Ki ne em­lé­kez­ne a fö­ní­ciai céd­rus ág­ra, vagy az év­szá­za­dos li­ba­no­ni céd­rus tör­zse kö­rül tán­co­ló lá­nyok­ra Csont­vá­ri Kosztka Ti­va­dar hí­res fest­mé­nyein. A fes­tő Li­ba­non Ál­lam jel­ké­pét örö­kí­tet­te meg az utó­kor­nak. Az egy­kor le­gen­dás hí­rű ál­lo­má­nyok­ból má­ra csak hír­mon­dók ma­rad­tak. Ki­sebb er­dő­folt­jai, fa­cso­port­jai ta­lál­ha­tók Ain Zahalta, Dzsebel Baruk, Hadeth, Bshare, va­la­mint Ehden kör­nyé­kén. Egy-két hegy­vi­dé­ki te­rü­le­ten elő­for­dul Szí­riá­ban is. Itt az el­múlt15-25 év­ben nagy szá­mú út men­ti fa­sort te­le­pí­tet­tek, va­la­mint ko­pá­rok fá­sí­tá­sát vé­gez­ték e fe­nyő faj­jal. A főniciai li­ba­no­ni céd­rus (Cedrus libani A. Rich.) a nyit­va­ter­mők bo­ta­ni­kai csa­lád­já­ba tar­to­zik. a me­leg mér­sé­kelt öv szá­raz te­rü­le­tein élő Li­ba­non, Szí­ria, Tö­rökor­szág vi­dé­kén ős­ho­nos fa­faj. A nö­vény faj egy­la­ki, a por­zós és a ter­mős vi­rá­gok egyazon pél­dá­nyo­kon fej­lőd­nek és nagy rész­ben szél meg­por­zá­súak. A li­ba­no­ni céd­rus fő le­lő­he­lye a kis-á­zsiai Taurus hegy­ség­ben van. Ál­lo­má­nyai­hoz itt a kli­ni­kai je­ge­nye­fe­nyő (Abies cilinica Carr.) a gö­rög bo­ró­ka (Juniperus excelsa M-Biep.) és a sza­gos bo­ró­ka (Juniperus foetidiissima Wild.) tár­sul a leg­gyak­rab­ban. ős­ha­zá­já­ban las­sú nö­vé­sű fája gyan­ta anya­gok­kal át­járt, il­la­tos, tar­tós fa­faj. Er­dei ja­vát már év­ez­re­dek­kel ko­ráb­ban ki­vág­ták. Tör­té­nel­mi ta­nul­má­nyaink­ból tud­juk, hogy a kis-á­zsiai sors­for­du­lói nem bán­tak ke­gye­sen e fa­faj ál­lo­má­nyai­val. Az er­dei he­lyét má­ra karsz­tos ko­pá­rok, szi­kár le­ge­lők vál­tot­ták fel. A fa kö­ze­pes- vagy ma­gas nö­vé­sű, leg­gya­ko­ribb mé­re­te 15-40 mé­ter kö­zött van. Tör­zse idős ko­rá­ra mel­lék­tör­zsek­re ága­zik, lomb­ko­ro­ná­ja ek­kor óriá­si er­nyőt for­mál. Kér­ge fia­ta­lon szür­ke, sima, idő­vel pik­ke­lye­sé, vá­lik. Tű­le­ve­lei ál­ta­lá­ban 20-35 mm hosszú­sá­gúak, fé­nye­sen zöldelők. To­bo­zai 70-120 mm nagy­sá­gúak, leg­gyak­rab­ban 45-70 mm. át­mé­rő­jűek, hir­te­len szé­le­se­dő, be­süllyedt csú­csúak, úgy­ne­ve­zett hor­dó ala­kúak. A har­ma­dik év­ben ál­ta­lá­ban már világos bar­ná­ra ér­nek meg. Ég­haj­lat- és ta­laj­igé­nye A fö­ní­ciai Li­ba­non-céd­rus legin­kább a szá­raz, arrid vi­szo­nyok nö­vé­nye. Mi­ni­má­lis csa­pa­dék igé­nye évi 400mm. Ilyen kö­rül­mé­nyek kö­zött fej­lő­dik Szí­riá­ban és Tö­rökor­szág­ban. Li­ba­non­ban ele­gyes er­dőt al­ko­tó fa­faj volt. Ma már job­bá­ra csak az or­szág zász­la­ján lát­hat­juk. Egyes ter­me­lé­si kör­ze­tei­ben nem rit­kák a –30 C fok kö­rü­li té­li hi­de­gek sem, amit a fák jól el­vi­sel­nek. Tű­le­ve­lét nem hul­lat­ja el a té­li idő­szak­ban sem ter­mő­he­lyén, sem Ma­gyaror­szá­gon, sőt ami meg­le­pő, még ek­kor is nö­ve­ke­dik. A ta­laj iránt nem igé­nyes. El­vi­se­li, még ked­ve­li is a kal­cium­ban gaz­dag kö­ves, szik­lás ta­lajt, ami­ből bő­ven akad a mész­kő he­gyeink­ben. Kez­de­ti egyed fej­lő­dé­si idő­szak­ban meg­há­lál­ja a kiegé­szí­tő mész­trá­gyá­zást. Kü­lö­nö­sen az al­ta­laj kal­cium­ban va­ló gaz­dag­sá­gá­ra igé­nyes. Be­te­le­pí­té­si he­lyei Eu­ró­pá­ban Ál­ta­lá­ban par­kok, mes­ter­sé­ge­sen kiala­kí­tott li­ge­tes sé­tá­lók ked­velt be­te­le­pí­té­si nö­vé­nye Nyu­gat-­Eu­ró­pá­ban és a Mediterránumban. Leg­gyak­rab­ban Nagy-B­ri­tan­nia kert­jei­ben, park­jai­ban ül­te­tik. Ma­gyaror­szá­gon csu­pán pár nagy és né­hány ki­sebb mé­re­tű fa is­mert. Meg­ta­lál­ha­tó Al­csút­do­bo­zon Csap­lár ne­ve­ze­tű park rész­ben, Bu­da­pes­ten a Kon­dor ut­cá­ban, sop­ro­ni Lö­vé­rek­ben. Ma­gyaror­szág mediterránihoz kö­ze­lí­tő klí­ma­vi­szo­nyú te­rü­le­tein (Dél-Ba­ra­nya), va­la­mint az or­szág Bács-Kis­kun Me­gye kal­cium­ban gaz­dag ho­mo­kos ta­la­jain le­het­sé­ges a na­gyobb ki­ter­je­dé­sű er­dő­sze­rű ter­mesz­té­se. Gyor­san fej­lő­dik azo­kon a ta­la­jo­kon, ahol a kaj­szi is ered­mé­nye­sen ter­meszt­he­tő. Ered­mé­nyes lehet a meg­ho­no­sí­tá­sa a Du­nán­tú­li Kö­zép­hegy­ség­ben, Gö­döl­lő, il­let­ve a cse­re­hát tér­sé­gé­ben is. A fa fej­lő­dé­si eré­lye meg­kö­ze­lí­ti az eu­ró­pai vö­rös­fe­nyőét (Larix decidua Mill.). Elő­nyei kö­zé tar­to­zik, hogy a ke­vés csa­pa­dék mel­lett is jól nö­vek­szik, nem szá­rad ki a vé­kony ta­laj­ré­teg kö­ze­pet­te, mint ez gyak­ran tör­té­nik a hegyoldalkra te­le­pí­tett fe­ke­te fe­nyő­vel. Ha­tá­sá­ra nem korárosodik el a táj, szá­mos to­váb­bi élő­lény­nek te­remt élet­te­ret, vagy te­szi le­he­tő­vé a meg­ma­ra­dást. Gaz­da­gabb ma­rad a bio­szfé­ra, ez­zel ha­té­ko­nyan já­rul hoz­zá a biodiverzitás fenn­tar­tá­sá­hoz. Fá­ja eg­zo­ti­kus­nak szá­mít (II. Já­nos Pál is eb­ben kí­ván­ta vég­ső nyug­he­lyét), ezért a fa­ipar­ban jól hasz­no­sít­ha­tó. A ha­zai par­kok­nak, sé­tá­nyok­nak is dí­sze le­het­ne, fő­leg olyen he­lye­ken, ahol gond az ön­tö­zés. Dr Berényi Bé­la