A Debreceni Egyetem rektorhelyettesét, Prof. Dr. Harsányi Endrét arról kérdeztük, hogy mivel várja a vadonatúj precíziós mezőgazdasági mérnök (BSc) képzés a leendő hallgatókat, és honnan lesz meg az a gyakorlati tudás, ami igazán értékessé teszi az itt szerzett diplomát.

Milyen erősségei vannak ennek a képzésnek, mire készülhetnek azok a hallgatók akik február 15-ig a Debreceni Egyetem precíziós mezőgazdasági mérnök BSc képzésére adják be a jelentkezésüket?

A Debreceni Egyetemen arra gondoltunk, hogy az agrármérnök mellett egy merőben új képzésre van szükség, ahol a fiatalok magasabb informatikai illetve műszaki ismeretekkel rendelkező képzésben tudnának elsajátítani olyan tudást, ami a való életben azonnal használható. A hallgatók informatikai, műszaki, agrárdigitalizációhoz kapcsolódó ismereteket szerezhetnek meg úgy, hogy a modern eszközöket sokkal könnyebben és rutinszerűen tudják majd használni.

Kifejezetten a gyakorlat megszerzésére, a gyakorlati képzésre szeretnénk a hangsúlyt fektetni, a hallgatók a döntéstámogató szoftverek, infokommunikációs eszközök és berendezések használatához, beállításához szükséges tudást is megszerzik, sőt képesek lesznek az adatok feldolgozására, szakszerű felhasználására is.

Az új eszközök használata során rengeteg adat jön létre, és az okoz a legtöbbször problémát, hogy a gazdálkodó nem tudja, hogy pontosan mit kezdjen ezzel az adathalmazzal. Erre is megtanítjuk a hallgatókat, hogy ezekből az adatokból azokat az információkat képesek legyenek kinyerni, ami alapján el tudják dönteni, hogy konkrétan hol, milyen beavatkozásra van szükség.

Prof. Dr. Harsányi Endre, a Debreceni Egyetem rektorhelyettese – Fotó: Debreceni Egyetem

Milyen lesz a gyakorlati képzés?

3 pillére van a precíziós mezőgazdasági mérnök BSc képzés gyakorlati tudásbázisának:

  • Az egyetemen egyrészt jelentős fejlesztések zajlottak le az elmúlt időszakban, teljesen megújítottuk az eszközparkunkat, illetve a Debreceni Egyetem egyedülálló a tekintetben, hogy mi rendelkezünk egy fantasztikus szuperszámítógéppel, aminek a használatára is fel fogjuk készíteni a hallgatóinkat. Drónokat szereztünk be, szenzorokat vásároltunk, amelyek azonnal méréseredményeket tudnak produkálni. Olyan eszközöket vettünk, amelyeket a hallgatók akár az egyetem területén belül vagy a tangazdaságban is használni tudnak.
  • A másik pillére a gyakorlatnak: az egyetemnek kiterjedt kapcsolatrendszere van olyan agrárvállalatokkal, amely napi szinten használják a precíziós, agrárdigitalizációs megoldásokat, ott közvetlenül be lehet mutatni használat közben az eszközöket, és ezekre a helyekre gyakorlatra is tudnak majd menni a hallgatók. A KITE Zrt.-vel például 40 éves kapcsolata van a Debreceni Egyetemnek, a mezőgazdasági mérnök hallgatóinkat is odavisszük gyakorlatra. Ezen kívül több nagy gazdálkodóval is kapcsolatot ápol az egyetem, ahol szintén élesben meg lehet nézni, és be lehet gyakorolni az egyes lépéseket.
  • Az Amerikai Egyesült Államokban is folytatni tudják a hallgatóink a tanulmányaikat, az ott elérhető tudást és gyakorlatot is megismerhetik. Ehhez majd kialakít az egyetem egy ösztöndíjprogramot, és a legjobban tanuló hallgatók vehetnek majd részt a két féléves amerikai képzésben. Akiknek sikerül bekerülni az amerikai képzési programba, kettős diploma megszerzésére lesz lehetőségük. A képzés ezzel kapcsolatos részleteinek kidolgozása még folyamatban van.

drón

Teljesen megújult az eszközpark a Debreceni Egyetemen, így indul a precíziós mezőgazdasági mérnök BSc. képzés – Fotó: Debreceni Egyetem

A gyakorlati képzés jelentősége vitathatatlan, hiszen olyan fiatal munkavállalókra van szükség, akiknek a tudása megfelelő ahhoz, hogy minél hamarabb a gazdaság számára értékes tevékenységet tudjanak folytatni. Ez azoknak a cégeknek is érdeke, amelyek a hallgatók számára gyakorlati helyet biztosítanak, hiszen a munkaerőhiány fokozódik, a hallgatók képzésébe fektetett energia náluk fog megtérülni.


Mekkora az érdeklődés a képzés iránt? Kinek érdemes jelentkeznie?

Nagyon nagy érdeklődést látunk, azt remélem, hogy már az első évben is szép hallgatói létszámmal tudunk elindulni, 60-100 fős évfolyamban gondolkodunk.

A BSc képzés 7 féléves, 3 és fél év alatt teljesíthető, de MSc és PhD képzést is rá fogunk építeni. Ez a képzés egy hosszú távú, komoly, tudományos munka kezdete is lehet, de 3 és fél év után közvetlenül a gazdálkodásban is hasznosítható tudást szerez a hallgató. Az alapképzés bármely speciálisabb érdeklődési irányhoz jó alapot fog biztosítani, legyen szó szántóföldi növénytermesztésről, kertészetről vagy állattenyésztésről.

A képzésről további információk ITT érhetőek el.