Tárgyalásokat folytattak a legnagyobb felvásárlóval, aki végül két forinttal emelte volna meg az ipari alma jelenleg 13 forintos kilogrammonkénti átvételi árát, és ez elfogadhatatlan – mondta el Jakab István a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke, az Országgyűlés alelnöke a Kossuth Rádióban.

Az osztrák Austria Juice és a szabolcsi gazdák között napok óta nagy a feszültség, mivel a felvásárló az ipari alma kilójáért mindössze 13 forintos árat kínál. A gazdák szerint ez az önköltségi ár felét sem fedezi, ezért már egy hete nem szállítanak be almát a feldolgozónak, emellett több tiltakozó akcióval hívták fel a helyzetükre a figyelmet: legutóbb traktorokkal és félpályás útlezárással demonstráltak Vásárosnaményban és Anarcson a cég két telephelye előtt.

Az almatermelők tiltakozó akciója Vásárosnaményban – fotó: Czeglédi Zsolt

A napok óta tartó tiltakozó akciókat szerdán tárgyalás zárta volna le, és bár a gazdák képviselői és az Agrárminisztérium is reménykedett abban, hogy megegyezés születhet, a több órás tárgyalás megállapodás nélkül ért véget.

Jakab István szerint a megoldást az jelenthetné, ha a gazdák rendelkezésére állna egy saját tulajdonú gyümölcsfeldolgozó üzem, így befolyásolhatnák az árakat. Hozzátette, hogy ennek előkészítését már megkezdték.

Jakab István arról is beszélt, hogy nemcsak az ipari, de az étkezési alma ára is "beszakadni látszik". Az elnök szerint az étkezési alma kilónkénti ára az áruházban 400 forint körül van, míg a termelőnél 70 forintba kerül. Az étkezési alma 130 forintba került, és innen csökkent 70 forintra. Ez azt jelenti, hogy az ipari alma árának csökkenése magával húzza az étkezési alma árát is.