Forróság és száraz időjárás uralkodott az elmúlt egy hétben. A nappali hőmérséklet 30 °C körül alakult, és az éjszakai hőmérséklet sem csökkent 18 °C alá. Közben a szeles időjárás tovább szárította a földeket. Nagyon nagy szükség lenne az esőre, főleg a kapás kultúráink zavartalan fejlődése érdekében. Ez azonban várat magára, a meteorológusok a hétvégére és következő hétre sem ígérnek csapadékot.

A búzatáblákban jelentősen csökkent a károsítók száma

Az őszi kalászos gabonák érése felgyorsult a hőségben, az árpát már el is kezdték aratni. Az őszi búza száradó levelein sem telepszik meg már semmi. Emiatt a károsítók száma jelentősen lecsökkent a búzatáblákban. A kalászfuzáriózis (Fusarium spp.) terjedése is megállt, szerencsére csak gyenge fertőzöttségi szintet ért el.

gabona

Ilyen képet mutat most a határ – fotó: Lepres Luca

A repcében is javul a helyzet

Az őszi káposztarepcében a korábban tömegesen megjelenő levéltetvek száma is drasztikusan csökken, köszönhetően a becők száradásának, érésének.

A kukoricában emelkedik a kártevők száma

A kukoricában a kártevők száma emelkedett. Egyrészt a vetésfehérítő (Oulema spp.) imágóit fedezhetjük fel rajta, melyek azonban nem okoznak jelentős kártételt. Csak a kalászosok érése, azaz a táplálkozásra alkalmas levélfelület megfogyatkozása miatt települnek be a kukoricatáblákba.

Másrészt folyamatosan rajzik a kukoricamoly (Ostrinia nubialis), sőt a meleg fekvésekben már a lárvák is kikeltek. Mindemellett a levéltetű-kolóniák (Rhopalosiphum maidis, R. padi) is lassú gyarapodást mutatnak, habár a tartós forróság nem kedvez a kártevőnek. Illetve a közönséges takácsatka (Tetranychus urticae) is megtalálta a kultúrát, szaporodik a növényeken. Ebben az időjárásban különösen fontos a kártétel megfékezése. Pár naponta ellenőrizzük az állományokat, és szükség esetén fékezzük meg a kártevő terjedését.

kukorica

A kukorica "furulyázó" levelei a vízhiány tüneteit mutatják – fotó: Lepres Luca

A kukoricában a legnagyobb problémát nem is a kártevők okozzák, hanem a tartós szárazság. Sok helyen mutatják a növények a vízhiány tüneteit, főként a sekély termőrétegű, homokosabb talajokon.

Több kártevő is jelen van a napraforgóban

A napraforgó-állományok többsége a szármegnyúlás és a csillagbimbó kiemelkedése közötti állapotban van. Itt is a levéltetvekre (fekete répalevéltetű - Aphis fabae, sárga szilvalevéltetű - Brachycaudus helichrysi) kell felhívnunk a figyelmet, habár a tartós forróság őket is megállíthatja.


A mezei poloskák (Lygus spp.) már korábban megtelepedtek az állományokban, de szaporodásuk lelassult, mert ez a kártevő sem szereti a forróságot. A szár- és levélfoltosságok közül elsősorban az alternáriás foltosság (Alternaria helianthi) szaporodik az alsó leveleken.

Ha még több növényvédelemmel kapcsolatos hírre, szakcikkre vagy kíváncsi, kattints ide.