Ma éjjel és szombat hajnalban várhatóan, derült vagy gyengén felhős lesz az ég, de a keleti megyékben erősen megnövekszik a felhőzet, és ott gyenge eső is lehet, valamint az Alpokalján is több lesz a felhő, de ott csapadék nem valószínű. A délkeleti szél élénk, helyenként erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul.

Szombaton napközben északkeleten eleinte több, majd ott is kevesebb felhő valószínű, arrafelé reggel kisebb eső még lehet, másutt gyengén felhős, napos időre számíthatunk csapadék nélkül.A délkeleti szél megélénkül, északnyugaton és délkeleten időnként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.

Vasárnap éjszaka az Alpokalján és az Alföld északi részein lehet felhős az ég, emellett ködfoltok többfelé is képződhetnek.Napközben javulnak a látási viszonyok, általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúl nyugati negyedén továbbra is borult marad az ég. Csapadék nem lesz. A délkeleti, az Alföldön északkeleti szelet többfelé élénk lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 14 fok között alakul, de az Alpokalján csak 6, 7 fokig melegedhet fel a levegő.

A következő egy hét során kevesebb csapadék várható, és a hőmérséklet is visszaesik pár fokot, de jelentős lehűlés, komoly fagy nem várható. A hét végén száraz, sokfelé napos idő valószínű. A következő, csapadékot is hozó frontrendszer valószínűleg kedden érkezik, immár nyugat felől, azaz kissé átalakul az időjárási rendszerek áramlási mintázata térségünkben. A következő 6-8 nap során területi átlagban 5-10 mm csapadék valószínű. A maximumhőmérséklet jellemzően 10, a minimumok pedig többnyire fagypont fölött alakulnak. Gyenge fagy inkább csak vasárnap és hétfőn reggelre várható. Ennek megfelelően a talaj hőmérséklete lassan csökken majd a következő napokban.

Az őszi káposztarepce és a kalászosok fejlődéséhez, megerősödéséhez, a korábban egyenetlenül kelt táblák egységesedéséhez az elmúlt hetek csapadékos és tartósan enyhe időjárása ideális körülményeket teremtett. Kifejezetten kedvező kilátásokkal várhatják a telet ezek a növények.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!

Az időjárás rovat főtámogatója a Kaposflex Kft., támogatója az ICL Specialty Fertilizers.