Régen szokás volt, hogy egyes zöldségfélék magjait még a tél beállta előtt, már novemberen elvetették a gazdák. Ezt a módszert az úgynevezett hidegtűrő zöldségféléknél alkalmazták (borsó, sárgarépa, petrezselyem, hónapos retek, fejes saláta, hagyma, spenót, sóska, mák, metélőhagyma), melyek vetése egyébként február végén, márciusban lenne.
• a tavaszi munkacsúcs mérséklése és
• késő ősszel könnyebb és jobb a vetés a nehezen művelhető, lassan szikkadó kötöttebb talajokon.
A tél alá vetés nem azonos a nyár végi, kora őszi vetésekkel és ültetésekkel (pl. áttelelő hagyma, áttelelő káposzta és saláta, őszi spenót és sóska), amelyek esetében valóban a cél a koraiság fokozása azáltal, hogy a jóval korábban, még augusztus végén, szeptemberben elvetett, illetve kiültetett és a fagyokig megerősödő növények tavasszal egy-két héttel korábban szedhetők, mint a tavaszi vetésűek, illetve ültetésűek.
A kockázat nagy!
A tél alá történő vetés eredményessége két dolog miatt vitatott, és tudni kell, hogy jelentős kockázattal jár a tavaszi szaporítással szemben.
Klímánk sajátosságából adódik, hogy a fagypont alatti lehűléseket januárban gyakran követik tartós felmelegedések, majd februárban újra hideg, sok esetben keményebb és tartósabb, mint decemberben vagy januárban. A lassan csírázó sárgarépa vagy petrezselyem esetében kisebb a kockázat, viszont a borsónál, de még a hagymánál is fennáll annak a veszélye, hogy kicsírázik a mag, kikel a növény (csírázási hőmérsékletük alacsony, mindössze 2-4 0C), majd a hideg hatására elpusztul.
A tél alá vetés ellen szól a nagyszámú kártevő – fotó: Shutterstock
Ami szintén a tél alá vetés ellen szól, a nagyszámú kártevő. Hetekig, hónapokig a talajban elfekvő mag jó táplálék a rágcsálóknak, madaraknak és a rovaroknak, ebből adódóan a drága vetőmagvak ki vannak téve a pusztulásnak.
Mindenképpen előnynek számít a tavaszi vetéssel szemben, hogy nem munkacsúcsidőben történik a vetés, és a talajviszonyok is általában alkalmasabbak ősszel a magágy-előkészítésre, mint február végén, március elején.
Az említett hátrányok közül a tavasszal feltorlódó munkák miatt többnyire csak nagyüzemben alkalmazzák, ahol a kártevőveszély ugyanúgy fennáll, mint a kisgazdaságokban, ugyanakkor a talaj lassú szikkadása miatt mind a nagyüzemekben, mind a kisgazdaságokban indokolható az ősz végi vetés.
Mikor és hogyan vessünk?
Nehéz időpontot mondani a tél alá vetéssel kapcsolatban. Mindenesetre fontos szabály: nem szabad vele sietni, meg kell várni, amíg a levegő 2-3 0C alá hűl. Ennek ideje többéves tapasztalat alapján október vége, november eleje, amikor már a talaj hideg, de még nem fagyos.
Fontos, hogy az őszi szántás vagy ásás után a talaj kellően megülepedjen, ami hetekig is eltarthat a talaj kötöttségétől és a forgatás minőségétől függően. Tél alá vetés esetén csak a tökéletesen elbomlott szerves trágya jöhet számításba, műtrágyák közül – mint egyébként is – a foszfor 80-90%-át, a káliumnak megközelítően a felét dolgozzuk a talajba.
Tanácsos sűrűbben vetni. A legjobb minőségű vetőmagok esetében sem kedvező a több hónapig tartó elfekvés a talajban, ami alatt a csírázóképesség romolhat (gyengébb csírázási erélyű magvak!). A nehezebben csírázók esetében (pl. sárgarépa, petrezselyem, sóska) 20-30%-kal, a jobban csírázóknál (saláta, spenót, stb.) 10-20%-kal több mag vetését javasoljuk, ami nem a sortávolság csökkentésével, hanem a soron belüli magszám növelésével valósítandó meg.
A vetés mélysége nagyon fontos a tél alá vetett konyhakerti növényeknél is, ami adott esetben függ a mag nagyságától és a talaj kötöttségétől. A sekélyen vetett mag gyorsan kiszárad, arról nem is beszélve, hogy könnyebben válik a kártevők prédájává.
A tavasszal feltorlódó munkák miatt többnyire csak nagyüzemben alkalmazzák – fotó: Shutterstock
Az apró magvakat (1-2 gramm ezermagtömegűek), amelyeket egyébként 1-2 cm-re vetnénk, tél alá vetés alkalmával 2-3 cm mélységre helyezzük, a nagyobbakat (100 g-ig) 3-4 cm-re, míg a nagyokat (100 gramm felettieket) 4-5 cm mélyen vessük.
Homokon a vetést a felső, kötöttebb és humuszban gazdag talajon a javasolt érték alsó határának megfelelően helyezzük a talajba.
Hibás szemlélet az, amely azt tartja, hogy a mag a jól trágyázott (magas tápanyagtartalmú talajban) jobban kel. A mag csírázáskor a korábban maga által felhalmozott tápanyagokból, az úgynevezett endospermiumból táplálkozik, vagyis a csírázást megelőzően és a csírázás alatt a talaj tápanyagtartalma a kelést ilyen vonatkozásban nem befolyásolja. Viszont kifejezetten káros lehet a túl magas tápanyagtartalom (túltrágyázás), az ozmózis törvényének megfelelően lassítja a csírázáshoz szükséges víznek a magba jutását.
