A szőlő szerkezetátalakítását és a borászat innovációját támogató beruházások mellett idén megjelennek a kül- és belpiaci promóciós pályázatok is. A korszerűsítést az elmúlt egy évtizedben mintegy 80 milliárd forint segítette, amellyel 30 ezer hektár szőlőültetvény újulhatott meg. Az első körben idén megnyitott és nemrégiben zárult pályázatot novemberben újabb követi majd – írja a novenyvedoszer.hu.

Az elmúlt 10 évben 30 ezer hektár szőlőültetvény újulhatott meg – fotó: pixabay.com

A borászok már nagyon várják a tavasszal meghirdetendő pályázatokat, amelyek lehetővé teszik többek között szőlészeti gépek, technológiai berendezések beszerzését, de ezek közül is kifejezetten fontosnak tartják a szőlő szerkezetátalakítási támogatást.

Kalocsai László, a Tokaj-hegyaljai Dereszla Pincészet birtokigazgatója szerint nagy igény lenne a támrendszer korszerűsítésére is, hiszen több olyan ültetvény található a borvidéken, ahol a növények jó állapotban vannak, viszont elavultak a támasztékok, ezért lényegesen kisebb költséggel is fenntartható az a minőségi színvonal, mint amit egy új ültetvény is produkálhat. Hozzátette: „a támrendszer felújításával azonnal termőre fordulhat az ültetvény, ellenkező esetben éveket kell várni a tőke kivágásától a termőre fordulásig".

Szőlő szerkezetátalakításra a következő három évben mintegy 71 millió euró fordítható. A támogatás elnyeréséhez új, a mai elvárásokra reflektáló szempontokat is figyelembe vesznek majd a bírálók – olvasható a novenyvedoszer.hu cikkében.


szőlészet

Szőlészeti gépek, technológiai berendezések beszerzésére is lehetőség nyílik – fotó: pixabay.com

Az idei évben újításként bemutatkozik majd az innovációs beruházásokat támogató pályázat, amelyet a borászati gépekre adható beruházásoktól az különböztet meg, hogy az innovációs támogatás olyan gépek és berendezések beszerzését segítheti, amelyek az új borászati, vagy boralapú termékek, illetve a környezetkímélő csomagolóeszközök alkalmazásához szükségesek.

Kalocsai László úgy véli, az új megoldások előnyben részesítik azoknak a technológiáknak a fejlesztését, amelyek egyrészt a környezetkímélő csomagolási módokhoz, másrészt az új fogyasztási trendekhez kapcsolódnak.

"A fogyasztói igényeket figyelembe véve például ilyenek lehetnek az alkoholmentesített, alkohol csökkentett borászati termékek, vagy az alacsony alkoholtartalmú boralapú termékek előállításához szükséges berendezések. De támogatást lehet szerezni az eddig még nem alkalmazott – például könnyített csomagolóanyagok – felhasználásához szükséges gépsorokra. Magyarországon még nem alkalmazott technológiákról van szó, amelyekkel új piacok és fogyasztók érhetők el,a hatékonyságnövelés pedig megfelel az egyre növekvő környezeti igényeknek" – tette hozzá a birtokigazgató.

Hirdetés –gordius

A mezőgazdasági pályázatokkal és támogatásokkal kapcsolatban érdemes naprakész tudásra szert tenni, segítünk! Legyen szó pályázatokkal kapcsolatos kérdésekről, közvetlen támogatásokról vagy beruházási pályázatokról, kifizetődik a tájékozottság, csekkoljon be hozzánk, és ne maradjon le semmiről!

 

bor

A bor promóciójára is lesznek források – fotó: pixabay.com

A hazai bor promóciójára, a bel-és külpiaci jelenlétének erősítésére 6 millió euró áll rendelkezésre 2027-ig. Ezek mellett a támogatások mellett a Hegyközségek Nemzet Tanácsa és a Magyar Bormarketing Ügynökség is a magyar borok elismertségéért dolgozik.

A szaktárca márciusban kívánja megjelentetni a mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházások első pályázati csomagját, amely magában foglalja más mellett az élelmiszeripar és a borászat beruházásait segítő felhívásokat. Áprilisban a mezőgazdasági üzemek öntözésfejlesztésének támogatása jelenik meg, nyárra elkészülhet a generációváltást segítő támogatási csomag, az év végére pedig a precíziós gazdálkodási, vagy éppen a kertészeti gépesítési pályázatok jelennek meg – írja a novenyvedoszer.hu.