Szombaton eleinte országszerte napos idő várható, majd kora délutántól előbb a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten, később egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, de az Alföld nagy részén estig napos marad az idő, arrafelé csapadékra is kicsi az esély. Kora délutántól előbb Dunántúl nyugati tájain, aztán helyenként északkeleten, majd egyre nagyobb területen valószínű eső, zápor, elszórtan zivatar is kialakulhat.

Délutántól az északnyugatira, északira forduló szelet a nyugati országrészben és néhol északkeleten viharos lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 21 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 30 és 35 fok között alakul, de a nyugati megyékben néhány fokkal hűvösebb is lehet.

Vasárnap éjszaka többnyire erősen felhős vagy borult égre, és sokfelé esőre, záporra van kilátás, egy-egy zivatar is kialakulhat. Reggelre a Dunántúlon, majd napközben középen és keleten is csökken a felhőzet, már csak nappali gomolyfelhő-képződére számíthatunk.

A frontális csapadék a déli órákra a keleti határ mentén is megszűnik. Az északnyugati szél nagy területen erős, helyenként viharos lesz, de estére jelentősen veszít erejéből a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10, 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20, 26 fok között alakul.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!

Az időjárás rovat főtámogatója a Kaposflex Kft., támogatója az Agrováció Kft.

Indexkép: Shutterstock