Szombat

A hajnalban helyenként előforduló enyhe szitálást napközben nem követi csapadék. Napos száraz idő lesz, viszont az Alpokalján, illetve az északkeleti megyékben a délelőtt folyamán még több lehet a felhő. Egy ciklon hatására a déli, délkeleti szél szinte mindenhol élénk lesz, Sopronnál meg is erősödhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 22 fok között várható.

Vasárnap

Vasárnap reggelre elsősorban az északkeleti és a délnyugati országrészben képződhet köd, amely délelőtt gyorsan feloszlik. Napközben egy északnyugat felől érkező felhősáv vonul végig az országon, de emellett is több órás napsütésre számíthatunk. Csapadék nem várható. A déli, délkeleti szelet többfelé kísérhetik élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is lehetnek, Sopron, illetve a Fertő tó térségében viharos lökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb hőmérsékletek 3 és 12 fok, a maximumok 17 és 26 fok között alakulnak majd.

Agrometeorológia

A hét első felének csapadékösszege nagy területi változékonyságot mutat. Az északnyugat-délkeleti sávban és a Nyugat-Dunántúlon sokfelé esett 10-30 mm – Zalában villámárvíz volt a felhőszakadás miatt –, míg Baranyában, az Észak-Alföldön és az északkeleti országrészben 1 mm alatti csapadékot mértek.

Csapadékösszeg 5 nap alatt

Csapadékösszeg 5 nap alatt – Fotó: OMSZ

Az elmúlt tíz nap csapadékösszege is az ország északkeleti harmadán mutat számottevő, 10 mm-t meghaladó hiányt, míg máshol jellemzően több esett a sokéves átlagnál.

A talajok felszín közeli része a csapadékos tájakon átnedvesedett, és többfelé a középső talajrétegbe is szivárgott a nedvességből, így a felső fél méteres réteg nedvességtartalma is nőtt ezeken a tájakon az elmúlt néhány nap alatt.

Talajdedvesség

Talajnedvesség – Fotó: OMSZ

Ugyanakkor arról sem szabad elfeledkezni, hogy a fél méteresnél mélyebb talajrétegben országszerte igen nagy a nedvességhiány.

A hőmérséklet fokozatosan esett vissza a hét eleje óta, vasárnap még országszerte 24-29 fokig melegedett a levegő, majd a hét első felében a tartósan borult, csapadékos tájakon már 20 fok alatt alakultak a maximumok, míg máshol 20-25 fok közé emelkedett a hőmérséklet. A jellemzően felhős időben a reggelente sem hűlt le nagyon a levegő, 10 fok fölötti minimum értékek voltak jellemzőek.

A napraforgó és a kukorica betakarítása javában zajlik, előbbi növény esetén már végeztek a munka nagy részével.

Nagy különbségek alakultak ki a terméshozamban attól függően, hogy mennyi csapadékot kapott az adott terület a nyár folyamán, de zömében átlag alatti értékek várhatók mindkét növény esetén, főleg a dél-alföldi területeken súlyos a probléma.

A repce állományok állapotában szintén nagy különbségek figyelhetők meg, de itt nem annyira a tábla területi elhelyezkedése, inkább a vetés ideje okozza az eltéréseket. A közvetlenül az augusztus végi esők után elvetett állományok még elegendő nedvességet találtak a talajban a korai fejlődéshez, így mostanra már 4-6 leveles táblák is előfordulnak, míg a később vetett növények már nehezen, hiányosan keltek a szeptember első felében jellemző száraz melegben. Ez utóbbiak egységesedéséhez, megerősödéséhez és előbbiek fejlődéséhez is nagy szükség volt az elmúlt két hét esőire.

Az őszi kalászosok vetése is elkezdődött már, a csírázáshoz, keléshez, illetve a még vetés előtt álló búza talaj előkészítő munkáihoz egyaránt jól jön az esős idő.

Szombattól fokozatosan erősödik a nappali felmelegedés, 20 fok körül alakul a hőmérséklet, majd vasárnap és hétfőn az ország jelentős részén 20-25 fokig melegszik a levegő.

Az éjszakai lehűlés viszont erősödik a hét elejéhez képest, a derült időben jellemzően 10, a fagyzugos tájakon 5 fok alá hűlhet a levegő. A következő frontrendszer hétfőn este éri el térségünket, így keddtől ismét változékonyabbra, csapadékosabbra fordul időjárásunk, a jövő hét közepén ismét többfelé kell esőkre, záporokra számítani.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!

Indexkép: Gáspár Elizabet