A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kezdeményezésére 2020. május 6-án megjelent kormányrendelet-módosítás eredményeként a jövőben – az eddigi, határ menti ingázáson túl – a szomszédos országokból távolabbról érkező idénymunkások is részt vehetnek a hazai betakarítási munkákban, azzal a feltétellel, hogy beutazásuk előtt egészségügyi vizsgálaton estek át, és ennek során nem állapították meg a koronavírus-fertőzés gyanúját.

Magyarországra utazásukhoz az illetékes határrendészeti kirendeltséget legalább 48 órával a tervezett beléptetés előtt értesíteni kell, megjelölve az idénymunkás nevét, okmányszámát, a szállás helyét, továbbá a munkavégzés tervezett helyét és időpontját.

betakarítás

A szamóca betakarítása már most nehézségekbe ütközik – fotó: MTI-Mészáros János

Az intézkedésnek köszönhetően megoldódhat a hazai munkavállalókkal nem fedezhető munkaerőigény, jelentős segítséget nyújtva ezzel főként a kertészeti ágazatnak a koronavírus okozta károk mérséklésében. A mezőgazdaságban az elmúlt években tapasztalt idénymunkaerő-hiányt a koronavírus-járvány tovább súlyosbította, ami a külföldi vendégmunkások elmaradásával még kiszámíthatatlanabbá vált.

Fennáll a veszélye annak, hogy a szükséges munkaerő hiánya miatt értékes kertészeti termékek betakarítása marad el, ami nemcsak a gazdálkodók számára jelent károkat, hanem az ellátás biztonságát is veszélyezteti.

Erre sajnos már jelenleg is vannak konkrét példák a spárga- és a szamóca-betakarítás területén. A késő tavaszi fagyok miatt az átlagosnál kisebb spárgatermésre számítanak a termelők, de még ennek a betakarítása is komoly gondokat okoz. A spárga szedése országosan 4500 felkészült és gyakorlott idénymunkást igényel.

A szamóca esetében a szabadföldi termés betakarításával ezen a héten indul a munkacsúcs, a június második feléig tartó szezonban 13 ezer mezőgazdasági idénymunkásra van szükség. A nyár elejétől október végéig, az alma- és szőlőszüretig folyamatosan érő zöldségek és gyümölcsök betakarítása Magyarországon

havonta átlagosan mintegy 60-70 ezer fő idényjellegű mezőgazdasági foglalkoztatását igényli.

A magyar gazdálkodók számára természetesen elsődleges a magyarországi munkaerő alkalmazása, és üdvözlik az ez irányú kormányzati segítő lépéseket, ugyanakkor a külföldi példák is azt mutatják, hogy a járvány miatt más iparágakból felszabadult munkaerő nehezen, vagy egyáltalán nem tudja helyettesíteni a mezőgazdasági idénymunkásokat. Nagy-Britanniában például kormányzati felhívásra több mint 50 ezren jelentkeztek az ország legnagyobb agrár-munkaerőközvetítőjénél mezőgazdasági munkára, azonban csak 2 ezrelékük, alig több mint 100 fő fogadta el a számára felajánlott munkát.