Bővíti együttműködését az Aldi Magyarország a Biofilter Környezetvédelmi Zrt.-vel, országszerte az áruházlánc több mint 100 üzleténél teszik lehetővé a használt étolaj visszagyűjtését.
Országszerte több mint 100 Aldi üzletnél lesz leadható a használt étolaj – Fotó: pxfuel.com
A két vállalat közleményében felidézte, hogy 2020 decemberében kezdték meg az együttműködést, amelynek során az áruházlánc 11 üzleténél helyeztek el a használt sütőzsiradék leadására alkalmas konténereket. A vásárlók körében népszerű lett a leadási lehetőség, már a telepítés utáni hetekben folyamatosan nőtt a leadott mennyiség, egyes üzleteknél naponta háromszor is megteltek a gyűjtők. Az Aldi és a Biofilter így havonta több tonna étolaj környezetbe jutását akadályozta meg.
Az egyéves tesztidőszak tapasztalatai alapján az Aldi úgy döntött, hogy országszerte valamennyi olyan üzleténél lehetővé teszi a használt étolaj leadását, ahol lehetőség van a tárolók elhelyezésére. A telepítés után az áruházlánc 152 üzletéből több mint 100 áruháznál lesz leadható műanyag palackban a sütőolaj. Decemberben 20 áruháznál telepítik a gyűjtőket, a többi üzletnél pedig a következő hónapokban helyezik ki a bejárathoz közeli, frekventált helyeken.
A tájékoztatás szerint a használt sütőolaj gyűjtése és leadása egyszerű, a kihűlt étkezési olajat elég egy műanyag palackba visszatölteni, majd az áruházaknál kihelyezett tárolókba dobni; az elszállításról és az újrahasznosításról az országos begyűjtőhálózattal rendelkező Biofilter Zrt. gondoskodik.