Az Egyesült Államokban igazi sörkülönlegességet is megkóstolhatnak az ital kedvelői, mégpedig tisztítottszennyvíz-alapú folyékony kenyeret. A tudósok szerint az ilyen víz egészségesebb lehet sok felszíni forrásnál – írja a vg.hu

sör

Namíbia már több mint 50 éve hasznosítja újra a szennyvizet – fotó: pixabay.com

Gyorsan elfogyott a kedvező ára miatt

Az amerikai Fox City Sörfőzde különleges újdonsággal lepte meg a sörkedvelőket. A cég kocsmájában a kézműves sörök mellett a Revival Lager nevet viselő sör is kapható volt tavasszal, aminek ára az itallap legolcsóbbjaként 0,6 literenként 4 dollárba került – éppen ezért gyorsan el is fogyott.

A szennyvízből – helyesebben fogalmazva: az újrahasznosított vízből – készített sör ötlete 2014-ből, egy Art Larrance nevű oregoni sörfőzőtől származik. Ekkor rendeztek ugyanis versenyt az ilyen vízzel készített söröknek annak érdekében, hogy széles körben elfogadtassák, a megfelelő eljárással újrahasznosított szennyvíz újra ihatóvá tehető.

Kiderült, hogy az újrahasznosított szennyvíz ugyanolyan tiszta, ha nem tisztább, mint a felszíni vízforrások, amelyek gyakran alig tisztított szennyvizet is tartalmaznak – állapították meg tavaly ősszel a Stanford University és a University of Illinois Urbana-Champaign kutatói.


sörfőzde

A szennyvízből – helyesebben fogalmazva: az újrahasznosított vízből – készített sör ötlete 2014-ből, egy Art Larrance nevű oregoni sörfőzőtől származik – fotó: pixabay.com

Alkalom szülte megoldás

A Fox City Sörfőzdéjének különlegessége egy alkalom szülte megoldás volt. A WaterReuse Association éves gyűlésére a H2O Innovation kanadai víztechnológiai vállalat helyi üzeme sört szeretett volna felszolgálni. A gyűlésen közüzemi vezetők, mérnökök és tudósok akarták megbeszélni a víz újrahasznosításának legmodernebb vívmányait.  A H2O Innovation operatív igazgatója, Guillaume Clairet ezután fordult azzal az ötlettel Chris Bumphoz, a Fox City sörfőzőjéhez, hogy készítsen sört újrahasznosított vízből.

A sör alapanyagaként szolgáló szennyvizet Los Angeles északnyugati részéről szerezték. A kapott salakanyagos folyadékot egy szennyvíztisztító telepen megtisztították, majd az ott kezelt víz egy részét ultraszűrésen és számos más eljáráson átvezették. A folyamat eredményeképpen a baktériumoktól kezdve a vírusokon át a hormonokig mindent eltávolítottak a folyadékból, így a víz már megfelelt azoknak az  állami szabványoknak, amelyek az újrahasznosított ivóvízre vonatkoznak.

A Bloomberg írta meg korábban, hogy az eljárás nem ismeretlen: Namíbia például már több mint 50 éve hasznosítja újra a szennyvizet, de Szingapúr is évtizedek óta alkalmazza a módszert. Mindkét országban közvetlen ivóvíz-újrafelhasználási rendszereket használnak, azaz a kezelt vizet közvetlenül az ivóvízellátásba vezetik vissza.