Ha szerencsés vagy, a kerted tele van finomabbnál-finomabb gyümölcsökkel és talán mostanra jutottál el odáig, hogy nem tudod, mit is kezdj ekkora mennyiséggel. A nyersen fogyasztás persze nagyon egészséges, hiszen így jutsz hozzá a legtöbb vitaminhoz, de hát mint mindennek, ennek is van egy határa.

És persze a gyümölcsök sem állnak el feldolgozás nélkül hosszasan, így érdemes kitalálni valamit, hogyan is tartósíthatjuk őket a télre, vagy hogy fogyaszthatjuk el őket most, kissé változatosabban, mint eddig. Természetesen semmi kifogásunk a finom befőttek ellen, de akadnak egyéb módjai is, hogy a gyümölcsökből finomságok kerüljenek az asztalra.

Ezek a gyümölcsös finomságok pedig még a legkisebbek ízlését is elnyerhetik, így vidám megoldást jelenthetnek a vitaminpótlásra is.

gyümölcs fagyi

Készíts házi fagyit a gyümölcsökből! Fotó: Shutterstock

Így használhatod fel a gyümölcsöket, ha nem csak befőttben gondolkodsz

1. A gyümölcspürét pillanatok alatt elkészítheted

Bármiből készíthetsz finom gyümölcspürét egy botmixer segítségével. Amit pedig nem fogyasztotok el azonnal, azt kis dobozokban le tudod fagyasztani, és később akár fagyi vagy sütemény mellé, akár csak úgy magában is, meg tudjátok enni.


2. Már most gondolj az ajándékokra

Gondolj már most az ünnepekre, és készíts kis üvegekben lekvárokat. Akár többfélét is készíthetsz mindenkinek, így egy egész lekvár gyűjteményt tudsz ajándékozni, ami amellett, hogy finom, még igazán személyes ajándék is. Díszítsd az üveg tetejét, és válassz hozzá egy szép címkét is, amire azon túl, hogy ráírod, mi van az üvegben, a megajándékozott nevét is ráírhatod.

3. Készíts fagyit

Ha van fagyigéped, készíts finom házi gyümölcsfagyit. Ehhez számtalan receptet találsz a neten, de magadtól is nyugodtan kitalálhatsz valami újdonságot. Egészen biztosan nem fogsz hibázni, sőt, csodásan izgalmas, új ízek születhetnek meg a különféle variációkból.

4. Készíts gyümölcssalátát

Valamikor őrületesen divatos volt gyümölcssalátát felszolgálni a hozzánk érkező vendégeknek, de az utóbbi időben valahogy egyre kevesebbeknek jut eszébe. Pedig igazán finom és egészséges finomság, ráadásul bármivel meg lehet bolondítani. A gyerekeknek szörppel, a felnőtteknek pedig egy kis alkohollal lehet igazán különlegessé varázsolni.

5. Túrós desszert is készülhet gyümölcsből

Törd össze a túrót és ízesítsd finom gyümölcsökkel. Így a gyerekek is könnyebben fogják megenni a gyümölcsöt, ráadásul akár még desszert is válhat belőle egy kis tejföl vagy gyümölcspüré hozzáadásával.

6. Kiválóak lehetnek levesként vagy kísérőként is

Ne csak desszertként gondolj a gyümölcsre, hiszen kiváló levest is készíthetsz belőle, és némelyik gyümölcs remek kísérője lehet a húsételeknek is, akár párolva, akár zselé vagy szósz formájában. Gondolj csak a svéd húsgolyóra, amelyik elképzelhetetlen a ribizlilekvár nélkül.

gyümölcs lekvárok

Ha odafigyelsz a részletekre, egészen biztosan finom és tartós lesz a befőzés eredménye. Fotó: Shutterstock

Így lehet sikeres a befőzés

Akár a kertünkben termett, akár vásárolt gyümölcsöt teszünk el télire, azt szeretnénk, ha semmi sem veszne kárba. Ráadásul sok munkánk is van a befőzésben, így érdemes minden apró kis részletre odafigyelni, hogy az elkészült finomságok sokáig álljanak a rendelkezésünkre.

1. Nagyon fontos, hogy mindig csírátlanítsuk az üvegeket. A legjobb, ha nem csupán elmosogatjuk, hanem betesszük őket egy kis időre a meleg sütőbe, vagy magas hőfokon mossuk ki a mosogatógépben.

Miután fertőtlenítettük az üvegeket, állítsuk őket fejjel lefelé egy frissen mosott konyharuhára és hagyjuk, hogy maguktól száradjanak ki. Nem szabad eltörölni az üvegeket, mert azzal máris vége a fertőtlenítésnek.

2. Nem elég az üvegnek tisztának lenni, a fedőnek is annak kell lennie. A mosogatás után már csak kívülről fogjuk meg, hogy ne kerüljön bele semmi, ami miatt később megromlana az eltett étel. A rozsdás, rossz menetű fedeleknek pedig sajnos menniük kell.

3. Csakis friss, hibátlan gyümölcsöt főzzünk be. A rossz gyümölcsnek nem lesz jó íze, ez ilyen egyszerű. Így hát vágjuk ki a romlott részeket és csakis érett, egészséges gyümölcsöt dolgozzunk fel.

4. Ügyeljünk az édesítésre. Akadnak olyan gyümölcsök, amelyekhez egyáltalán nem is kell plusz cukrot hozzáadni, de amelyiknél szükséges, ott használhatunk cukrot, befőzőcukrot vagy akár mézet is. Minél érettebb a gyümölcs, annál édesebb, így annál kevesebb édesítőszerre lesz szükség.

5. Fontos tudni, minél több cukrot használunk, és minél tovább főzzük, annál sűrűbbé válik a lekvár.

6. Ha befőzőcukrot használunk, azzal fel tudjuk gyorsítani a folyamatot, mivel az már eleve tartalmaz zselésítőanyagot, vagyis pektint.

7. A befőzés utáni napokban ellenőrizzük, hogy biztosan jól vannak lezárva az üvegek. Ehhez nyomkodjuk meg az üvegek tetejét. Ha visszapattannak, vagy be sem lehet nyomni őket, akkor tökéletes munkát végeztünk. Ha azonban könnyen benyomható a fedél, vagy még be is szippantja a levegőt, akkor amilyen gyorsan lehet, fogyasszuk el a benne lévő finomságot, mert nem jól zártuk le, így hamar meg fog romlani.

8. A kész befőtteket, szörpöket, lekvárokat tároljuk száraz, hűvös helyen. Ragasszunk rájuk címkét, amelyre ráírjuk, hogy melyik évben tettük el, és mit tartalmaz az üveg. Pár év múlva hálásak leszünk ezért, mert addigra már egészen más lesz a színük, és lehet, csak a felirat segít megkülönböztetni a szilvalekvárt a baracktól.

Sok finom gyümölcsös fogást kívánunk!