a szépségükről.

fehér nárcisz közeli

A fehér nárcisz májusi hóként borítja be a domboldalakat. Fotó: Pixabay

Ismerd meg a nárciszt

A nárciszt már az ókori görögök is termesztették és kedvelték, de akkor még nem a virága miatt, hanem a belőle készült illatos olajért. A nárcisz a spárgavirágúak rendjébe, az amarilliszfélék családjába tartozik. A nárciszok többsége tavasszal virágzik, csak néhány faj virágzik ősszel.

A nárciszfajok nagyrészt Eurázsia és Észak-Afrika szubtrópusi, ritkábban Eurázsia mérsékelt övi területein őshonosak. Évelő hagymás növények, melyek levelei közvetlenül a hagymából erednek, a  szárukon nincsenek levelek. Száruk üreges, egyes nárciszfajokon ernyőszerű virágzat fejlődik, más fajokra a magános virág jellemző. Virágaikban lepellevelek veszik körbe a porzókat és a termőt.

A nárciszvirágok jellegzetessége a korona, amely igen változatos megjelenésű lehet. A korona alakja szerint sorolják a nárciszokat csoportokba, úgy mint trombita, harang, csésze vagy gallér alakúak. Bár a nagyságuk és az alakjuk sokféle lehet, színben nem túl változatosak, hiszen csak fehér és sárga színárnyalatokban léteznek. A nárciszfajok közül Magyarországon természetes fajként a csillagos nárcisz ismert.


A nárcisz legendája

A nárcisz a nevét Narkisszosz mitológiai alakról kapta. akinek gyermekkorában azt jósolták, hogy csak úgy érheti meg az öregkort, ha nem ismeri meg önmagát. A szép ifjúba sok nimfa beleszeretett, de ő sorra kikosarazta őket. Egyszer vadászat közben megszomjazott, majd meglátta tükörképét a folyóban, amelybe nyomban beleszeretett. Egész nap próbálta megölelni tükörképét, mindhiába. Így ugyanazt a kínt kellett kiállnia, mint azoknak a nimfáknak, akik beleszerettek, de soha nem kaphatták meg.

Narkisszosz nem tudott betelni saját tükörképével, és addig nézte, amíg meg nem halt. Reggelre Narkisszosz helyén már csak néhány sárga szirmú virág, vagyis nárcisz maradt a tó partján. Az önmaga felé hajló szirmok miatt a nárcisz azóta is az önimádat jelképe.

A nárcisz nevének eredetéről még egy magyarázat van. Eszerint mérgező hatása miatt nevét a narkotikus, vagyis a bénítani szóból is eredeztetik. Minden nárcisz faj hagymájában és leleiben mérgező likorint, vagy más néven narciszint tartalmaz, aminek hánytató és bénító hatása van.

A legendája miatt az önzés, a gőg, az önteltség virágának tartják, de országonként eltérő, hogy mit szimbolizál. Míg a nyugati kultúrákban az önzést és hiúságot, addig Kínában a szerencsét, Japánban az örömöt jelenti. A virágzása az új kínai év kezdetére tehető, így ott az újjászületés szimbólumává is vált. Akármilyen legendák is köthetők hozzá, ez a gyönyörű virág mindenkinek örömet okoz látványával.

sárga nárcisz

A nárcisz a tavasz egyik első hírnöke. Fotó: Pixabay

Így legyen nárciszod

A nárciszhagymákat augusztusban érdemes elültetni, 5-10 cm mélyre, 10 cm tőtávolságra. Jó megoldás, ha ültető kosárba ültetjük őket, így egyben maradnak a hagymák és nem vesznek el a földben. Érdemes más tavaszi hagymásokkal összeültetni, így jó társasága lehet a jácint, vagy a tulipán.

A legszebben csoportosan mutatnak. A nárcisz kedveli a napos, félárnyékos helyeket és a mély rétegű, lazább, tápanyagban dús talajokat. A nárcisz vízigénye közepes. Rendszeres öntözést igényel, ha pedig cserépben tartjuk, akkor naponta igényli azt. Virágzás után egyszer végezzünk tápanyag utánpótlást. A nárciszok mérgező növények, így legyünk velük óvatosak.

A nárciszokat a kertünk napos, kissé félárnyékos helyére ültessük, de soha ne frissen trágyázott földbe. A fehér és élénksárga virágok nagyon jól mutatnak más virágok között, nem csoda, hogy nagyobb parkokban is szívesen adnak nekik helyet.

A kertekben elterjedt nárciszfajok közül a legkedveltebbek a költő nárcisz, amelynek fehér virága van, melynek közepén kiemelkedik egy kis vöröses dísz. A tölcséres nárcisz külső szirmai világossárgák, míg belsejében sötétebb szirmok találhatók. A pompás nárcisz virágai fehérek vagy halványsárgák, áprilisban nyílnak, de nem illatosak. A tazetta nárcisz 40-60 cm magas, széles levelei vannak, virágai kisebbek, de kellemes illatúak.

Ezt tedd a nárcisz hagymáival

A nárciszok lombozata a virágok elhervadása után elhal, és a levelek is fokozatosan elhervadnak. Azonban a bennük lévő tápanyag nem veszik el, hanem visszajut a hagymába. A hagymákat 3-4 évente érdemes felszedni, különben egy idő után el fogják veszíteni virágzóképességüket. A hagymák felszedésére a legideálisabb időpont a június vége, vagy a július eleje. Ezek után ugyanis már erős gyökeret fejlesztenek, és nehéz felszedni őket.

A hagymákat tisztítsuk meg, és tegyük el az ültetésig száraz, hűvös helyre. Terítsük ki őket, hogy ne érjenek egymáshoz. Akár papírzacskóba is tehetjük őket. A kifejlett hagymákat szeptemberben vagy legkésőbb októberben ültethetjük el, mélyen felásott és feljavított földbe. A hagymák ezután gyökereket növesztenek. Télen sem kell aggódnunk miattuk, hiszen takarás nélkül is jól megvannak. Kora tavasszal, amint elmúlnak a téli fagyok, megjelennek a hajtásaik, és a jácintokkal és a tulipánokkal együtt elsőként üdvözölnek bennünket, és a tavaszt.

nárcisz

A nárcisz az egyik első tavaszi virág, a tulipánnal és jácinttal együtt. Fotó: Pixabay

A nárciszhagymákat könnyen lehet hajtatni. Ehhez válasszuk ki a legszebb, legegészségesebb hagymákat, és novemberben ültessük őket cserépbe úgy, hogy a hagymák félig legyenek a földben.  Az edényt tartsuk mérsékelten nyirkosan, egy 10 Celsius-fokos helyiségben. Nem kell, hogy ez a helyiség sötét legyen, hiszen ekkor még csak a gyökereiket növesztik a hagymák.

Február végén kerüljön az ültetőedény legalább 15 Celsius-fokos hőmérsékletű, világos szobába, ahol a hagymák életműködése felgyorsul. Egy hónap alatt a nárciszok kivirágoznak. Csak akkor szedjük majd ki a hagymákat a földből, amikor a levelek visszahúzódtak,  különben a hagymák elpusztulnak.

A nárcisz az otthonunk dísze is lehet

Nem csak a kertben, hanem vágott virágként az otthonunkban is gyönyörködhetünk a nárciszban. Nagyon szépek önmagukban is, de tehetünk melléjük bármilyen, most nyíló virágot. Ha a vázát éjszakára hűvös helyre tesszük, akkor a virágok sokkal hosszabb ideig fognak élni.

Cserépbe, vagy balkonládába is ültethetjük

Ha cserépben, vagy balkonládában szeretnénk nevelni a nárciszt, akkor ahhoz a hagymákat szeptemberben ültessük el. Érdemes minden évben kiszedni a hagymákat, és szabad földbe ültetni, mert ha folyamatosan cserépben neveljük, nem lesznek olyan szépek az évek folyamán.

A cserépbe ültetés mélysége a hagyma méretétől függ, de átlagosan 10 cm mélyre kell ültetni. A hagymák nem jól viselik a pangó vizet, ezért a cserepek alját 5 centiméter vastagon töltsük meg kaviccsal, majd erre kerüljön 5 centiméter vastagságban virágföld. A hagymákat a csúcsukkal felfelé ültessük el.

A hagymákat addig a szintig töltsük fel földdel, hogy a föld és a cserép teteje között maradjon 2-3 centiméter, hogy könnyebben öntözhessük. Ezután tömörítsük a földet, és alaposan öntözzük meg. Nárciszokban gazdag tavaszt kívánunk!