A gyömbér, habár kiváló fűszer- és gyógynövény, még mindig nem ismerjük eléggé. Szerencsére egyre többünknek jut eszébe a téli, megfázásos időszakokban, azonban azt csak kevesen tudják, hogy nem csak ekkor tud segíteni! Illetve sok esetben egyenesen tilos fogyasztani!

Ismerd meg a gyömbért

Már a tengerészek is imádták a gyömbért, hiszen azt rágva nem lettek tengeribetegek, az ókori indiaiak pedig emésztési problémáik esetén vetették be. Az ókori görögök gyúrták bele először a kenyérbe és így született meg a gyömbérkenyér, míg a középkorban az olaszok a szexuális teljesítmény fokozására fogyasztották.

gyömbér tea

A gyömbér kiválóan segít megfázás esetén, de vannak esetek, amikor nem szabad fogyasztani. Fotó: Shutterstock

Egy i. e. 3000 körülre tehető kínai füvészkönyv is megemlíti mint fontos gyógyszert, Indiában a vallásos szertartások előtt vették el vele a hagyma okozta rossz leheletet, nehogy megsértsék az isteneket.

Az angolok sört készítenek belőle, hiszen az finom, és még a gyomorpanaszok, az émelygés vagy a hányinger leküzdésére is kiváló. A gyömbért ráadásul otthon is nagyon könnyen termeszthetjük, így ha elfogy, csak a cserépig kell mennünk érte.


Ez történik, ha rendszeresen fogyasztunk gyömbért

1. A gyömbér erős gyulladáscsökkentő hatása enyhíti az ízületi fájdalmakat.

2. A gyömbér emellett kiváló gyomorproblémák, például hányinger, hányás és emésztési zavarok kezelésére, így a kemoterápia okozta hányinger enyhítésére is.

3. De enyhítheti a puffadást, így étkezések után is számíthatunk rá.

4. A gyömbérben található antioxidánsok segítik az immunrendszer erősítését, így megvédenek a különféle betegségekkel szemben.

5. A gyömbér fogyasztása fájdalomcsillapító hatással is jár. Remek megoldást nyújt migrén, menstruációs fájdalom és izomfájdalom esetén is.

6. A gyömbérben nagy mennyiségben található A-, C-, E- és B-vitamin, de tartalmaz még magnéziumot, foszfort, káliumot, vasat és cinket.

7. Ezen kívül kiváló, ha náthásak vagyunk, hiszen vírus- és baktériumellenes hatása is van. Segít csökkenteni a lázat és a köhögés csillapításában is számíthatunk rá. Ehhez reszeljünk le egy darab gyömbért, majd forrázzuk le 2 deci vízzel. Ezután hagyjuk állni tíz percig, szűrjük le, és mézzel ízesítve igyuk meg.

8. Mivel segít csökkenteni a vércukorszintet, növelheti az inzulin hatékonyságát, így cukorbetegek számára is ajánlott a fogyasztása.

9. Sőt, még a koleszterinszintet is csökkenti. De még a fogyókúrázóknak is segít, hiszen a gyömbér serkenti az anyagcserét és segít a testsúlykontrollban.

10. Egyes vizsgálatok szerint bizonyos ráktípusok ellen is hatékony lehet, állítja a Michigani Egyetem rákközpontja, amely egy kutatás során úgy vélte, az őrölt gyömbér sejthalált okoz a petefészek rákos sejtjeiben.

gyömbér

A gyömbér segít a koleszterinszint csökkentésében, de még számos pozitív egészségügyi hatása van. Fotó: Shutterstock

Azonban a gyömbérnél is fontos a mértékletesség, hiszen a gyömbér túlzott mennyiségben történő fogyasztása gyomorproblémákat okozhat. Mivel gyógyszerkölcsönhatásokat is okozhat, mielőtt bevezetnénk az étrendünkbe, feltétlenül konzultáljunk az orvossal. A  gyomorfekély vagy a reflux tüneteit felerősítheti, és mivel a gyömbérnek enyhe véralvadásgátló hatása van, ne fogyassza, aki véralvadásgátlót vagy vérhígítót szed, illetve olyan gyógyszert, amelynek ilyen hatása is van, mint például az aszpirinnek. De nem ajánlott terhesség alatt sem, és azok se fogyasszák, akik vérnyomás-szabályozót szednek, a gyömbér ugyanis önmagában is rendelkezik vérnyomáscsökkentő hatással.

Így lehet saját gyömbéred

A gyömbér igazán drága, ezért jobban járunk, ha mi magunk neveljük. Ehhez szerezzünk be egy nagy cserepet. A boltban vásárolható gyömbéreket sok esetben csírázásgátló anyaggal kezelik, ezért ahhoz, hogy saját gyömbérünk legyen, érdemes kertészetben vásárolnunk a gyömbérgumót.

Tisztítsuk meg a gyömbért, majd áztassuk be 24 órára, mielőtt feldarabolnánk. Mivel a gyömbér gyökerei vízszintesen nőnek, fontos, hogy széles legyen a cserép vagy a láda, amibe el fogjuk ültetni.

Töltsük meg a cserepet jó vízelvezetésű földdel, majd a gyömbér gumóját szeleteljük vékony darabokra. Keressünk olyan darabokat, amelyeken kis bemélyedések vannak, és ezekkel lefelé helyezzük őket a cserépbe, körülbelül 4 centiméter mélyen.

Az ültetés után rendszeresen és bőségesen öntözzük a gyömbért. A gyömbér esetében nagyon fontos, hogy ne hagyjuk kiszáradni a talajt, de pangó vízben sem szabad állnia. Valószínűleg több hetet is várnunk kell, mire előbújik a kis növény a földből. Fontos, hogy óvjuk a hidegtől, és olyan helyen neveljük, ahol szórt fény éri.

Körülbelül nyolc hónap alatt fejlődik ki teljesen a gyömbér, amikor is tőosztás szerűen szétválaszthatjuk a rizómáit. Az új gyömbért pedig ültessük el egy cserépbe.

A rizóma a gyömbér ehető része. A gyökereket mindig távolítsuk el, amikor a rizómát fogyasztani kívánjuk. Fontos, hogy a gyömbért mindig mossuk és hámozzuk meg fogyasztás előtt. Akár szeletelve, akár reszelve is nagyon finom és jótékony hatású, sőt, sütőben meg is száríthatjuk és le is reszelhetjük, hogy tovább eltartson.

Mindenkinek jó egészséget kívánunk!