A 100 kg/év/főt kismértékben meghaladó zöldségfogyasztásunkból a fejes saláta nem egészen tesz ki 1 kg-ot. Ehhez képest más európai országokban lényegesen nagyobb népszerűségnek örvendenek a saláták, például a franciák 130-140 kg-os fogyasztásának több mint 10%-a levélzöldség, de hasonló nagyságrendűnek mondható a spanyoloknál, az olaszoknál vagy a görögöknél is a salátafelhasználás. Ráadásul a kereslet nemcsak az év egy-egy időszakára jellemző, télen és nyáron is igénylik a lakosok.

Ezzel szemben nálunk a tél végén és a tavaszi hónapokban van csak iránta igény, nyáron legfeljebb a gyors fogyasztású éttermek hamburgerjében eszünk egy levél salátát. Ugyan az utóbbi években ezen a téren megfigyelhető egy enyhén javuló tendencia (növekvő mennyiség, kiegyenlítettebb fogyasztás), mégis nálunk 1 főre mindösszesen 2-3 fej fogyasztása jut, a húsvéti időszakra korlátozódva.

A gyorsan terjedő vízkultúrás termesztési mód kapcsán a paprikát, a paradicsomot hosszú kultúrában termesztik, sem időben, sem technikailag nem fér be az üvegházak, de még a korszerű fóliablokkok hasznosításába sem. A fűthető, magasabb hőlépcsőre méretezett fóliák vagy üvegházak esetében is, ahol még talajos termesztés folyik, a hasznosítást a nagyobb termelési értéket képviselő főnövényhez igazítják, ilyen tekintetben a kisebb bevételt jelentő saláta hajtatása nem jöhet számításba.

A közel 500-550 hektárnyi felület kevésbé korszerű, többnyire fűtetlen fóliák alatt valósul meg, jelentéktelen méretű szabadföldi és átmeneti takarásos termesztés mellett. Saláta, saláta – gondolja a kevésbé hozzáértő, sokan nincsenek tisztában azzal, hogy ennek a növénynek a termesztése mennyire ”fajtaérzékeny”.

A fajtákat szigorúan a termesztési időszaknak megfelelően kell megválasztani. Bizonyos fajták (hajtatók) a nagy meleg és a hosszú nappalok hatására magszárat képeznek, míg a nyári fajták télen nem fejesednek. Ezért a hajtatási időszak szerint az alábbi felosztást tesszük: őszi, téli és tavaszi hajtatási, illetve nyári szabadföldi fajták.

saláta

Fontos követelmény a hazai piacon a fej zártsága és tömöttsége – fotó: Shutterstock

A fogyasztók inkább a világosabb (szőke), vékony levelű fajtákat kedvelik, míg a kereskedők a vastagabb levelű fajtákat helyezik előtérbe – ezek előnye, hogy egy-két napig minőségveszteség nélkül tárolhatók és jobban szállíthatók. Fejnagyság tekintetében nemcsak ősszel, de a tél végi, tavaszi időszakban is az egyre nagyobb fejűeket keresi a piac (250-400 g között).

Fontos követelmény a hazai piacon a fej zártsága és tömöttsége – bár ezek a fajták lényegesen érzékenyebbek az élettani betegségekre.

Sok országban zárt fejű, de kevésbé szoros átfedésű fajtákat termesztenek. Azok a fajták, melyek alapja jól záródik, a botrítiszes, szklerotíniás betegségeknek jobban ellenállnak. A széles alap az ún. ládatöltő fajták sajátossága, amely fajtákat mind a kereskedők, mind a termelők igen kedvelik. A felálló levelűek – mivel fonáki oldaluk nem vagy kevésbé érintkezik a talajjal – kevésbé fertőződnek a gombás betegségektől.

A nemesítés sokat lépett előre, az utóbbi években a piacra kerülő fajták legtöbbje jelentős peronoszpórarezisztenciával rendelkezik, és a többsége ellenálló a salátamozaik-vírussal szemben is. Megjelentek a termesztésben a salátagyökértetű- és levéltetű-ellenálló fajták, ezzel jelentősen megkönnyítve a vegyszeres növényvédelmet. A belső levélszélbarnulás elkerülése érdekében – ami tipikusan az őszi, téli és kora tavaszi salátahajtatás betegsége – nyitottabb fejű fajtákat nemesítenek.

Őszi salátahajtatás esetében két időpontot különböztetünk meg:
• Kora őszi hajtatás, kiültetés augusztus legvégén, szeptember elején.
• Késő őszi hajtatás, kiültetés szeptember végén, október legelején.

A fejes saláta szedésének egy időben kell történnie, ellenkező esetben a szedések alkalmával a növényeket letapossuk. Ennek pedig egyik feltétele az egyöntetű, azonos fejlettségű palánták ültetése, amit úgy érhetünk el, ha felszedéskor a palántákat fejlettségük alapján gondosan átválogatjuk, és a gyengébbeket külön ültetjük.

A jó palánta a fajta színétől függően középzöld, levelei 6-8 cm hosszúak, egészségesek, a fehér színű gyökerek a tápkockát dúsan átszövik.

Általában kisebb méretű, 3,5-4 cm-es tápkockákat használnak a palántaneveléshez, de van, ahol 6 cm-esbe vetik a drazsírozott magot. Ennek megfelelően a palántanevelés időtartama is kismértékben módosul (1. táblázat).

1. táblázat: Fejes saláta palántanevelésének időtartama (nap)

Palántanevelési időszak

Tápkocka mérete

4 cm

5 cm

6 cm

Kora ősz

20

25

30

Késő ősz

30

35

45

Tél

40

45

55-60

Kora tavasz

30

35

45

A hazai gyakorlatban jól bevált növényszám a 20-25 db/m2. A nagyobb fejet képező fajtákat 22,5x22,5 vagy 25x30 cm-re, a kisebb termést fejlesztőket 20x20 cm-re ültetjük. A sűrűbb ültetés következtében kisebb fejeket terem a saláta, és csökken a koraisága is, ugyanakkor egy határon túl a nagyobb térállásban a jövedelmezőség romlik.

Az ültetés alkalmával a következőkre ügyeljünk:
• A tápkocka nedves legyen,
• Az ültetőágy legyen beöntözve,
• Azonos mélységre kerüljenek a palánták,
• A tápkockát sekélyen ültessük, legfeljebb ½-ig kerüljenek a talajba, és
• Az ültetést követően, a talaj nedvességtartalmától függetlenül, a kirakott palántákat 4-5 mm-es vízadaggal öntözzük be.

Mint más hajtatott zöldségfélénél,

a fejes salátánál is a termesztés sikerének egyik kulcsa a klimatikus tényezők összhangjának megteremtése.

A hőmérsékletet mindig a növények magasságában mérjük! Az optimálisnál alacsonyabb hőmérsékleten lelassul a növekedés, elhúzódik a tenyészidő, súlyosabb esetben (megfázás) egyes fajtákon a levél fonáki részén kis mértékű lilás elszíneződést is megfigyelhetünk. Magasabb hőmérsékleten nagyobb levelek, lazább fejek képződnek, romlik a minőség.

A fényviszonyoktól függően a 2. táblázatban feltüntetett értékek szerint törekedjünk a fólia léghőmérsékletét szabályozni.

Hónap

Napos időben, illetve azt követő éjjel (0C)

Borús időben, illetve azt követő éjjel (0C)

Szeptember

18-20

10-15

12-15

8-12

Október

16-18

8-10

10-12

6-8

November

14-16

6-8

8-10

4-6

December

12-14

4-6

8-10

4-6

A nagyon magas páratartalom kedvez a gombás és baktériumos betegségek terjedésének, rontja a tápanyagok felvehetőségét, mindenekelőtt a kalciumnak mint legnehezebben transzspirálódó tápelemnek a növénybe jutását.

Főleg a késő őszi és téli hajtatásban, amikor a külső magas páratartalom miatt különösen nehéz a belső légtér nedvességének szabályozása, fordulnak elő azok az élettani betegségek, amelyek a magas páratartalomra és a kevés fényre vezethetők vissza. Ilyen fejlődési rendellenessége a salátának a belső vagy lágy levélszélbarnulás (1. ábra), amelynek gyógyítása csak a páratartalom csökkentésével valósítható meg. A fejes saláta számára a 70% körüli relatív páratartalom mondható ideálisnak.

saláta

1. ábra: A fejes saláta gyakori őszi élettani betegsége a belső vagy lágy levélszélbarnulás. Ilyenkor a belső levelek széle barnás-feketén megpuhul, elnyálkásodik – A szerző felvétele

Az öntözést legjobb a reggeli és déli órákban végezni, amikor a növények gyorsabban felszáradnak, ezáltal kisebb a gombás és baktériumos betegségek fellépésének a veszélye. A sekélyebb gyökeresedés miatt vízpótlásra a 15-20 mm-es adagok elegendőek, azonban az ilyen formában adott víz mellett áprilistól szükséges a napjában 1-3 alkalommal végzett 1-2 mm-es adagú párásító öntözés is.

A talaj tápanyagtartalmától függően egy, esetleg két alkalommal szükségessé válhat a fejtrágyázás.

Erre akkor van különösen szükség, ha ültetés előtt a talaj nagyon alacsony tápanyag-ellátottsága miatt a szükséges műtrágyaadagot (nitrogén és kálium) teljes egészében nem tudtuk kijuttatni. (Ültetés előtt az egyszerre kijuttatható nitrogén (N) mennyisége 8-10 g/m2; a káliumé (K2O) 20 g/m2.)

Fejtrágyából alkalmanként 5 gramm/m2-nél több nitrogén és 10 gramm/m2-nél több kálium (K2O) hatóanyagnak megfelelő műtrágyát ne adjunk a perzselés veszélye miatt. Ilyen célra könnyen oldódó, gyorsan hasznosítható, magnéziumot és vasat is tartalmazó komplex műtrágyát célszerű választani.

Betakarítását akkor kezdjük el, amikor a fejek keménysége kézzel jól kitapintható. Vágáskor a fejet az egyik kezünkkel kismértékben megdöntjük, a másikkal a talaj (tápkocka) felett kb. 1 cm magasan elvágjuk úgy, hogy az alsó sárga, gyakran sérült, beteg és piszkos levelek a földön maradjanak. Amennyiben ezt követően is maradtak még eltávolítani való levelek, úgy azt egy újabb mozdulattal levágjuk. Túl sekély vágásnál nagy a veszteség.

A levágott és lepucolt fejeket azonnal torzsával felfelé műanyag ládába rakjuk, a legfelső sort gyenge vízsugárral lemossuk, aminek kettős célja van. A víz a maradék földet eltávolítja az alsó levelekről, és lemossa a vágási felületen megjelenő tejnedvet, ami az oxigén hatására gyorsan megfeketedik, és kellemetlen, öreg, piszkos termés benyomását kelti.