Délután a szakadozó felhő- és a gyengülő csapadékrendszer fokozatosan északkelet, kelet felé helyeződik át. A délkeleti megyékben erőteljes gomolyfelhő-képződés várható a napsütés mellett és ott kialakulhat zápor, akár heves zivatar is.

traktor sár

Eső és sár – fotó: canva.com

Az északnyugat felől érkező hidegfront vastagabb felhőzete is fölénk húzódik, de ebből már csak helyenként fordulhat elő zápor, esetleg zivatar. A délies szelet kísérhetik élénk, helyenként erős lökések, de zivatarok környezetében is lehetnek erős, viharos széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 25 fok között alakul, délkelet felé haladva számíthatunk a magasabb értékekre.

Késő este 10 és 17 fok közé hűl le a levegő.


A frontális felhőzet délkelet felé vonul és az éjféli óráktól csökkenni kezd - az ország nagy részén kiderül az ég. Helyenként eleinte még előfordulhat egy-egy eső, majd az éjszaka második felétől már csak elvétve fordulhat elő csapadék. A szélvédett délnyugati határ közelében pára, köd képződhet. Az északnyugatira forduló szél megélénkül, helyeként meg is erősödik, a délnyugati megyékben a délnyugati irányú szél jobbára mérsékelt vagy gyenge marad.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában.