A napokban megjelent a veszélyhelyzet ideje alatt a tűzifaigények biztosításához szükséges eltérő szabályok alkalmazásáról szóló 287/2022. (VIII. 4.) kormányrendelettel összefüggésben a Kincstár felhívja a figyelmet arra, hogy a kölcsönös megfeleltetés hatálya alá tartozó gazdálkodóknak továbbra is be kell tartani a helyes mezőgazdasági és környezeti állapot fakivágásra, illetve fa-és bokorcsoport megőrzésére vonatkozó előírásait.

Azaz az egységes területalapú támogatások és egyes vidékfejlesztési támogatások igényléséhez teljesítendő „Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot" fenntartásához szükséges feltételrendszer, valamint az állatok állategységre való átváltási arányának meghatározásáról szóló 50/2008. (IV. 24.) FVM rendelet 1. mellékletének 7. pontjában foglalt fa-és bokorcsoportok megőrzésére vonatkozó rendelkezés a szóban forgó kormányrendelet megjelenésétől függetlenül érvényben van.

  • A Mezőgazdasági Parcellaazonosító Rendszerben (MePAR) feltüntetett magányosan álló fák kivágása továbbra is tilos.
  • A 7.2 pontban említett kivágási tilalom alól (fát, bokrot és sövényt a március 1. és augusztus 31. közötti költési és fiókanevelési időszakban nem lehet kivágni) sem kaptak felmentést az érintett gazdálkodók.

A 50/2008. (IV. 24.) FVM rendelet 1. mellékletének 7. pontja:

7. A táj jellegzetességeinek megőrzésére vonatkozó előírások:

7.1. A védett tájképi elemek megőrzése: A MePAR-ban rögzített védett tájképi elemek megőrzése kötelező. Kunhalom, valamint a fa- és bokorcsoport területén gyep felszínborítás helyreállítása érdekében történő előkészítő beavatkozások kivételével bárminemű mezőgazdasági talajmunka végzése tilos. Kunhalom területén végzett fakivágás során tilos a földmű bolygatása. Fa- és bokorcsoportra vonatkozó fahasználat, illetve a kis kiterjedésű tavak megőrzése érdekében a teljes naptári évben biztosítani kell, hogy a fa- és bokorcsoport megfeleljen az 50/2008. (IV. 24.) FVM rendelet 2. § c) pontjában, a kis kiterjedésű tavak esetében az 50/2008. (IV. 24.) FVM rendelet 2. § e) pontjában foglaltaknak. A magányosan álló fát kivágni nem lehet.

7.2. Kivágási tilalomra vonatkozó előírás: Fát, bokrot és sövényt a március 1. és augusztus 31. közötti költési és fiókanevelési időszakban nem lehet kivágni.

Ezen előírások alapját közösségi jogszabály írja elő, eltérni tőlük nem lehet, be nem tartásuk pedig ezután is kölcsönös megfeleltetési szankciót vonhat maga után!


Fenti szabályok az egyes erdészeti támogatási programokban (erdősítés támogatása, Natura 2000 erdő, erdő-környezetvédelmi kifizetések) részt vevő kedvezményezettekre is vonatkoznak.

A Kincstár arra is felhívja az erdőgazdálkodók figyelmét, hogy a Natura2000 besorolású erdőterületeken nyújtott kompenzációs támogatások esetén a vonatkozó pályázati felhívás (VP4-12.2.1-16) szerint a támogatás igénybevételének továbbra is a feltétele az erdőterv előírásainak betartása.

Indexkép: Shutterstock