A KSH adatai szerint 2017 és 2020 között körülbelül 480-490 forint körül mozgott az étolaj ára, majd 2020 márciusában hirtelen 500 forint fölé emelkedett. Azután decemberben már átlagosan 571 forintot kellett adni érte, februárban elhagyta a 600 forintot, legutóbb, augusztusban pedig már 701 forintot rögzítettek a statisztikusok – írja a 24.hu.

Szakértők szerint nincs vége a drágulásnak.

Az őrült drágulás háttere

Világszinten általánosnak mondható az élelmiszerek árának növekedése. A GKI kutatásvezetője, Némethné Dr. Pál Katalin szerint a kiindulási pont a gabonatermés miatti aggodalmak. További problémát jelentenek a koronavírus-járvány okozta szállítási nehézségek illetve az üzemanyag-drágulás. (Hogy hol is tartunk Magyarországon az üzemanyag-árakkal, arról legutóbb itt írtunk.)

A Kínában zajló események sorozata is fontos tényező ebben a helyzetben, hiszen óriási a takarmányigény, ami hatással van a termények árára, és a szója mellett a napraforgó és a repce ára is magasabb lett.

A műanyagban utazó vállalatok is küszködnek: az alapanyagárak kilőttek, a szállítási költségek úgyszintén, számos vállalatnál likviditási problémák merültek fel. A kapcsolódó ágazatokban, mint például amilyen az élelmiszeripar, a gyártók nagyrészt a fogyasztókra háríthatják át a költségnövekedést, erősítve ezzel az inflációs nyomást – állítja az Euler Hermes szakértője, Bujdosó Tünde, olvasható a 24.hu-n.

Rekordtermés sem lesz

A mezőgazdasági termények betakarítása során az derült ki, hogy bár felmerültek rekordközeli terméskilátások, a repcéből átlag körüli mennyiséget takarítottak be végül. A napraforgóról biztosat még nem lehet tudni, de rekordtermés abból sem várható. Az aszályt ugyan van, ahol jól tűrte a napraforgó, de nagy különbségek várhatóak a termésmennyiségekben.

étolaj

A napraforgóból készült étolaj óriási mértékben drágult – Fotó: pixabay

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet 37. heti számait bemutató táblázatából látható, hogy a napraforgó termelői ára egy év alatt 34 százalékkal, a repcéé pedig 51 százalékkal emelkedett.

A fogyasztói árak is hasonlóan mozogtak: a KSH adatai szerint 2021 januárja és augusztusa között az étolaj fogyasztói ára 590 forintról 701 forintra nőtt. 2020 év elejéhez képest pedig 45 százalékos drágulásról van szó.

Mikor lesz a vége az áremelkedésnek?

Raskó György agrárközgazdász szerint az étolaj ára maximum 3-5 százalékkal emelkedhet még karácsonyig, azaz év végén körülbelül 720-735 forintot kell majd érte fizetni.

A többi élelmiszer esetében további árnövekedésre számít a szakember, még átmeneti törésvonal sem látszik a többi élelmiszer esetében. Egy kivétel van: a sertéshús árának növekedésére nem lehet számítani.

Ez egyrészről örömteli lehet a fogyasztóknak, de hosszú távon a sertéstenyésztés jövője a tét. Erről korábban ebben a cikkünkben írtunk.