Kedd

A déli és keleti megyék fölött felhősen indul a nap, majd gomolyosodni, szakadozni kezd a felhőzet, de másutt is képződnek gomolyfelhők. Főleg délután lesznek hosszabb napos időszakok. Délelőtt még szórványosan – legkisebb eséllyel északkeleten –, majd a nap második felében inkább már csak helyenként lehet további eső, zápor. A csapadék súlypontja a délkeleti országrész fölé helyeződik. A Dunántúlon megélénkül, néhol megerősödik az északi szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható.

Szerda

Többnyire erősen felhős, délután sokfelé már inkább borult lesz az ég. Reggel nagyobb területen is kevés lesz még a felhő, ott párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. Napközben szórványosan fordul elő eső, zápor, késő délutántól a Dunántúlon zivatar is. A többnyire mérsékelt déli, délkeleti szelet néhol élénk lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9, 14 fok között alakul, de északkeleten néhol 7, 8 fok is lehet. A csúcshőmérséklet 18 és 23 fok között valószínű.

Csütörtök

Erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd a Dunántúlon csökken a felhőzet. Reggel a középső országrészben és a Dunántúlon lehet többfelé eső, zápor, majd a csapadékzóna kelet felé helyeződik át, miközben fokozatosan gyengül. A déli szél egyre többfelé északira, északnyugatira fordul, és élénk, a Dunántúlon erős közeli lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet 8, 14, a maximum 14, 20 fok között valószínű.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!

Indexkép: Pintér Zsolt