Ha ősz, akkor itt a gyümölcsfák ültetésének ideje. Márpedig, ha van hely a kertünkben, nem szabad lemondanunk a saját gyümölcsfáról. Egyrészt óriási élmény, amikor mi magunk ültetjük el a csemetét, segítjük a fejlődését, és szüreteljük le róla a gyümölcsöket. Másrészt, így juthatunk hozzá igazán friss és finom gyümölcsökhöz, amelyekről pontosan tudjuk, hogy mivel voltak, vagy éppen nem voltak kezelve a fejlődésük során.

A gyümölcsfa pedig nem csak gyümölcsöt ad. Csodás látványa jobb kedvre deríthet minket, az árnyékában pedig olvashatunk, vagy éppen családi összejöveteleket tarthatunk, nem is beszélve a tiszta levegőről, és a madaraknak nyújtott lakhelyről, amit szintén biztosít számunkra a gyümölcsfánk.

A gyümölcsfa ültetése nem nehéz feladat, de mint mindennek, ennek is megvannak a maga trükkjei és titkai. Ezeket szedtük most csokorba.

Ezeket érdemes tudnod, amikor gyümölcsfát ültetsz

1. A legfontosabb, hogy eldöntsük, milyen gyümölcsfa kerüljön a kertünkbe. Ehhez elég sok tényezőt meg kell vizsgálni. Döntő lehet, hogy melyik gyümölcsöket szereti a család, hiszen csakis olyan gyümölcsfát érdemes ültetni, amelynek a gyümölcse el is fog fogyni. Ezután nézzünk utána, hogy az adott fajtáknak mekkora a várható mérete, és döntsük el, hogy a kert melyik része lesz ideális a számára a mérete és a szükségletei alapján.

gyümölcsfa ültetés

Ha van kertünk, mindenképp adjunk benne helyet gyümölcsfáknak is. Fotó: Shutterstock

Ügyeljünk rá, hogy kellő távolságra legyen a háztól, a kerítéstől, a vezetékektől. Nem utolsó szempont körbenézni a szomszédságban, hogy ott milyen gyümölcsfák vannak és milyen termést hoznak, hiszen hasonló körülményeket fogunk tudni biztosítani mi is a sajátunknak. Ami a szomszédban jól bírja, az valószínűleg nálunk is remekül fogja érezni magát.

2. Érdemes többféle fát ültetni, és ha nem túlságosan nagy a kertünk, a kisebb fajtákat választani. Ezeket ápolni és szüretelni is jóval könnyebb, mint nagyobb társaikat, ráadásul változatos lesz a kert gyümölcsválasztéka.


3. Ne kerüljön a csemete egy régebbi gyümölcsfa helyére, hiszen ott kártevők, betegségek lehetnek, ráadásul az elődje már minden tápanyagot kivett az adott földterületből.

4. Mindig megbízható forrásból szerezzük be a csemetét és kérjünk információt az ültetés körülményeiről és arról is, hogy a gyümölcsfa milyen gondozást igényel. A gödröt érdemes az ültetés előtt két héttel kiásni, és jól átforgatni a talajt. Az elkészült ültetőgödröt legalább 8-10 napig érje napsütés és járja át a levegő. Nem árt, ha kerül bele klórmentes, magas foszfor és kálium tartalmú komplex műtrágya, melyet a földdel alaposan összekeverve célszerű elhelyezni.

Az átlagos ültetőgödör méret mindig akkora legyen, hogy abban a fa gyökerei kényelmesen elférjenek. A legjobb, ha egy 120x120 cm alapterületű és 80 cm mélységű ültetőgödröt ásunk. A feltalajt a gödör egyik, az altalajt a másik oldalára tegyük, és ügyeljünk rá, hogy a visszatöltésnél a felső réteg kerüljön alulra, az alsó pedig felülre.

Fontos, hogy a hosszú gyökérágakat metsszük vissza ültetés előtt, és áztassuk be a gyökereket egy napig, így azok jól meg tudják szívni magukat vízzel az ültetés előtt.

5. Adjunk a talajhoz istállótrágyát, érett komposztot vagy komplex hatóanyagú műtrágyát. A facsemeték első, felszívó gyökerei ugyanis eleinte csak a jó minőségű, tápanyagokban gazdag talajban növekednek gyorsan.

6. A kellően megülepedett ültetőgödörbe úgy helyezzük el a facsemetét, hogy ha a föld a későbbiekben is ülepszik, a facsemete akkor se kerüljön mélyebbre, mint amikor a faiskolában volt.

7. Ültetés után óvatosan tapossuk meg a földet, hogy az valamennyi gyökeret szorosan körülvegye, majd alaposan öntözzük meg a csemetét, a tövét pedig kupacoljuk fel.

8. Ha túlságosan vékony a csemete törzse, nem árt kikarózni, és védőhálót is tehetünk köré, hogy védjük a vadaktól.

Ezért fontos a talaj előkészítése

A sikeres gyümölcsfaültetés feltétele a jól előkészített talaj. Így sokkal jobb körülményeket tudunk biztosítani a csemetének, amely így sokkal jobban tud fejlődni, ráadásul meg tudjuk védeni nagyon sok kártevőtől és betegségtől is.

gyümölcsfa ültetés

A gyümölcsfa ültetés előtt nagyon fontos a talaj jó előkészítése. Fotó: Shutterstock

A talajfertőtlenítés kulcsfontosságú a gyümölcsfák ültetésekor. A különféle növényi maradványokat el kel távolítani, és fontos, hogy a talajélet beinduljon. Ez történhet kapálással vagy rotációs kapával.

Ahogy jön a hideg, úgy menekülnek a talajlakó kártevők és lárváik egyre mélyebbre, akár 60-80 cm mélyre. Ezért fontos, hogy amikor még a kártevők a talajművelési mélységben vannak, juttassunk ki talajfertőtlenítő szereket, melyek azonban kíméletesek a talajban élő hasznos szervezetekkel.

Sikeres gyümölcsfaültetést kívánunk!