Itt a tél, és vele az első fagyok. Ilyenkor legszívesebben az összes növényünket bevinnénk az otthonunk melegébe, de ezt sajnos nem tehetjük meg. De nincs is rá szükség, hiszen kellő odafigyeléssel odakint is meg tudjuk védeni őket a hideggel szemben.

A rózsák egy részének ráadásul nincs is szüksége télen védelemre, hiszen sok közöttük a fagytűrő. De azért akadnak közöttük olyanok is, akiknek kell a segítségünk ahhoz, hogy jövőre is csodaszép virágokkal örvendeztessenek meg bennünket. Eláruljuk, mire figyelj oda télen, hogy a rózsád elégedett és gyönyörű legyen tavasszal.

Óvd meg a rózsád, ha itt a tél

1. A nagyobb termetű parkrózsák, és a folyamatosan virágzó, úgynevezett floribunda és multiflora rózsabokrok nagyon jól bírják a fagyot, és így vannak vele a futórózsák is. Így őket nem szükséges védeni a hideg ellen.

2. A nagy virágú bokorrózsákat, a tearózsabokrokat viszont védeni kell a fagyoktól. Az ágaik alsó részét, ahol a metszés után megmaradó és hajtást fejlesztő rügyek vannak, úgy tudjuk megvédeni, ha felkupacoljuk, vagy feltöltögetjük a talajt. A töltögetéshez használhatunk nyers komposztot, istállótrágyát, vagy akár fakérget is.

rózsa fagy

A rózsák nagy részét meg kell védeni télen a fagytól. Fotó: Shutterstock

3. Érdekes megfigyelés, hogy minél illatosabb a rózsa, annál kevésbé tűri a fagyot és annál nagyobb védelemre van szüksége télen.

4. A minirózsákat sem szabad feltöltés nélkül hagyni, amikor itt a tél, hiszen nem viselik jól a fagyot.

5. A magas törzsű rózsák nagyon kevéssé védettek, hiszen a gyökérzet és a törzs az esetükben vadrózsa, ami teljesen fagytűrő, de a koronájuk nagyon is fagyérzékeny. A korona vesszőit kell védeni, mégpedig úgy, hogy az ágak közét kitömjük újságpapírral és a koronára ráhúzunk egy vízálló papírzsákot. A zsákot kössük össze alul, hogy megvédje a fagytól. Fontos, hogy távolítsuk el a leveleket és az elnyílt virágokat, mielőtt betakarjuk a koronát, hogy az ne rothadjon el és ne kerüljön veszélybe a különböző fertőzések miatt.

6. Nem elég ilyenkor gondoskodni a rózsáról, hiszen az ültetésekor is sokat tehetünk a védelméért. A legjobb védekezés a fagyás ellen, ha a rózsákat kellően mélyre ültetjük. Így tudjuk legjobban megvédeni a rózsa legérzékenyebb részét, vagyis a gyökérnyak felett található területet, ahol a hajtások indulnak.

Ha ezt a részt 5 cm-rel a föld alá ültetjük, hatalmas védelmet biztosítottunk vele a rózsánknak a fagyás ellen. Ha az oltási hely nem a föld alatt helyezkedik el, akkor a felkupacolással is megóvhatjuk. A tőzeg kevésbé alkalmas erre, mert megköti a nedvességet és nagy hidegben megfagy. A föld feletti hajtásalapot 15-20 cm magasan töltsük fel, és nagyon vigyázzunk, hogy a gyökerek ne maradjanak szabadon.

7. A futórózsákat úgy tudjuk legjobban megvédeni, ha befedjük az oltás helyét földdel. A fő hajtások alapját védhetjük lombbal, az ágakat pedig nádszőnyeggel vagy fenyőágakkal fedjük le.

8. Nagy figyelmet igényelnek a dézsában, vagy cserépben nevelt rózsák. Mivel számukra igen kevés mennyiségű föld áll rendelkezésre, az sajnos nagyon gyorsan át is tud fagyni. Ekkor pedig a gyökér nem fog tudni kellő mennyiségű nedvességet felvenni, így ki fog száradni.

Ha van elég hely, akkor a legjobb megoldás, ha betesszük a növényt a pincébe, vagy az előszobába, ahol nincs túlságosan nagy meleg. Ne hagyjuk kiszáradni a tél folyamán, de csak mérsékelten öntözzük. Ha mégsem tudjuk bevinni, akkor a legjobb megoldás, ha a dézsát vagy a cserepet szigetelt talajra tesszük és bevonjuk a külső réteget hőszigetelő anyaggal, például pokróccal. A növényre pedig húzhatunk papírzsákot, vagy vászonból készült zsákot. A fontos, hogy lélegző anyagból legyen a védelem.

9. Ha a hőmérséklet tartósan -10 Celsius-fok alatt van, akkor a rózsánk komoly veszélybe kerülhet. Különösen akkor, ha gyakran váltja egymást a fagy és az enyhülés. A jég ilyenkor ráfagyhat a növényre, ami komoly fizikai károsodást képes neki okozni. Letörhet az ága, vagy olyan sérülés keletkezhet rajta, amely később mindenféle betegség forrása lehet. Ezért is fontos, hogy óvjuk a rózsákat a fagytól, hogy ne legyenek közvetlenül kitéve az időjárás változásainak.

rózsa felkupacolása

A rózsa felkupacolásánál ügyeljünk a növény gyökérzetére. Fotó: Shutterstock

10. A rózsákat teleltethetjük két részletben. Az első ütemet időzítsük az első, általában novemberben bekövetkező kisebb fagyokra. Ilyenkor kupacoljuk fel a földjüket laza, morzsás szerkezetű termőfölddel. Ezt a szemzés felett 20 cm magasan tegyük meg. Soha ne ássuk fel a tő körül a földet és ne abból kupacoljunk! Ennek az az oka, hogy a rózsa gyökérzete ilyenkor könnyen megsérülhet, amely a növény elfagyását fogja előidézni.

A második ütemet a következő fagy elé ütemezzük, ekkor takarjuk le mulccsal, levelekkel vagy szalmával a rózsát. Fontos, hogy szellőző anyagot használjunk. Ha nagyon erős mínuszok várhatók, akár egy vödör rózsára borítása is plusz védelmet jelenthet.

11. A rózsa védelmét biztosító anyagokat mindenképp távolítsuk el tavasszal, amikor már nem kell tartani az éjszakai fagyoktól sem. Ha ezt nem tesszük meg időben, a fiatal hajtások el fognak sárgulni. Az eltávolítás ne történjen napos időben, hogy a rózsának ne kelljen túl hirtelen hozzászokni a fényviszonyok változásához.

Mindenkinek gyönyörű rózsákat kívánunk tavaszra!